Sztorik, emberek - tanulságos lehet másoknak is. Sokszor gépen, papíron készítek egy jelképes feljegyzést, aztán ha van időm, megírom.
De Hármaska rájött, hogyan kell kikapcsolni a számítógépet, így még mielőtt elmenthettem volna a file-t, elveszett. A pontos megfogalmazás is... . Amikor három nap múlva kerestem, nem találtam. De a fejemben sem... ., bár megpróbálom.
Az egyik nagy megpróbáltatás a gyerekek mellett az örökös befejezetlenség, töredékesség. A fejben jegyzetelés, hiába a tematikus, vázlatos gondolkodásmód és a maximálisan működő memória, már kevés. A mindennapi teendők, mindenki igényei és szükségletei telítik. Valamelyik nap, mivel délelőtt nem volt víz, este indítottam el egy mosást, 11-kor jutott eszembe, hogy még nem teregettem ki. Lábujjhegyen, két részletben (egyik gyermek visszaaltatásával) sikerült abszolválni. Általában feledékenységből miattam egyik családtag sem szokott lemaradni semmiről. De néha nagyon nehezen élem meg, hogy ezek a teendők telítik az életemet.
És még nehezebben élem meg, hogy kevés a pozitív visszajelzés, legtöbbször nincs visszajelzés, mindent egyedül kell kitalálnom, kikutatnom, megoldanom, mert visszajelzés vagy valódi jótanács helyett inkább kritikát, abból is a rombolót kapom.
De hogy mi az, ami "elveszett", amit elfelejtettem? Vannak értékek, amelyeket már egyre inkább felvállalok, bár nagyon jól tudom, hogy sokak számára érthetetlen. Egyik ilyen érték a szoptatás. Bár nagyon sokan voltak, sokan vagyunk, akik hosszan szoptattak, szoptatunk, és ezt nem "hirdetjük", mégis furcsa, sokszor elítélendő tevékenységnek számít. Függetlenül attól, orvos-szakmai szervezetek is jónak tartják, ebben is megmutatkozik az általam "gyerekgyűlöletnek" nevezett beállítódottság - minél hamarabb el kell választani a gyereket az anyától intézményesíteni kell, az anyának folytatnia kell előző életmódját. Nyilván, így minél hamarabb véget ér a szoptatás, annál könnyebbnek tűnik az anya és a gyermek szétválasztása is.
Szóval, nagy szokás nálunk a "cicibirizga", sokan megpróbálták lenevelni erről a gyermeküket, nekem lassan két éve nem sikerül. Érdekes az is, hogy a nagyoknak gyakorlatilag eszükbe sem jutott, talán azért nem, mert ők évekig tandemeztek, így lehetőségük is jóval kevesebb volt rá, Hiába tudom, hogy tejtermelés szempontjából hasznos (serkenti az oxitocin-termelést), és a gyerek részéről teljesen normális tevékenység, nagyon idegesítő tud lenni, amikor a nagy kortyolások mellett a másik mellbimbót babrálja. Már a régi vicc is alig jut eszembe:
- Nagymama, játszhatok a ciciddel?
- Igen, csak ne vidd messzire!
Épp megint kezdtem ideges lenni, szó szerint a következőt mondtam neki:
- Kérlek, ne birizgáld a mellbimbómat, mert nagyon idegesít!
Mire ő rám néz, és felháborodottan megszólal:
- De anya! De anya! (ha jól emlékszem, hatásszünettel, kétszer mondta.) A cici segít meggyógyítani az ujjamat! És mutatta azt az ujját, amin egy pici sebecske volt, és amire azóta azt mondja:
- Kézebel, begyulladt az ujjam!
És ez azt jelenti, hogy meggyógyult... .
Szóval, nem tudok rá haragudni, mert megint bebizonyította, hogy a szoptatás jóval több és jóval hasznosabb, mint az amúgy is aranyat érő anyatej önmagában... .
2016.02.12. 13:05
Birizga
Címkék: szoptatás
Szólj hozzá!
2015.09.02. 23:05
Szoptatás
Címkék: szoptatás ikrek szoptatása
Nem szeretem kiadni a gyerekeimet, viszont vannak tények, amiket olyan jó lenne sokakkal megosztani bátorításul!
