Mindhárom gyermeket érdekli a fogantatás/szülés témaköre.
Hármaska a semmiből:
- Anya, mikor a tesók megszülettek, hol vágták fel a hasadat?
Mutatom.
- És nem másztak el a hasadban?
Nem értem a kérdést, visszakérdezek: - Miért? - Jön a válasz:
- Mert nem akartak megszületni, még vacsorázni akartak a hasadban.
Sosem mondtam még nekik, hogy szerintem ők még maradtak volna, két nappal későbbre vártam őket, csak az orvosoknak volt sietős. És hogy Hármaska vacsorázott (odabenn), előző nap reggel indult, de csak másnap délután bújt elő. Zseniálisan fogalmaznak a gyerekek, most, 4 és fél évesen is!
2017.08.03. 10:34
Eltalálta?
Címkék: szülés gyerekszáj VBAC
Szólj hozzá!
2015.10.16. 19:56
VBAC-gondolatfoszlányok
Címkék: szülés VBAC
Ma egy éve született az a gyermek, akinek a születését és az előzményeket nagyon átéltem. A szülésre készülve, az anya bátorítására írtam sok-sok gondolatot, és már akkor elhatároztam, hogy egyszer itt közzéteszem ezt az írást. Töredékes, és leginkább azok érthetik, akik VBAC-re (Vaginal birth after caesarean, magyarul Császármetszés utáni hüvelyi szülés) készültek, készülnek. A kislegény VBAC-baba, sok-sok nehezítő tényező ellenére született hüvelyi úton. Amennyire az én erőmből telik, a környezetemben támogatom azokat az ismerőseimet, akik ezt igénylik, nagyon hangsúlyos számomra a természetes szülés, emellett pedig a VBAC. A következő sorok a 2014. augusztus 18-21. gondolataim, egy VBAC-et támogató csoportba írtam eredetileg, de lényegében ugyanezeket gondolom a témáról ma is, íme:
VBAC-re készülő barátnőmnek írom, de mindannyiunknak szánom, inkább csak gondolatébresztők és gondolatfoszlányok, mert nem vagyok szakember, és mert nem is jut minden eszembe pontosan, ami fontos lehet, de abból indulok ki, hogy ha ezek a töredékes gondolatmenetek engem segítettek a VBAC-ben, akkor van más is, akit segíthet.
Amikor esélyt „számolnak” az orvosok, ilyen-olyan statisztikákra hivatkoznak, akkor is az adott szülésre nézve 50-50% az esély, hogy császármetszéssel vagy természetes úton történik-e a szülés. És lehet, hogy én vagyok az a 0,01% a statisztikában, de velem épp olyan történhet, ami a 99,9%-kal nem (akár jó, akár rossz). A jó kutatások és abból kiszűrt statisztikai adatok valójában előremozdítóak kellene, hogy legyenek, azaz pl. ha x% esély van a hegszétválásra, akkor az orvos feladata ennek a bekövetkeztét felismerni, és azonnal cselekedni.
A rengeteg császármetszés következtében a legtöbb császáros seb, heg jól gyógyul (ennek ellenére újra és újra megdöbbenek, hogy hány ismerősöm kerül vissza életveszélyes állapotban egy elfertőződött császárseb miatt), ma a legtöbb szülész-nőgyógyász profin vág és stoppol, míg faros szülés vezetéséhez vagy iker szülés vezetéséhez nagyon kevesen tudják megszerezni a gyakorlatot. A profi műtét következtében (természetesen egyéni alkati különbözőségekkel) viszonylag gyorsan, problémamentesen gyógyul a méhen lévő seb is.
Sokszor hallom érvként a lombikos előzményt – orvosok is azt sugallják, nők is elhiszik magukról, hogy valamiért „kevesebbek”, így „szülni sem tudnak”. Nem vagyok jártas meddőségi kérdésekben, de több ismerősöm szült lombikos babákat, ikreket is hüvelyi úton; többeknél a meddőség oka lelki/apai/ismeretlen/stb., de az anyai okok között is kérdés, hogy a lombikhoz vezető idő alatt milyen orvosi beavatkozások történtek, mert nem minden esetben műtik meg a méhet, sőt… . Helyén kellene kezelni a lombikos előzményt is, hiszen a legkülönbözőbb, sokszor ma még ismeretlen okai vannak az egyre gyakoribb meddőségnek.
