Kalandpark, egy nagymama gyermekéhez intézett indulatos néhány szavas mondata:
- Vagy 2-3 anyukát úgy megráznék, amiket itt látok... .
Kiderült, hogy azért tenné ezt, mert szerinte ezek az anyukák nem figyelnek a gyermekeikre.
Nem tudok szabadulni ettől a mondattól, akkor sem, ha függetlenítem magam a személytől, akinek a szájából elhangzott, és akkor sem, ha elvonatkoztatok a képtől, amit kifejez, ami a valódi indulat ebben a mondatban (döbbenet számomra, hogy egy felnőtt ember egy másik felnőtt embert képes lenne fizikailag is megrángatni, ahogy azt tette a gyerekeivel, unokáival). Azért nem tudok szabadulni, mert nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Nem tudom megérteni, hogy hogyan képes élni sok-sok nagyszülő ebben a paradox gondolkodásban: ők tökéletes szülők voltak, a gyermekeiket megtanították a helyes viselkedésre, gondolkodásra, ugyanakkor az unokáikat egyáltalán nem jól nevelik a szüleik. Mintha az ő gyerekeik és az unokáik szülei teljesen két különböző világ polgárai lennének! Soha meg sem fordul a fejükben, hogy esetleg ők is hibázhattak valamiben, közben pedig mindent szóvá tesznek, még azt is, ami meg sem történt, de majd hiba lesz az unokáik nevelésében.
Természetesen általánosítok, és egyáltalán nem ilyen egyszerű a képlet, de olyan jó lenne, ha felismernék emberek, életkortól és a családban betöltött szerepüktől függetlenül, hogy a szavainkért, tetteinkért felelősek vagyunk. És olyan jó lenne, ha ezek az emberek empátiára törekednének! Korjelenségnek látom, hogy mivel minden nagyon bonyolulttá vált körülöttünk, a legapróbb dolgokkal kapcsolatban is választási, döntési helyzetbe kerülünk, ezért hajlamosak vagyunk leegyszerüsíteni dolgokat, talán épp a legfontosabbakat: a saját felelősségi körünkbe tartozókat. Ami pedig nem a mi felelősségünk, arról olyan gyorsan elmondjuk a (negatív) véleményünket, az ítéletünket!
A gyereknevelés nem egy számítógépes játék, ahol ha ügyesen, pontosan megteszünk mindent, akkor sokáig és jól játszhatunk. A gyerek nem egy bonyolultabb gép, hanem ember. A gyerek-emberről elsősorban a legszűkebb családja, a szülő kell, hogy gondoskodjon. A tágabb családnak, a környezetnek ebben kellene támogatnia a szülőket.
Én pedig azt tapasztalom, hogy a gondoskodás és a támogatás helyett az én környezetemben az ítélkezés, a lehúzás, a visszahúzás a jellemző. Olyan jó lenne, ha mindenki felismerné a saját élhető, előbbrevivő szerepét és feladatait!
2019.08.04. 21:59
Ítélkezés
Címkék: gyereknevelés
Szólj hozzá!
2017.07.30. 16:14
Tudom, kire (nem) bízom
Címkék: gyereknevelés
Segítségre van szükségem, keresem a lehetőségeket, megoldásokat. De hiába próbálom homokba dugni a fejem, riasztóak a lehetőségeim. A fő kérdésem, hogy ki az, akire nyugodtan rá tudom bízni a gyermekeimet. És a homokban lévő fejemhez befutó információk az elmúlt két (!!!) napban:
1. Nagymama nyugodtan meséli, hogy a 3 éves unoka lábát bekapta a bicikli, amikor vitte valamerre, de nem történt nagy baj, csak nagyon megzúzódott a lábfeje, gipszbe tették. (XXI. század, lomisoktól olcsón, rokontól könnyen beszerezhető gyerekeknek bicikliülés, azt hittem, ilyen már nem fordulhat elő.)