Nemrég azt mondtam, hogy a szoptatási szakértők irányelveit tartják érvényesnek magukra nézve a gyerekeim. Ezek szerint egy ú.n. igény szerint szoptatott gyerkőc valamikor két és fél - hét éves kora körül választja el magát. Ami nálunk tény, megvalósult, és le merem írni, az az, hogy kereken 19 hónapig szoptattam egyszerre mindhárom gyermekemet. Megtapasztalhattam, milyen természetes, milyen magától értetődő az elválasztódás folyamata. Számtalan ismerős és ismeretlen család története, esete hatott rám, kár, hogy nincs időm leírni ezeket a történeteket. Számtalan kritika ért, egy idő után inkább célozgatás és nyomásgyakorlás formájában. Támogatást a három gyerkőc apján kívül szinte senkitől nem kaptam. Csak az Úristen tudja, hiszen ő adta, hogy honnan volt erőm, bátorságom mindezek ellenére a legjobb tudásom szerint újra és újra döntéseket hozni. Megtapasztaltam, milyen ikreket és milyen testvéreket szoptatni, milyen terhesen és milyen diszkréten de nyilvánosan szoptatni, egészségesen és betegen, nappal és éjszaka, itthon a sok teendő és idegenben az ismeretlen környezetben szoptatni, járkálva, hordozókendőben, félálomban, álomban, és sorolhatnám, azt tenni, ami természetes, ami magától értetődő, ami a lehető legjobb számunkra. Bár évek óta nem aludtam át egyetlen éjszakát sem, a szoptatáskor felszabaduló hormonok minden meglévő energiámat aktivizálják, élek, sőt, csak most élek igazán!
Tény, hogy sosem volt célom, hanem szépen, lassan, az ismereteim bővülésével alakítottam az irányt. Az ikrek születésekor csak az fogalmazódott meg bennem, hogy szoptatni szeretném őket, később a" fél éves korukig kizárólag anyatejes táplálás" volt a cél, aztán az 1 éves kor, aztán jött a WHO "2 éves korig és azután" ajánlása, utána a "sokak terhesen is szoptattak", aztán alakult minden magától, és bár mindig ott van, hogy bármikor történhet velem olyan, amiért indokolt az azonnali elválasztás, a 3. születésnapjához közeledő Hármaska még nagyon távol áll az elválasztódástól. Picit kíváncsi vagyok, lesz-e olyan gyermekem, aki esetleg az iskola megkezdésekor még alkalomadtán szopizik, de ilyen célom egyáltalán nincs, főleg, mióta egyik ikrem megtapasztaltatta velem, hogy az elválasztódás valóban a világ legtermészetesebb dolga, minden ugyanúgy megy tovább, csak szopizás nélkül.
Tény, hogy tisztában vagyok azzal, hogy sokak szemében ufó lennék, ha ezeket tudnák a családomról, ugyanakkor olyan jó lenne, ha tudnának róla azok, akik ismernek, mert talán könnyebb lenne meghozniuk a saját döntéseiket. És az is tény, hogy gyakorlatilag senki nem feltételezi rólam, hogy szoptatok, így például ha Hármaska takarással az ölemben van, többen beszédbe is elegyednek velem, azt hiszik, épp altatok. (Ez már más kérdés, hogy egy alvásba segített gyermek feje fölött miért akar ismerős-ismeretlen beszélgetni.)
U.i.: egy szoptatást támogató csoportba készültem írni, de titkon remélem, ezzel is segítek a szemlélet formálásában, és mire Abu és a menyeim szülnek, a környezetük számára is természetes lesz, hogy az ember az embergyermeket anyatejjel táplálja, úgy és addig, ahogy és amíg természetes, megfelelő, lehetséges, egészséges számukra, ezért ide is leírtam mindezt.
Szólj hozzá!
2013.02.03. 20:44
Kis szoptatási tanácsadók
Címkék: szoptatás ikrek szoptatása
1. Abu vagy Babu, többször:
- Anya! Sír Jánoska! Adjál neki cicit!