Sokan említik, hogy hosszú, lelki út is vezetett a VBAC-hez. Úgy érzem, olyan korban élünk, amikor minden megkérdőjeleződik, és összekeverednek a kompetenciák. Nem bízunk meg az orvosunkban, de vakon rábízzuk magunkat és a gyermekünket. Nem bízunk saját testünkben, mégis vagy mi döntünk felőle vagy döntéshelyzetbe hoznak, és miénk a felelősség. A hosszú, lelki út legtöbbször azért nehéz, mert először a megfelelő ismereteket kell megszerezni. Kis túlzással nem tudunk semmit a saját testünkről, nem készülünk a szülésre, szoptatásra, gyereknevelésre, nem a saját hibánkból, hanem mert ebben nőttünk fel, ezt várják tőlünk. Aztán történik valami – például az első császár -, amitől sarkából kifordul a világ, és újra fel kell építeni mindent.
Nagyon sokaknak segít a vizualizáció. Egyéni érzékenységtől, beállítódottságtól függ, ki hogyan készül és képzeli el a szülést, de tény, hogy ha az ember tudatosan a jó cél érdekében tesz meg mindent, akkor öntudatlanul is teste-lelke abba az irányba mozdul.
Nagyon nehéz olyan célért tenni valamit, amit a környezetünk nem ért meg, olykor felelőtlennek tart érte, vagy egyenesen ellenzi. Az én tapasztalatom szerint a legtöbb apa a VBAC-nél az anya mellett áll, a védelmező férfi-ösztön valahogy megérzi, hogy itt nincs ellenérv :-). Aztán a racionális gondolkodású férfiból végtelenül érzékeny apa lesz abban a pár órában, amíg vajúdó/szülő felesége mellett van, és amikor megszületni „látja” a gyermekét. Tudom, sokan az apás szülés ellen vannak, de talán a VBAC esetén hangsúlyosabb egy családban, ha a férfi láthatja a nőt, amikor eljön hozzá az erő :-).
És igen, van, amikor a VBAC kísérlet marad. De átformálja az embert. És minden egyes kísérlet azt erősíti a környezetünkben, hogy törekednünk kell arra, hogy a legjobb tudásunk, ismeretünk szerint éljük az életünket, végezzük a munkánkat. Igenis, ha ilyen vagy olyan oka volt az első/második/harmadik császármetszésnek, akkor is legyen esély, ahol egyénileg mérlegelje a megfelelő orvos, hogy mit tanácsol, és mindezek ismeretében dönthessen felelősen az anya. Igenis, minden nő, a lányaink és a menyeink is legyenek tisztában a nőiességükkel, anyaságukkal.
Számomra a VBAC-re való törekvés elválaszthatatlan a természetes szüléstől. Sokat jelentett nekem az a mondat, hogy császár után a cél szülni, nem pedig természetesen/otthon szülni (G.Á. után szabadon írta valaki egy szüléstörténetben). Igen, sok VBAC-ről tudok, amikor volt oxitocin, a legtöbb esetben gátmetszés is, sokszor fájdalomcsillapítás is. Ugyanakkor olyan jó tudni, hogy vannak emberek, akiknek elsőre sikerül valami – vagy a természetes szülés, vagy a VBAC, vagy otthon VBAC (azaz HBAC), vagy amiről ő maga sem hitte volna, hogy mekkora lehetetlennek tűnő helyzet elsőre, könnyen „megtörténik” vele.
Már 20 hónapja szültem meg akkor, ott mindhárom gyermekemet, amikor hüvelyi úton megszületett a kisfiam, de azóta is szeretnék másokat arra biztatni, hogy tegyen meg mindent a természetes szülésért. Nem tudom, maga az út, vagy a szülés – szerintem együtt a kettő – , de engem más emberré tett, sok minden helyére került az életemben. És titkon arra vágyom, hogy azoknak, akiket itt, ebben a csoportban megismertem (neveket nem írok), váljon valóra a vágyuk – nem csak a VBAC, hanem a VBA2C.
…
Azóta sorra jutnak eszembe a témák: a súlybecslés mennyire pontatlan, bármennyire pontos az ultrahang, és mennyire nem csak a baba súlya számít; terminustúllépés - nem kereken 40 hét és nem pontosan ciklus közepén peteérés sok-sok esetben...; anya életkora - egyéni kérdés, de ideje elfelejteni a 35-ös és 40-es számokat :-); kórházba érkezés és „átmeneti szak” kitolás előtt - nem kell megijedni, meglepődni; alternatív vajúdási lehetőségeket érdemes igénybe venni; VBAC esetén is vannak, akik választott dúlával-szülésznővel-orvossal szülnek vagy épp pl. apa nélkül, ügyeletes szülésznővel, orvossal.
