Mi a siker titka? Tudom, miért foglalkoztat ez a kérdés, de most nem az ok a fontos, hanem a felismerések, amelyekre elsősorban a gyerekeim tanítanak.
A siker egyik titka, hogy bele tudjon feledkezni a munkájába a munkás. Tapasztalataim szerint a Fiú és a Lány azt a tevékenységet, feladatot tudják jól elvégezni, azt a készséget tudják jól elsajátítani, amit a saját tempójukban, a saját módszerük szerint begyakorolnak. Ha beleavatkozok a folyamatba, akkor vagy a motivációjukat veszítik el, hiszen úgyis jobban tudja anya és úgyis megcsinálja, vagy összezavarom őket, már nem tudják ott és úgy folytatni, ahogy eredetileg eltervezték.
A siker másik titka a szabadság. Szabad hozzányúlni tárgyakhoz anélkül, hogy valaki odaszóljon, hogy vigyázz, el ne törd. Szabad játszani az étellel, hiszen így ismeri meg. Szabad akkor enni, amikor éhes az ember (kettő esetében azért ezt művészet koordinálni, de nem lehetetlen). Szabad beszélni, akár egyszerre is, akár érthetetlenül is, sőt, szabad ellentmondani is. Szabad sírni. Amilyen hangosan és amilyen keservesen csak kedvük tartja. Szabad játéknak tekinteni bármit, ami a fantáziájuk szerint annak tekinthető és szabad játszani is vele. (no, nem mondom, másfél évesen az első falrajz még meglepett, de aztán a játék babakocsiba helyezett félcipőbe rakott, gyerek által „olyan mint Tangens cica” lego macska helyzete már nem okozott gondot akkor sem, mikor megkérdeztem:
- A lego cica mit keres ott?
- Ennivalót.
Szabad neki ott akár ennivalót is keresnie, nem biztos, hogy talál. De szabad.
A siker következő titka a szervezettség, elsősorban a szülő részéről. Bár ez nem teljesen igaz, a gyermek számára fontos, hogy a megfelelő és megszokott módon kövessék egymást az események, és ezt ők meg is szervezik maguknak. Vagy legalábbis addig követelik, míg úgy nem történik minden, ahogyan ők azt megtervezték. Mondjuk, a negyedik „aki étet adott annak neve leden aldott amen” utáni fürdőszoba-meghódításos kézmosás utáni asztalhoz telepedés egy étkezésen belül ki tudja verni a biztosítékot, de átlagosan naponta egyszer és csak az egy gyerek esetében fordul elő. Még a kapun történő kimenetelnek is kitalálták a menetét: ellenőrzik, mindenki minden kellékét magánál tartja-e (ezek időnként változó kellékek), leellenőrzik, jön-e autó, de aztán a járdán kell a szomszédig haladni, anyának is, különben az „anya deje le” (mármint az útról a járdásra), vagy „anya ide” mondatok záporoznak. A macskát is hazazavarják, ha kijön, a szomszéd kutyát is elzavarják, leellenőrzik a szomszédokat név szerint, és aztán hangoztatják az úti célt végig az úton. Mondjuk, a szülő részéről is kell a szervezettség. Nincs olyan, hogy várj, mert még nem főtt meg az ebéd. Nincs olyan, hogy majd holnap, mert nagy árat kell fizetni érte – sok sírás, nyűgös gyerek, kiborult felnőtt. Mindig előttük kell járni egy lépéssel, akkor biztos a siker.
A szervezettséggel szorosan összefügg a biztonság. Ha biztonságban érzi magát a gyermek, akkor jókedvű, tanulékony, kedves, jól kezelhető, elkápráztat legújabb képességeivel, tudásával. Biztonságban akkor érzi magát, ha egy megszokott rendszeren belül rugalmasan mozoghat. És ha a vele lévő felnőtt is biztonságban érzi magát. Ezért kellett átrendezni mindent, hogy akkor is biztonságban legyenek, amikor csak az egyik gyerekre lehet odafigyelni. Mondjuk, az egy éve ugyanazon a helyen álló komód is okozott meglepetést, mert a felső peremébe most, hogy megnőttek, már be tudják ütni a fejüket, de olyankor is van kihez odaszaladni néhány pusziért.
És mielőtt túl hosszú lenne ez a bejegyzés, zárjuk le mindezt azzal, hogy a siker valódi titka a bátorság és a hit. Bátorság és hit a gyermek részéről abban, hogy bármit megtehet, amit csak jónak lát, mert van értelme, mert fel kell fedeznie ezt a világot – van feladata. Bátorság és hit a szülő részéről, hogy van Valaki, az Úristen, Aki minden hibát, figyelmetlenséget kijavít és akár a szülő rossz döntései ellenére is a kijelölt úton vezeti a gyermeket. Nem állítom, hogy ez könnyű például két egyidős gézengúzzal akkor, amikor az egyik éppen az orrával hasítja az aszfaltot, a másik pedig a kismotorral száguld az útkereszteződés felé. De ilyenkor is menni kell, mert így már az autó hangjára is azonnal lehúzódnak az út szélére, esni meg egyre ügyesebben tudnak.
Ilyen sikeres tevékenységük mostanában a lovacskanézés, az alábbi kép ezt ábrázolja, bár átpártoltak közben az ugyanazon a portán lévő bárányokhoz, tehát a „megyünk lovacskát nézni” szituáció valójában a Lány kutyáktól való félését, a Fiú féktelen motorozását és két bárányt jelent.