2. Megkérdezték tőlük, miért csak anya cicijében van tejcsi, mire a válasz:
- Azért, mert mi szopikálunk. (hülye kérdésre a legjobb szoptatási tanácsot mondták, pedig senkitől sem hallották!)
3. - Balázska, hogy hívják Jánoskát? Mi a rendes neve?
- Szopósmajom!
4. Abu: – Balázska, Katának fáj a hasa! Most mit csinálunk?!
AbuBabu Anya: - Hallod, Balázska, Katának fáj a hasa, mi legyen?
Babu: - Szoptasd meg, Évike! (ez nem a leghelyesebb szoptatási tanács, de igaz, hogy sok „hasfájósnak” titulált gyermek lehet, hogy csak testkontatktusra vágyik, vagy valami mást jelez; ráadásul egy férfitól elfogadhatjuk ezt a megoldást is.)
5. (febr. 10.) AbuBabu Anya: - Jánoska, ne edd a macidat! (a rongyi a kezébe került és sikerült tudatosan a szájához „irányítani”)
Abu: - Biztos cicire éhes!
Szólj hozzá!
2012.04.21. 21:07
Rendes vacsorát!
Címkék: táplálkozás szoptatás ikrek szoptatása
Annyi mindent kellene megírni! Mert én is sokat (sokakat) olvasok, és önbizalmat, ötleteket, erőt ad másokat olvasni, mások életének egy – sokszor megszépített, de részben igaz – szeletét látni. Regény, szakirodalom, önéletírás, blogok, fórumok, cikkek – minden jöhet, bár az ezekre szánt időt a pihenés (pontosabban alvás) idejéből csípem le. És most írni készülök, az előbbiek rovására. Ráadásul az írás veszélyes dolog, sebezhetőbbé teszi az embert. Mégis megteszem, mert remélem, hogy az én tapasztalataim is erőt, önbizalmat adhatnak másoknak.
Amit most megírok, az a gyermekeim táplálása. Egy nagykamasz véletlenül elszólta magát, miután megkérdezte, hogy mikor fog a Fiú és Lány csokit enni: azt találta mondani, hogy ő nem azért nem evett ilyen idős korában csokit, mert az anyja mereven következetes lett volna (valami hasonlót mondott, már nem emlékszem pontosan a kifejezésre, a jelentése a fafejű volt), hanem mert ő nem kérte. Talán észre sem vette, hogy mit mondott, de mások nyíltabban adnak hangot csodálkozásuknak, amikor megtudják, hogyan táplálom a gyermekeimet. A Lány és a Fiú nagyon jó étvágyúak, egyik sem duci, mostanában már válogatnak – ezt vagy azt az ételt egy időre nem hajlandóak megenni -, de gyakorlatilag sem a gyomrukkal, sem az étkezésükkel nincs semmi probléma. Az igaz, hogy sokszor úgy esznek, mint a kismalacok, de szeretnek enni.
Néhány napja, főleg, mert sokat vagyok egyedül velük, vacsora előtt pakolom le és törlöm le az uzsonna maradékait az asztalról, amikor már ott ülnek a helyükön, és a Fiú megszólal: „ez nem jó! Anya, rendes vacsorát!”. Nem az asztalon lévő étellel van gondja, mert előfordul, hogy uzsonnára megeszik a vacsora javát, hanem a móddal: tiszta asztalra, tiszta tányérba, tiszta evőeszközzel jár a vacsora.