Néhány hangsúly még motoszkál bennem: a könnyebbek: akár megindult szülés közben is irányba fordulhat a baba; úgy találta ki az Úristen, hogy alaphelyzetben akkora gyerkőc nő és akkorára szélesedik ki a kismedence is, hogy kiférjen; utolsó pillanatban is megéri és lehet orvost váltani; nem kell félni a találkozástól a korábbi orvossal - legtöbbször nem emlékeznek a másfél évvel ezelőtti kismamáikra, hacsak nem kiváló az arcmemóriájuk, nekik csak egy kismama vagyunk a 100 meg 100 közül.
És a végére hagytam a hitet - mert talán ez a legfontosabb. Szerintem, amikor valaki gyereket vállal, akkor olyan ismeretlen és rendkívül veszélyes területre téved :-), ahol bármi történhet. Igen, bármi, nehézségek, rossz dolgok, tragédiák is. Nemcsak a szülés körül, hanem a terhesség során, kisgyermekkorban, azután. Ezeket a tragédiákat fel kell dolgozni, ezek is helyükre kell, hogy kerüljenek az életünkben. Hit nélkül nem megy. De nem mindegy, hogy miben, és Kiben hiszünk - és ez meghatározza a VBAC -t is, mint az egész életünket ... .
Most olvastam, a Természetes szülés oldalán: „sikerült demonstrálni, hogy patkányoknál a várandósság alatti stressz a lányok és unokák generációjában koraszülést, terhességi cukorbetegséget okozott, így összességében 4 generációt érintve!” Tudom, ezek patkányok, és ez egyetlen kísérlet. De: én mindenkire felnézek, aki - különösen a mai nőgyógyászi általános gyakorlat mellett - igénybe veszi az orvosi segítséget ahhoz, hogy gyermeke lehessen. Ugyanígy mindenkire felnézek, akinek korababája van, és végigküzdötte az első heteket, hónapokat - emberfeletti erőpróba ez egy anyának. De sokszor nem tudhatjuk az okot, ami akár hasonló jövőbeni kutatások segítségével lesz esetleg sejthető. Így nagyon károsnak ítélem azt, amikor a környezetünk vélt/valós okok miatt ítélkezik, ahelyett, hogy segítene felelős döntéseket hozni és a célra figyelni. Ráadásul a „tuti biztos eredmény” úgy tűnik, nem tuti biztos, mert legalább annyi kutatás szól a VBAC mellett, mint ellene. És ami szerintem lényeges még, az nem csak az ok, hanem a cél... .
Szólj hozzá!
2014.06.15. 18:53
Pünkösdhétfői gondolatok
Címkék: szülés VBAC
Egy közösségi zárt csoportban, melynek már régóta tagja vagyok, leírtam az elmélkedéseim:
Bemutatkozás és szüléstörténetek helyett leírom, amin gondolkodtam Pünkösdhétfőn.
2010 januárjában, mikor az én tudatlanságom és oda sodort körülményeim miatt egy problémamentes terhességből két szép súlyú, fejvégű pocaklakómból császárral születtek első egészséges, csodálatos gyerekeim, még aznap eldöntöttem, hogy amennyiben még egyszer szülök, szeretném ezt természetes úton tenni. Ettől kezdve – természetesen, amennyire az ikrekkel járó teendőim engedték – „készültem”, azaz figyelmes füllel és szemmel jártam-keltem, ha volt időm, szüléstörténeteket olvastam. Kereken 2 év 11 hónap után meg is született a VBAC-babám, kalandosan, gyakorlatilag támogatás nélkül (csak a férjem állt mellettem támaszként), kórházban, szülésznővel, választott orvos nélkül, kb. 33 órányi szülőszobai tartózkodás után J stb..