2. Anyuka nyugodtan meséli, dadusra volt bízva a hatéves gyerek, csak centiken múlt az élete, de éppen arra a fél méteres földsávra esett, ahol megúszta kulccsonttöréssel. Igaz, először nem is röntgenezték meg, csak két nap múlva, és hát csak tornáztatni lenne szabad, de láthatom, hogy tornáztatja (úgy játszott a játszótéren, mintha semmi baja nem lett volna).
3. Gyerek (8) meséli, hogy nagyon beteg volt, nagyon lázas. Anyja meséli, hogy szegények, most nagyon a háttérbe szorultak, nincs idő velük foglalkozni, csak kirakja a legót a pokrócra, és eljátszanak. ja, valamelyik nap társasozott egyet velük az anyja.
4. Nagymama mutatja, milyen jó húsban van az ötéves kislány. Szeret enni. Elő is veszi előbb az egyik zacskó (édes) kekszet, hamarosan a másik, sós rágcsát. Ja, elfelejtett vacsorát főzni. Egyébként fogyókúrázik. Ugyanez a nagymama szinte büszkén meséli, hogy nem aludt délután a gyerek, pedig az anyja mondta, hogy aludnia kellene, de hát jól eljátszott odakinn szomszédokkal, míg a nagymama főzött.
5. Nagymama mesélni, nagyon megverték a 10 éves unokáját. Nem tudta, hogy a barátja nem lesz ott, egyedül volt, megverték ilyen és ilyen nagyon rossz gyerekek. No, mindegy, úgyis meg fogja tudni az anyja, de egyelőre nem mondja el neki.
6. Dadus szidja a gyereket, hogy jaj, milyen, megint megy sírni az anyjához (nem sírt). Meg miféle gyerek, kihozza a játékait, stb. .
A többi efféle tapasztalatomat nem írom le, így is felismersz néhányat, ugye, Zs? :-)
Értem én, hogy amiről nem tudok, nem fáj. De tragikus, hogy mennyi hazugságban, verbális (és fizikális) erőszakban,testi és lelki egészségtelen viszonyulásban és táplálékban van része a gyerekeinknek.
Szólj hozzá!
2015.12.05. 20:46
Kezesség
Címkék: gyereknevelés gyerekszáj
Fogalmam sincs, hol olvastam, és ezért annak sem tudok utánanézni, hogy pontosan hány éves kort írnak, de tény, hogy a gyerekek nagyon sokáig kézzel is tapasztalnak mindent. Azaz ebben az értelemben kezesek.
Hármaska rendszeresen kérdezi:
- Anya, megnézhetem?
Amikor megmutatom neki, megkérdezi:
- Anya, megnézhetem a kezemmel?
Igen, ebben az értelemben Abu és Babu is kezesek. Szeretik megfogni, amit csak lehet, és nemcsak megsimogatni, hanem ütni is. Mert kezesek. És nem úgy, ahogyan a társadalom várná tőlük. Nem engedelmesek. Nem lehet őket a felnőttek kénye-kedve szerint ide-oda tenni, erre-arra rávenni. Nyilván, mert gyerekek és mert emberek. Nagyon sajnálom azokat a gyerekeket, akikre folyton rászólnak, hogy kézzel ne nyúljanak semmihez. És ugyanúgy sajnálom azokat az embereket, akiktől mindenki, aki úgy gondolja, hogy fölötte áll, feltétel nélküli engedelmességet vár el. Nálunk szabad kezesnek lenni - mindent kézzel is megvizsgálni, ami nem veszélyes. És szabad nem kezesnek lenni - azaz nem engedelmeskedni, mert lehet, hogy nem jogos az elvárás, mert lehet kompromisszumot kötni, mert lehet, hogy nem volt jól kommunikálva az elvárás, mert lehet, mert lehet :-).
Szólj hozzá!
2015.12.01. 14:07
Félreértés
Címkék: gyereknevelés
Abu hamarosan hat éves lesz. Érzelmileg rendkívül intelligens szerintem.
