Nincs mit elmondani, nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek:
Csodálatos kislány mellől írok, aki több mint hat hetes, tökéletes, tündér, mindenkit boldoggá tesz és mindent jobbá tesz. Még a lelkifurdalás is könnyű, "normális", hogy milyen jó lett volna már Abuval és Babuval így élni meg a mindennapokat. És milyen jó lenne, ha most végre sikerülne mindent úgy megélni, ahogy vágytam rá. De a nehézségek maradtak, a jelen is igencsak közdelmes, talán csak ez a fantasztikus kicsi lány ad mindenkinek erőt tovább menni, megharcolni a mindennapokat.
Nem, nincs időm leírni a sok örömet, a sok küzdelmet. Csak annyit: amikor már minden veszni látszott, ő csodálatosan megszületett, olyan könnyen, amiben sosem reménykedtem. Aztán gyorsan hazajöttünk, idekinn is összenőve létezünk, az összes nehézséggel szembenézünk, és a sok öröm és mosoly mellett együtt sírunk, immár hatan éljük meg a magasságokat és a mélységeket. Négyeskének és nekem a legkönnyebb mindez, hiszen nekünk segítenek a hormonok. A többieknek nehezebb. Abu és Babu az egész tanévet keményen végigdolgozta, nagyok is már, az érzelmeiket is próbálják jól kezelni, meg minden érdekli őket, ami "babázás", az apjuk is sokat változott az évek során, őszinte örömmel gondoskodik Négyeskéről, de Hármaska nagyon nehéz helyzetben van. Rajong a kistesóért, de nagyon hiányzom neki és nagyon szeretne hasonlítani a nagytesóira is, így nagyon sérült kettőnk között a kötődés. Fáj a szívem, amikor látom, sehogy sem találja a helyét. A tágabb család viszont valóban nem találja a helyét, szóval, szükségünk is van minden boldog együtt töltött pillanatra hatunknak, hogy legyen erőnk... .
Szeretnék írni. Visszamenőleg is szeretnék néhány mozzanatot lejegyezni. Talán azért, hogy erőt adjak egy-egy ide tévedő olvasónak. És persze azért, mert gyógyító számomra az írás. De addig is, csak ennyit szerettem volna most lejegyezni: minden nehézség ellenére fantasztikus dolog négy csodálatos gyermek anyjának lenni, megélni azt, ami sokak számára csak üres, képmutató megjegyzés: Isten áldása a gyermek. Én valóban áldottnak érzem magam, magunkat.
2019.07.17. 23:20
Elmondom
Címkék: anyaság
Szólj hozzá!
2015.11.18. 17:46
Anyaság
Címkék: anyaság
Ж. jegyezte meg a múlt héten a bejegyzéseket olvasva: "nagyon termékeny voltál az utóbbi napokban....csak szomorú...vagy kétségbe zuhant". Szerintem egyáltalán nem. Ha mégis annak tűnök, akkor az okait is tudni vélem, pontosabban, minden okom megvan rá, hogy annak tűnjek.
Újra és újra tapasztalom, hogy ha valakit főleg anyai minőségében ismernek, akkor az az ember az őt körülvevők szemében - és a kommunikációban, viselkedésben is - csökkent értékű ember. És én jól illek ebbe a sorba. Belesimulok, beleigazodok, eltűnök, nem kezdek el vitatkozni, nem védem meg magam, nem bizonygatom, nem magyarázom, hogy igenis, jól csinálom azt, amit csinálok, sőt, sokkal többet gondolkodom, dolgozom, megoldok, döntök, szervezek, esetenként talán pénzt is keresek, és önkénteskedek is, mint más, igazi, valódi, ízig-vérig dolgozó nő.
Újabb megerősítésben van részem. Ma szerda van. Csütörtök reggel befestettem a hajam. Az ősz hajszálak eltűntek, fényesebb lett, jobban nézek ki. Aznap is én mentem az oviba a gyerekekkel. Másnap, harmadnap is voltam utcán, boltban, emberek közt, találkoztam ismerősökkel. Ráadásul évek óta nem festettem a hajam, egyszerűen nem volt rá időm. Mégis, negyednap, hétfőn reggel vette észre valaki. Azóta sem, senki. Anya vagyok, főleg ebben a minőségben ismernek az emberek. Szerintük nem csinálok semmit. Szerintük mindenre ráérnék, csak lusta vagyok és rosszul csinálok mindent. Az egyetlen dolgomat is, a gyereknevelést. És én nem védem meg magam. Megtanultam láthatatlan lenni. Szomorú? Nekem nem. Én jól érzem magam a bőrömben, és ehhez most jó volt, hogy befestettem a hajam. Eddig egy ember vette észre? Nem baj. Nem az emberekért, hanem magamért tettem. Tanulság? Van, bőven. De nem nekem van okom a szomorúságra, hanem annak a sok embernek, akik az anyát nem értékelik, akik az anyaságot kevesebbre értékelik, mint a "dolgozó" nőt. Mindemellett minden értelemben dolgozom... .
Szólj hozzá!
2019.07.17. 23:20
Elmondom
Címkék: anyaság
Szólj hozzá!
2015.11.18. 17:46
Anyaság
Címkék: anyaság
Ж. jegyezte meg a múlt héten a bejegyzéseket olvasva: "nagyon termékeny voltál az utóbbi napokban....csak szomorú...vagy kétségbe zuhant". Szerintem egyáltalán nem. Ha mégis annak tűnök, akkor az okait is tudni vélem, pontosabban, minden okom megvan rá, hogy annak tűnjek.
Újra és újra tapasztalom, hogy ha valakit főleg anyai minőségében ismernek, akkor az az ember az őt körülvevők szemében - és a kommunikációban, viselkedésben is - csökkent értékű ember. És én jól illek ebbe a sorba. Belesimulok, beleigazodok, eltűnök, nem kezdek el vitatkozni, nem védem meg magam, nem bizonygatom, nem magyarázom, hogy igenis, jól csinálom azt, amit csinálok, sőt, sokkal többet gondolkodom, dolgozom, megoldok, döntök, szervezek, esetenként talán pénzt is keresek, és önkénteskedek is, mint más, igazi, valódi, ízig-vérig dolgozó nő.
Újabb megerősítésben van részem. Ma szerda van. Csütörtök reggel befestettem a hajam. Az ősz hajszálak eltűntek, fényesebb lett, jobban nézek ki. Aznap is én mentem az oviba a gyerekekkel. Másnap, harmadnap is voltam utcán, boltban, emberek közt, találkoztam ismerősökkel. Ráadásul évek óta nem festettem a hajam, egyszerűen nem volt rá időm. Mégis, negyednap, hétfőn reggel vette észre valaki. Azóta sem, senki. Anya vagyok, főleg ebben a minőségben ismernek az emberek. Szerintük nem csinálok semmit. Szerintük mindenre ráérnék, csak lusta vagyok és rosszul csinálok mindent. Az egyetlen dolgomat is, a gyereknevelést. És én nem védem meg magam. Megtanultam láthatatlan lenni. Szomorú? Nekem nem. Én jól érzem magam a bőrömben, és ehhez most jó volt, hogy befestettem a hajam. Eddig egy ember vette észre? Nem baj. Nem az emberekért, hanem magamért tettem. Tanulság? Van, bőven. De nem nekem van okom a szomorúságra, hanem annak a sok embernek, akik az anyát nem értékelik, akik az anyaságot kevesebbre értékelik, mint a "dolgozó" nőt. Mindemellett minden értelemben dolgozom... .