Pünkösdhétfőn találkoztam azzal az asszonykával és negyedik gyermekével, akinek első gyermeke természetes úton, negyedik császárral 2010 áprilisában született, ötödik gyermeke 2012. decemberi VBAC-baba, hatodik pedig 2014. áprilisi 2VBAC-baba. Ez a törékeny asszonyka különösebben nem kötődik a gyermekeihez, nem szoptatja őket, az anyósa van a kisebbekkel, ő pedig a szülés előtti utolsó hetekig, majd a csecsemő kb. 7 hetes korától újra közmunkás. Szorgalmas, rendes asszonyka. Mivel két gyermeke is egyidős nagyjából az enyémekkel, így szoktunk utcán is, védőnőnél is találkozni, különösebben maga a szülés módja, körülményei nem jelentenek számára semmit.
A másik asszony, akivel szintén aznap találkoztam, erőszakos kapcsolatból szült öt gyermeket, talán a negyediket császárral, és az ötödik a VBAC-babája. Egy vagy két nagyobb gyermeke, akik már elmúltak 18 évesek, újra vele élnek, három kisebb (most 12, 10 és 8 évesek) pici koruktól nevelőszülőknél élnek. Sokáig tartott, míg végül eltávolodott a gyermekei apjától, és viszonylag normális életet él, tudom, hogy számára sem fontos vagy meghatározó a szülés.
A harmadik asszonyka, akivel régóta nem találkoztam, pedig szeretnék a hatalmas császáros sebéről kérdezni, 2009 decemberében szülte első, császáros gyermekét, állítólag hosszú vajúdás után is harántfekvésben volt a kis súlyú magzata, és állítólag „csípőcsonttól csípőcsontig vágták”. 2011 júliusában született a normál súlyú VBAC-babája, 2014 márciusában pedig 33 hétre 2VBAC-babája. Egyik gyermekét sem tudta kizárólag szoptatni az első időben sem, és ami speciális még náluk, hogy egy genetikai betegség miatt mindhárom terhességét úgy viselte, hogy ha 20 hetesen kiderül, hogy a magzat is hordozza az adott génhibát, akkor elvetette volna.
Elég széles az ismerősi köröm, ezek alapján nem hiszem, hogy bárki beazonosítja az említett asszonyokat. Mellettük eszembe jutott, hogy a barátaim, ismerőseim, rokonaim körében mennyire tabutéma a szülés - amit hallottam tőlük, az csupán a fájdalom, és az, hogy teljesen lényegtelen, hogy császárral vagy egyéb módon történik a szülés. Ráadásul sokkal több ismerősömről derült ki, hogy császáros, mint ahogy gondoltam volna.
Következtetéseket, számomra hangsúlyos momentumokat nem szeretnék írni, helyette csak ennyit: amikor VBAC-babámat szültem, éreztem azt az erőt, amiről olyan fantasztikusan tudnak beszámolni azok, akik számára fontos a nőiességük, fontos a gyermekük és fontos a szülés maga, és ami megváltoztatja az életünket. És azóta kívánom mindazok számára ennek a megtapasztalását, akik hasonlóan gondolkoznak. És reménykedem, hogy az én ismereteim, megjegyzéseim, támogatásom talán könnyebbé teszik a várakozást mások számára. Számtalan asszony szül 1-2 és olykor 3 császár után hüvelyi úton, ha nekem sikerült, másoknak is megadathat!!!
U.I. Kötődés és kapcsolódó gondolatok:
Sokat gondolkoztam, hogy valakinek azért olyan hangsúlyos pl. a szoptatás, mert így kompenzálja a császárt. De szinte biztos vagyok benne, hogy a kötődést sok tényező és sokkal bonyolultabb belső folyamatok és külső hatások alakítják. Ugyanakkor mielőtt lettek volna komolyabb ismereteim, könnyű, gyors szülést kívántam mindenkinek, ma már nehezen használok jelzőt, inkább a szép/jó szülést mondom, vagy semmit. Velem is megtörtént, amikor már kb. fél napja voltam a szülőszobában, bejött a takarítónő, és kedves akart lenni, azt mondta: „Ne féljen, hamar túl lesz rajta!” Megdöbbentem, mert pár nappal az olyannyira hangsúlyozott 35. születésnapom előtt én első szülőnek számítottam, császáros „hátránnyal”, én bizony nem túl lenni szerettem volna, hanem szülni! Csak elmosolyodtam kényszeredetten. Másnap szültem. A szomszéd szobában később 2 ujjnyi méhszájjal érkezett nő 3 óra alatt szült, az orvos gyakorlatilag széttépte a méhszáját. Ez a nő 3 óránként vitte cumisüveges tápszeres pótlásért a gyerekét a csecsemőosztályra, dicsérte a „nagyon ügyes” orvosát, tele volt energiával, kiemelte, hogy van fia is, lánya is, kész a „tökéletes” család. Lábkörmei is frissen voltak festve. Nem tudom, milyen egészségügyi következményei vannak/lesznek a szülésének, remélem, megmarad az elégedettsége... .