Nagy szélben jöttünk haza délben az óvodából, szokásos módon hazaúton a tócsákba is szabad belemenniük, csak arra kell vigyázniuk, hogy másokat össze ne sározzanak. Hármaska futóbiciklivel jött értük, ő is tócsázhatott. Most egy hatalmas, mély "tenger" kifogott rajta, picit vizes is lett a lába, nem is kellett kérni, magától beült volna a gyerekülésbe, csakhogy ezt az út kellős közepén tette. Közben Abu rosszkedvű volt, és meg is szólalt, hogy bárcsak ő mehetne futóbiciklivel.
Ezért értettem őt félre pár másodperc múlva. Messze ugyanis feltűnt egy autó. Sürgettem Hármaskát, hogy akadályozzuk a forgalmat, gyorsan jöjjön. Abu ledobta a biciklijét, rohant a futóbiciklit letolni az út szélére. Én ráordítottam:
- Akkor a biciklidet itt hagyjuk, vigye, aki csak akarja!
Sírva mondta, hogy ő csak segíteni akart. Közben az autó is letért egy kisutcába.
Bocsánatot kértem tőle, azonnal rájöttem, hogy félreértettem, de a feszültség már könnyek formájában ömlött belőle.
Babuval sem volt könnyű a hazaút. Ő szó szerint értette, hogy minden tócsába belemehet, és össze-vissza szlalomozott. Nagyon megsértődött, amikor mérgesen kértem, hogy az út jobb oldalán haladjon. Haragudott rám, mert az ő olvasatában én nem tartottam be az ígéretemet. Itthon aztán megengedte, hogy bocsánatot kérjek tőle, és elmagyarázzam, hogy féltettem őt, mert anélkül váltott hirtelen irányt, hogy hátra nézett volna, és ez veszélyes. Megígértem, hogy legközelebb pontosabban fogalmazok, és legközelebb az út jobb oldalán lévő tócsákba mehet bele.
Természetesen tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy aki nem ismer, nem lát közlekedni a gyerekeimmel, az könnyen tart felelőtlen szülőnek. Mert egy gyereknek nem szabad belemennie a tócsákba. Nem. Mert gyerek. Szerintük. Szerintem pedig picit irigylik is a gyerekeimet, hiszen az én óvó szemeim biztonságában élhetik ki természetes vágyaikat, miközben figyelek arra is, hogy nehogy megfázzanak, és közben szót is fogadnak nekem, a nagyobb vagy sárosabb tócsákat első kérésemre kikerülik, ráadásul a koncentrációjuk, egyensúlyérzékük, figyelmük nagyon sokat fejlődik.
Szólj hozzá!
2015.12.01. 13:45
Szu
Címkék: gyereknevelés
Vannak pillanatok, amikor reménykedem, hogy a lehető legtöbbet kapnak a gyerekeim ahhoz, hogy minden értelemben jól fejlődjenek. Ezek a pillanatok egyúttal elbizonytalanítanak, mert sokkal többet is tehetnék... .
Ilyen apró pillanat volt, amikor Abu és Babu már benn volt a házban, Hármaska még kinn a nagy szélben, én pedig megpróbáltam a legtöbbet kihozni az időmből és erőmből. Tudtam, hamarosan mind bemegyünk, meg kell rakni a tüzet (valahogy a cserépkályha melegéről nem tudok lemondani), kezdődik a délután három érzelmekkel teli gyerekkel, és megláttam azt a fát, ami nem fért be a kályhába. Gyorsan baltát elő, szétvágtam. De Hármaska még macskázik, focizik, futóbiciklizik, a gyújtóst is összepakoltam, udvaron is elpakoltam, ne álljak tétlenül, ha már elővettem a baltát, ott az a hatalmas szuvas farönk, lássuk, mit tudok vele kezdeni. Nehezen félbevágom, oké, megy ez, tovább! Egy kis zöld fázós hernyó kipottyan, Hármaskának odaad. Nagyobb részt is félbevágom, az egészséges részen előbukkan egy hatalmas lukból kilógó szu. No, itt már nem kellett hívogatni, csalogatni Hármaskát, elég volt annyit mondani, mutassuk meg a tesóknak, mindenki vizsgálgatta, kérdeztek, csodálkoztak, Hármaska kiürült uzsonnás dobozába pakolták a hernyó mellé, végül a kérésemre kiadták az udvari macskáknak. Állítólag az egyik megette.