Sokaknál kiveri a biztosítékot, amikor véletlenül megtudják, hogy a most 27 hónapos gyerekeknek még mindig külön főzök (ebédre és vacsorára meleg ételt) és még mindig igény szerint szopiznak. Tisztában vagyok vele, hogy tőlem elvetemültebb szülők is vannak, például a vegetáriánusok vagy más irányzatok követői, de amiért ezt leírom, annak oka az, hogy csak számomra ismeretlen emberek írásaiból jöttem rá, hogy nem rossz az az út, amin járunk. Természetesen tudom, hogy nem mindenki számára követhető, sőt! De van néhány tény, ami mások számára erőt adhat. Előszöris, a Fiú és a Lány 6 hónapos korig kizárólag anyatejesek voltak. Semmilyen folyadékot nem kaptak mellé. Ikreseknek bíztató lehet, és szívesen bátorítok mindenkit: kizárólag szopizással egészségesen tud fejlődni két gyermek egyszerre. Továbbá, amikor elkezdtük a hozzátáplálást, szopi után kapták, nem siettünk, mégis szépen haladtunk. Nem okozott problémát, hogy déli gyümölcsöket 1 éves korukban kaptak először, hogy tejet még sosem ittak (természetesen tejtermékeket már esznek), hogy sózva, cukrozva nincs külön semmi, a születésnapi tortáikat is én készítettem az addig már bevezetett alapanyagokból. Az sem okoz gondot, hogy alapanyagokban gondolkodom, így például mivel tejet még nem kaptak, nem tejjel főzöm a főzelékeket.
Mielőtt bárki merevnek, fafejűnek titulálna, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy tisztában vagyok vele: azért csinálom így, mert megtehetem. Nem kell napi nyolc órában dolgoznom, hogy abbahagyjam vagy korlátozzam a szoptatást. Nem kell egy, kettő vagy öt másik gyerekről gondoskodnom és egy nagy családra főznöm, hogy mindenki ugyanazt egye. Most a helyzetnek csak az előnyére tudok figyelni: jó étvágyú, fehér fogú, egészséges gyermekeim vannak (alig néhány orrfolyásos naptól eltekintve még nem voltak betegek), még nem allergiásak, és olcsóbb is így minden – nem kellett egyetlen bébiételt sem vennünk, sok mindent a saját kertünkből adhatunk nekik, időt és energiát is spórolunk, mert nem kell olyan gyakran boltba járnunk.
Jó lenne most végezetül egy evés közben készült kép róluk, de mostanában nem készült ilyen, mert egyre tisztábban esznek, és ha valaki éppen kevésbé szeret valamit, akkor a tányérjából átteszi a tesónak, mert jó testvérek… .
Szólj hozzá!
2016.02.12. 13:05
Birizga
Címkék: szoptatás
Szólj hozzá!
2015.09.02. 23:05
Szoptatás
Címkék: szoptatás ikrek szoptatása
Nem szeretem kiadni a gyerekeimet, viszont vannak tények, amiket olyan jó lenne sokakkal megosztani bátorításul!
Nemrég azt mondtam, hogy a szoptatási szakértők irányelveit tartják érvényesnek magukra nézve a gyerekeim. Ezek szerint egy ú.n. igény szerint szoptatott gyerkőc valamikor két és fél - hét éves kora körül választja el magát. Ami nálunk tény, megvalósult, és le merem írni, az az, hogy kereken 19 hónapig szoptattam egyszerre mindhárom gyermekemet. Megtapasztalhattam, milyen természetes, milyen magától értetődő az elválasztódás folyamata. Számtalan ismerős és ismeretlen család története, esete hatott rám, kár, hogy nincs időm leírni ezeket a történeteket. Számtalan kritika ért, egy idő után inkább célozgatás és nyomásgyakorlás formájában. Támogatást a három gyerkőc apján kívül szinte senkitől nem kaptam. Csak az Úristen tudja, hiszen ő adta, hogy honnan volt erőm, bátorságom mindezek ellenére a legjobb tudásom szerint újra és újra döntéseket hozni. Megtapasztaltam, milyen ikreket és milyen testvéreket szoptatni, milyen terhesen és milyen diszkréten de nyilvánosan szoptatni, egészségesen és betegen, nappal és éjszaka, itthon a sok teendő és idegenben az ismeretlen környezetben szoptatni, járkálva, hordozókendőben, félálomban, álomban, és sorolhatnám, azt tenni, ami természetes, ami magától értetődő, ami a lehető legjobb számunkra. Bár évek óta nem aludtam át egyetlen éjszakát sem, a szoptatáskor felszabaduló hormonok minden meglévő energiámat aktivizálják, élek, sőt, csak most élek igazán!