Szólj hozzá!
2017.08.03. 10:34
Eltalálta?
Címkék: szülés gyerekszáj VBAC
Szólj hozzá!
2015.10.16. 19:56
VBAC-gondolatfoszlányok
Címkék: szülés VBAC
Ma egy éve született az a gyermek, akinek a születését és az előzményeket nagyon átéltem. A szülésre készülve, az anya bátorítására írtam sok-sok gondolatot, és már akkor elhatároztam, hogy egyszer itt közzéteszem ezt az írást. Töredékes, és leginkább azok érthetik, akik VBAC-re (Vaginal birth after caesarean, magyarul Császármetszés utáni hüvelyi szülés) készültek, készülnek. A kislegény VBAC-baba, sok-sok nehezítő tényező ellenére született hüvelyi úton. Amennyire az én erőmből telik, a környezetemben támogatom azokat az ismerőseimet, akik ezt igénylik, nagyon hangsúlyos számomra a természetes szülés, emellett pedig a VBAC. A következő sorok a 2014. augusztus 18-21. gondolataim, egy VBAC-et támogató csoportba írtam eredetileg, de lényegében ugyanezeket gondolom a témáról ma is, íme:
VBAC-re készülő barátnőmnek írom, de mindannyiunknak szánom, inkább csak gondolatébresztők és gondolatfoszlányok, mert nem vagyok szakember, és mert nem is jut minden eszembe pontosan, ami fontos lehet, de abból indulok ki, hogy ha ezek a töredékes gondolatmenetek engem segítettek a VBAC-ben, akkor van más is, akit segíthet.
Amikor esélyt „számolnak” az orvosok, ilyen-olyan statisztikákra hivatkoznak, akkor is az adott szülésre nézve 50-50% az esély, hogy császármetszéssel vagy természetes úton történik-e a szülés. És lehet, hogy én vagyok az a 0,01% a statisztikában, de velem épp olyan történhet, ami a 99,9%-kal nem (akár jó, akár rossz). A jó kutatások és abból kiszűrt statisztikai adatok valójában előremozdítóak kellene, hogy legyenek, azaz pl. ha x% esély van a hegszétválásra, akkor az orvos feladata ennek a bekövetkeztét felismerni, és azonnal cselekedni.
A rengeteg császármetszés következtében a legtöbb császáros seb, heg jól gyógyul (ennek ellenére újra és újra megdöbbenek, hogy hány ismerősöm kerül vissza életveszélyes állapotban egy elfertőződött császárseb miatt), ma a legtöbb szülész-nőgyógyász profin vág és stoppol, míg faros szülés vezetéséhez vagy iker szülés vezetéséhez nagyon kevesen tudják megszerezni a gyakorlatot. A profi műtét következtében (természetesen egyéni alkati különbözőségekkel) viszonylag gyorsan, problémamentesen gyógyul a méhen lévő seb is.
Sokszor hallom érvként a lombikos előzményt – orvosok is azt sugallják, nők is elhiszik magukról, hogy valamiért „kevesebbek”, így „szülni sem tudnak”. Nem vagyok jártas meddőségi kérdésekben, de több ismerősöm szült lombikos babákat, ikreket is hüvelyi úton; többeknél a meddőség oka lelki/apai/ismeretlen/stb., de az anyai okok között is kérdés, hogy a lombikhoz vezető idő alatt milyen orvosi beavatkozások történtek, mert nem minden esetben műtik meg a méhet, sőt… . Helyén kellene kezelni a lombikos előzményt is, hiszen a legkülönbözőbb, sokszor ma még ismeretlen okai vannak az egyre gyakoribb meddőségnek.
Sokan említik, hogy hosszú, lelki út is vezetett a VBAC-hez. Úgy érzem, olyan korban élünk, amikor minden megkérdőjeleződik, és összekeverednek a kompetenciák. Nem bízunk meg az orvosunkban, de vakon rábízzuk magunkat és a gyermekünket. Nem bízunk saját testünkben, mégis vagy mi döntünk felőle vagy döntéshelyzetbe hoznak, és miénk a felelősség. A hosszú, lelki út legtöbbször azért nehéz, mert először a megfelelő ismereteket kell megszerezni. Kis túlzással nem tudunk semmit a saját testünkről, nem készülünk a szülésre, szoptatásra, gyereknevelésre, nem a saját hibánkból, hanem mert ebben nőttünk fel, ezt várják tőlünk. Aztán történik valami – például az első császár -, amitől sarkából kifordul a világ, és újra fel kell építeni mindent.
Nagyon sokaknak segít a vizualizáció. Egyéni érzékenységtől, beállítódottságtól függ, ki hogyan készül és képzeli el a szülést, de tény, hogy ha az ember tudatosan a jó cél érdekében tesz meg mindent, akkor öntudatlanul is teste-lelke abba az irányba mozdul.
Nagyon nehéz olyan célért tenni valamit, amit a környezetünk nem ért meg, olykor felelőtlennek tart érte, vagy egyenesen ellenzi. Az én tapasztalatom szerint a legtöbb apa a VBAC-nél az anya mellett áll, a védelmező férfi-ösztön valahogy megérzi, hogy itt nincs ellenérv :-). Aztán a racionális gondolkodású férfiból végtelenül érzékeny apa lesz abban a pár órában, amíg vajúdó/szülő felesége mellett van, és amikor megszületni „látja” a gyermekét. Tudom, sokan az apás szülés ellen vannak, de talán a VBAC esetén hangsúlyosabb egy családban, ha a férfi láthatja a nőt, amikor eljön hozzá az erő :-).
És igen, van, amikor a VBAC kísérlet marad. De átformálja az embert. És minden egyes kísérlet azt erősíti a környezetünkben, hogy törekednünk kell arra, hogy a legjobb tudásunk, ismeretünk szerint éljük az életünket, végezzük a munkánkat. Igenis, ha ilyen vagy olyan oka volt az első/második/harmadik császármetszésnek, akkor is legyen esély, ahol egyénileg mérlegelje a megfelelő orvos, hogy mit tanácsol, és mindezek ismeretében dönthessen felelősen az anya. Igenis, minden nő, a lányaink és a menyeink is legyenek tisztában a nőiességükkel, anyaságukkal.
Számomra a VBAC-re való törekvés elválaszthatatlan a természetes szüléstől. Sokat jelentett nekem az a mondat, hogy császár után a cél szülni, nem pedig természetesen/otthon szülni (G.Á. után szabadon írta valaki egy szüléstörténetben). Igen, sok VBAC-ről tudok, amikor volt oxitocin, a legtöbb esetben gátmetszés is, sokszor fájdalomcsillapítás is. Ugyanakkor olyan jó tudni, hogy vannak emberek, akiknek elsőre sikerül valami – vagy a természetes szülés, vagy a VBAC, vagy otthon VBAC (azaz HBAC), vagy amiről ő maga sem hitte volna, hogy mekkora lehetetlennek tűnő helyzet elsőre, könnyen „megtörténik” vele.
Már 20 hónapja szültem meg akkor, ott mindhárom gyermekemet, amikor hüvelyi úton megszületett a kisfiam, de azóta is szeretnék másokat arra biztatni, hogy tegyen meg mindent a természetes szülésért. Nem tudom, maga az út, vagy a szülés – szerintem együtt a kettő – , de engem más emberré tett, sok minden helyére került az életemben. És titkon arra vágyom, hogy azoknak, akiket itt, ebben a csoportban megismertem (neveket nem írok), váljon valóra a vágyuk – nem csak a VBAC, hanem a VBA2C.
…
Azóta sorra jutnak eszembe a témák: a súlybecslés mennyire pontatlan, bármennyire pontos az ultrahang, és mennyire nem csak a baba súlya számít; terminustúllépés - nem kereken 40 hét és nem pontosan ciklus közepén peteérés sok-sok esetben...; anya életkora - egyéni kérdés, de ideje elfelejteni a 35-ös és 40-es számokat :-); kórházba érkezés és „átmeneti szak” kitolás előtt - nem kell megijedni, meglepődni; alternatív vajúdási lehetőségeket érdemes igénybe venni; VBAC esetén is vannak, akik választott dúlával-szülésznővel-orvossal szülnek vagy épp pl. apa nélkül, ügyeletes szülésznővel, orvossal.