Tény, hogy sosem volt célom, hanem szépen, lassan, az ismereteim bővülésével alakítottam az irányt. Az ikrek születésekor csak az fogalmazódott meg bennem, hogy szoptatni szeretném őket, később a" fél éves korukig kizárólag anyatejes táplálás" volt a cél, aztán az 1 éves kor, aztán jött a WHO "2 éves korig és azután" ajánlása, utána a "sokak terhesen is szoptattak", aztán alakult minden magától, és bár mindig ott van, hogy bármikor történhet velem olyan, amiért indokolt az azonnali elválasztás, a 3. születésnapjához közeledő Hármaska még nagyon távol áll az elválasztódástól. Picit kíváncsi vagyok, lesz-e olyan gyermekem, aki esetleg az iskola megkezdésekor még alkalomadtán szopizik, de ilyen célom egyáltalán nincs, főleg, mióta egyik ikrem megtapasztaltatta velem, hogy az elválasztódás valóban a világ legtermészetesebb dolga, minden ugyanúgy megy tovább, csak szopizás nélkül.
Tény, hogy tisztában vagyok azzal, hogy sokak szemében ufó lennék, ha ezeket tudnák a családomról, ugyanakkor olyan jó lenne, ha tudnának róla azok, akik ismernek, mert talán könnyebb lenne meghozniuk a saját döntéseiket. És az is tény, hogy gyakorlatilag senki nem feltételezi rólam, hogy szoptatok, így például ha Hármaska takarással az ölemben van, többen beszédbe is elegyednek velem, azt hiszik, épp altatok. (Ez már más kérdés, hogy egy alvásba segített gyermek feje fölött miért akar ismerős-ismeretlen beszélgetni.)
U.i.: egy szoptatást támogató csoportba készültem írni, de titkon remélem, ezzel is segítek a szemlélet formálásában, és mire Abu és a menyeim szülnek, a környezetük számára is természetes lesz, hogy az ember az embergyermeket anyatejjel táplálja, úgy és addig, ahogy és amíg természetes, megfelelő, lehetséges, egészséges számukra, ezért ide is leírtam mindezt.
Szólj hozzá!
2013.02.03. 20:44
Kis szoptatási tanácsadók
Címkék: szoptatás ikrek szoptatása
1. Abu vagy Babu, többször:
- Anya! Sír Jánoska! Adjál neki cicit!
2. Megkérdezték tőlük, miért csak anya cicijében van tejcsi, mire a válasz:
- Azért, mert mi szopikálunk. (hülye kérdésre a legjobb szoptatási tanácsot mondták, pedig senkitől sem hallották!)
3. - Balázska, hogy hívják Jánoskát? Mi a rendes neve?
- Szopósmajom!
4. Abu: – Balázska, Katának fáj a hasa! Most mit csinálunk?!
AbuBabu Anya: - Hallod, Balázska, Katának fáj a hasa, mi legyen?
Babu: - Szoptasd meg, Évike! (ez nem a leghelyesebb szoptatási tanács, de igaz, hogy sok „hasfájósnak” titulált gyermek lehet, hogy csak testkontatktusra vágyik, vagy valami mást jelez; ráadásul egy férfitól elfogadhatjuk ezt a megoldást is.)
5. (febr. 10.) AbuBabu Anya: - Jánoska, ne edd a macidat! (a rongyi a kezébe került és sikerült tudatosan a szájához „irányítani”)
Abu: - Biztos cicire éhes!
Szólj hozzá!
2012.04.21. 21:07
Rendes vacsorát!
Címkék: táplálkozás szoptatás ikrek szoptatása
Annyi mindent kellene megírni! Mert én is sokat (sokakat) olvasok, és önbizalmat, ötleteket, erőt ad másokat olvasni, mások életének egy – sokszor megszépített, de részben igaz – szeletét látni. Regény, szakirodalom, önéletírás, blogok, fórumok, cikkek – minden jöhet, bár az ezekre szánt időt a pihenés (pontosabban alvás) idejéből csípem le. És most írni készülök, az előbbiek rovására. Ráadásul az írás veszélyes dolog, sebezhetőbbé teszi az embert. Mégis megteszem, mert remélem, hogy az én tapasztalataim is erőt, önbizalmat adhatnak másoknak.