Néhány hangsúly még motoszkál bennem: a könnyebbek: akár megindult szülés közben is irányba fordulhat a baba; úgy találta ki az Úristen, hogy alaphelyzetben akkora gyerkőc nő és akkorára szélesedik ki a kismedence is, hogy kiférjen; utolsó pillanatban is megéri és lehet orvost váltani; nem kell félni a találkozástól a korábbi orvossal - legtöbbször nem emlékeznek a másfél évvel ezelőtti kismamáikra, hacsak nem kiváló az arcmemóriájuk, nekik csak egy kismama vagyunk a 100 meg 100 közül.
És a végére hagytam a hitet - mert talán ez a legfontosabb. Szerintem, amikor valaki gyereket vállal, akkor olyan ismeretlen és rendkívül veszélyes területre téved :-), ahol bármi történhet. Igen, bármi, nehézségek, rossz dolgok, tragédiák is. Nemcsak a szülés körül, hanem a terhesség során, kisgyermekkorban, azután. Ezeket a tragédiákat fel kell dolgozni, ezek is helyükre kell, hogy kerüljenek az életünkben. Hit nélkül nem megy. De nem mindegy, hogy miben, és Kiben hiszünk - és ez meghatározza a VBAC -t is, mint az egész életünket ... .
Most olvastam, a Természetes szülés oldalán: „sikerült demonstrálni, hogy patkányoknál a várandósság alatti stressz a lányok és unokák generációjában koraszülést, terhességi cukorbetegséget okozott, így összességében 4 generációt érintve!” Tudom, ezek patkányok, és ez egyetlen kísérlet. De: én mindenkire felnézek, aki - különösen a mai nőgyógyászi általános gyakorlat mellett - igénybe veszi az orvosi segítséget ahhoz, hogy gyermeke lehessen. Ugyanígy mindenkire felnézek, akinek korababája van, és végigküzdötte az első heteket, hónapokat - emberfeletti erőpróba ez egy anyának. De sokszor nem tudhatjuk az okot, ami akár hasonló jövőbeni kutatások segítségével lesz esetleg sejthető. Így nagyon károsnak ítélem azt, amikor a környezetünk vélt/valós okok miatt ítélkezik, ahelyett, hogy segítene felelős döntéseket hozni és a célra figyelni. Ráadásul a „tuti biztos eredmény” úgy tűnik, nem tuti biztos, mert legalább annyi kutatás szól a VBAC mellett, mint ellene. És ami szerintem lényeges még, az nem csak az ok, hanem a cél... .
Szólj hozzá!
2014.06.15. 18:53
Pünkösdhétfői gondolatok
Címkék: szülés VBAC
Egy közösségi zárt csoportban, melynek már régóta tagja vagyok, leírtam az elmélkedéseim:
Bemutatkozás és szüléstörténetek helyett leírom, amin gondolkodtam Pünkösdhétfőn.
2010 januárjában, mikor az én tudatlanságom és oda sodort körülményeim miatt egy problémamentes terhességből két szép súlyú, fejvégű pocaklakómból császárral születtek első egészséges, csodálatos gyerekeim, még aznap eldöntöttem, hogy amennyiben még egyszer szülök, szeretném ezt természetes úton tenni. Ettől kezdve – természetesen, amennyire az ikrekkel járó teendőim engedték – „készültem”, azaz figyelmes füllel és szemmel jártam-keltem, ha volt időm, szüléstörténeteket olvastam. Kereken 2 év 11 hónap után meg is született a VBAC-babám, kalandosan, gyakorlatilag támogatás nélkül (csak a férjem állt mellettem támaszként), kórházban, szülésznővel, választott orvos nélkül, kb. 33 órányi szülőszobai tartózkodás után J stb..
Pünkösdhétfőn találkoztam azzal az asszonykával és negyedik gyermekével, akinek első gyermeke természetes úton, negyedik császárral 2010 áprilisában született, ötödik gyermeke 2012. decemberi VBAC-baba, hatodik pedig 2014. áprilisi 2VBAC-baba. Ez a törékeny asszonyka különösebben nem kötődik a gyermekeihez, nem szoptatja őket, az anyósa van a kisebbekkel, ő pedig a szülés előtti utolsó hetekig, majd a csecsemő kb. 7 hetes korától újra közmunkás. Szorgalmas, rendes asszonyka. Mivel két gyermeke is egyidős nagyjából az enyémekkel, így szoktunk utcán is, védőnőnél is találkozni, különösebben maga a szülés módja, körülményei nem jelentenek számára semmit.
A másik asszony, akivel szintén aznap találkoztam, erőszakos kapcsolatból szült öt gyermeket, talán a negyediket császárral, és az ötödik a VBAC-babája. Egy vagy két nagyobb gyermeke, akik már elmúltak 18 évesek, újra vele élnek, három kisebb (most 12, 10 és 8 évesek) pici koruktól nevelőszülőknél élnek. Sokáig tartott, míg végül eltávolodott a gyermekei apjától, és viszonylag normális életet él, tudom, hogy számára sem fontos vagy meghatározó a szülés.
A harmadik asszonyka, akivel régóta nem találkoztam, pedig szeretnék a hatalmas császáros sebéről kérdezni, 2009 decemberében szülte első, császáros gyermekét, állítólag hosszú vajúdás után is harántfekvésben volt a kis súlyú magzata, és állítólag „csípőcsonttól csípőcsontig vágták”. 2011 júliusában született a normál súlyú VBAC-babája, 2014 márciusában pedig 33 hétre 2VBAC-babája. Egyik gyermekét sem tudta kizárólag szoptatni az első időben sem, és ami speciális még náluk, hogy egy genetikai betegség miatt mindhárom terhességét úgy viselte, hogy ha 20 hetesen kiderül, hogy a magzat is hordozza az adott génhibát, akkor elvetette volna.
Elég széles az ismerősi köröm, ezek alapján nem hiszem, hogy bárki beazonosítja az említett asszonyokat. Mellettük eszembe jutott, hogy a barátaim, ismerőseim, rokonaim körében mennyire tabutéma a szülés - amit hallottam tőlük, az csupán a fájdalom, és az, hogy teljesen lényegtelen, hogy császárral vagy egyéb módon történik a szülés. Ráadásul sokkal több ismerősömről derült ki, hogy császáros, mint ahogy gondoltam volna.
Következtetéseket, számomra hangsúlyos momentumokat nem szeretnék írni, helyette csak ennyit: amikor VBAC-babámat szültem, éreztem azt az erőt, amiről olyan fantasztikusan tudnak beszámolni azok, akik számára fontos a nőiességük, fontos a gyermekük és fontos a szülés maga, és ami megváltoztatja az életünket. És azóta kívánom mindazok számára ennek a megtapasztalását, akik hasonlóan gondolkoznak. És reménykedem, hogy az én ismereteim, megjegyzéseim, támogatásom talán könnyebbé teszik a várakozást mások számára. Számtalan asszony szül 1-2 és olykor 3 császár után hüvelyi úton, ha nekem sikerült, másoknak is megadathat!!!
U.I. Kötődés és kapcsolódó gondolatok:
Sokat gondolkoztam, hogy valakinek azért olyan hangsúlyos pl. a szoptatás, mert így kompenzálja a császárt. De szinte biztos vagyok benne, hogy a kötődést sok tényező és sokkal bonyolultabb belső folyamatok és külső hatások alakítják. Ugyanakkor mielőtt lettek volna komolyabb ismereteim, könnyű, gyors szülést kívántam mindenkinek, ma már nehezen használok jelzőt, inkább a szép/jó szülést mondom, vagy semmit. Velem is megtörtént, amikor már kb. fél napja voltam a szülőszobában, bejött a takarítónő, és kedves akart lenni, azt mondta: „Ne féljen, hamar túl lesz rajta!” Megdöbbentem, mert pár nappal az olyannyira hangsúlyozott 35. születésnapom előtt én első szülőnek számítottam, császáros „hátránnyal”, én bizony nem túl lenni szerettem volna, hanem szülni! Csak elmosolyodtam kényszeredetten. Másnap szültem. A szomszéd szobában később 2 ujjnyi méhszájjal érkezett nő 3 óra alatt szült, az orvos gyakorlatilag széttépte a méhszáját. Ez a nő 3 óránként vitte cumisüveges tápszeres pótlásért a gyerekét a csecsemőosztályra, dicsérte a „nagyon ügyes” orvosát, tele volt energiával, kiemelte, hogy van fia is, lánya is, kész a „tökéletes” család. Lábkörmei is frissen voltak festve. Nem tudom, milyen egészségügyi következményei vannak/lesznek a szülésének, remélem, megmarad az elégedettsége... .