Amit most megírok, az a gyermekeim táplálása. Egy nagykamasz véletlenül elszólta magát, miután megkérdezte, hogy mikor fog a Fiú és Lány csokit enni: azt találta mondani, hogy ő nem azért nem evett ilyen idős korában csokit, mert az anyja mereven következetes lett volna (valami hasonlót mondott, már nem emlékszem pontosan a kifejezésre, a jelentése a fafejű volt), hanem mert ő nem kérte. Talán észre sem vette, hogy mit mondott, de mások nyíltabban adnak hangot csodálkozásuknak, amikor megtudják, hogyan táplálom a gyermekeimet. A Lány és a Fiú nagyon jó étvágyúak, egyik sem duci, mostanában már válogatnak – ezt vagy azt az ételt egy időre nem hajlandóak megenni -, de gyakorlatilag sem a gyomrukkal, sem az étkezésükkel nincs semmi probléma. Az igaz, hogy sokszor úgy esznek, mint a kismalacok, de szeretnek enni.
Néhány napja, főleg, mert sokat vagyok egyedül velük, vacsora előtt pakolom le és törlöm le az uzsonna maradékait az asztalról, amikor már ott ülnek a helyükön, és a Fiú megszólal: „ez nem jó! Anya, rendes vacsorát!”. Nem az asztalon lévő étellel van gondja, mert előfordul, hogy uzsonnára megeszik a vacsora javát, hanem a móddal: tiszta asztalra, tiszta tányérba, tiszta evőeszközzel jár a vacsora.
Sokaknál kiveri a biztosítékot, amikor véletlenül megtudják, hogy a most 27 hónapos gyerekeknek még mindig külön főzök (ebédre és vacsorára meleg ételt) és még mindig igény szerint szopiznak. Tisztában vagyok vele, hogy tőlem elvetemültebb szülők is vannak, például a vegetáriánusok vagy más irányzatok követői, de amiért ezt leírom, annak oka az, hogy csak számomra ismeretlen emberek írásaiból jöttem rá, hogy nem rossz az az út, amin járunk. Természetesen tudom, hogy nem mindenki számára követhető, sőt! De van néhány tény, ami mások számára erőt adhat. Előszöris, a Fiú és a Lány 6 hónapos korig kizárólag anyatejesek voltak. Semmilyen folyadékot nem kaptak mellé. Ikreseknek bíztató lehet, és szívesen bátorítok mindenkit: kizárólag szopizással egészségesen tud fejlődni két gyermek egyszerre. Továbbá, amikor elkezdtük a hozzátáplálást, szopi után kapták, nem siettünk, mégis szépen haladtunk. Nem okozott problémát, hogy déli gyümölcsöket 1 éves korukban kaptak először, hogy tejet még sosem ittak (természetesen tejtermékeket már esznek), hogy sózva, cukrozva nincs külön semmi, a születésnapi tortáikat is én készítettem az addig már bevezetett alapanyagokból. Az sem okoz gondot, hogy alapanyagokban gondolkodom, így például mivel tejet még nem kaptak, nem tejjel főzöm a főzelékeket.
Mielőtt bárki merevnek, fafejűnek titulálna, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy tisztában vagyok vele: azért csinálom így, mert megtehetem. Nem kell napi nyolc órában dolgoznom, hogy abbahagyjam vagy korlátozzam a szoptatást. Nem kell egy, kettő vagy öt másik gyerekről gondoskodnom és egy nagy családra főznöm, hogy mindenki ugyanazt egye. Most a helyzetnek csak az előnyére tudok figyelni: jó étvágyú, fehér fogú, egészséges gyermekeim vannak (alig néhány orrfolyásos naptól eltekintve még nem voltak betegek), még nem allergiásak, és olcsóbb is így minden – nem kellett egyetlen bébiételt sem vennünk, sok mindent a saját kertünkből adhatunk nekik, időt és energiát is spórolunk, mert nem kell olyan gyakran boltba járnunk.
Jó lenne most végezetül egy evés közben készült kép róluk, de mostanában nem készült ilyen, mert egyre tisztábban esznek, és ha valaki éppen kevésbé szeret valamit, akkor a tányérjából átteszi a tesónak, mert jó testvérek… .