Számtalan kérdésem van. Nem kellene fával fűtenünk, nyugodtan fűthetünk csak gázzal. Elpazaroltam egy csomó időt. A gyerekeknek nem illik mindenféle bogarakhoz-lárvákhoz stb. nyúlkálni. Meg is fázhatnak közben. De valahogy nincs lelkifurdalásom, már többet láttak, tapasztaltak, mint sok jobban nevelt kortársuk.
Szólj hozzá!
2015.11.27. 12:34
Interjú
Címkék: gyereknevelés Karácsony
Bevallom, fogalmam sincs, hogy kell szabályosan idézni a blogban internetes cikkeket, és abban sem vagyok biztos, hogy kellett-e ez nekem, de ma jelent meg, közreadom.
Kíváncsi vagyok a visszhangokra, egyrészt az interjú műfajából adódóan van, ami félreérthető lehet, másrészt távol áll tőlem mindez, inkább háttérember szeretek lenni.
Íme:
http://civishir.hu/helyben-jaro/a-karacsony-nem-wellness-a-gyereknek-az-lesz-amit-neked-jelent/1127102510
Szólj hozzá!
2015.11.18. 17:28
Egy különbség
Címkék: gyereknevelés
Az óvodában folyik az iskolaelőkészítés, még többet feladatlapoznak, mint középső csoportos korukban, és még többször hallom, hogy kinek nem sikerült hibátlanul megoldania a feladatlapot, ki hibázott. "Szabad hibázni!" vagy az "Ó, nem baj" mmegjegyzésemből értik már, hogy nem tulajdonítok különösebb jelentőséget a feladatlapoknak, mindig megnézem a rajzaikat, lapjaikat, amit hazahoznak, mindig megdicsérem őket, de ennyi.
Mostanáig Abu és Babu nemcsak "pipát" kaptak, hanem pótfeladatokért több "pipát" vagy dicséretet, eddig hibátlanul oldottak meg mindent. A héten viszont komoly hibát követett el Abu. Elsírta magát, amikor mutatta, hogy hibázott, és áthúzták a fát:
A feladat az volt, hogy az őszre jellemző dolgokat színezzék ki. Épp a kisszobában ültünk, ráláttam a diófára. Épp olyan csupasz volt, mint az Abu által kiszínezett (ám a feladat megoldókulcsa szerint téli) fa. Rámutattam a diófánkra, és arra kértem Abut, hogy legközelebb mondja meg bátran, hogy most ősz van, és ami diófánkon nincs egyetlen levél sem.
Nem először fogalmazok meg neki ilyen mondatokat, mondván, hogy védje meg magát. És tudom, hogy nem védi meg magát. És azt is tudom, hogy ezzel a hozzáállással nehezítem a gyerekeim életét. Mégis ezt teszem, mert nem szeretném kiölni a gyermekemből a gondolkodásra való készséget.
Szólj hozzá!
2015.11.13. 12:40
Reakció
Címkék: gyereknevelés
Abu, Babu és Hármaska gyönyörűen játszik, minden be van készítve, csak meg kell raknom a tüzet a cserépkályhába. Bátran hozzákezdek, bátran hátat fordítok, hiszen a fülem nem csukom be közben. Alig kezdek bele, zaj, majd Abu ordít:
- Hármaska elesett! Magától! - majd hallom Hármaska nyöszörgését, és már csak a gondolataimban hallom, hogy "nem mi voltunk", korábban ezt is hozzátették hasonló esetben.
- Gyorsan segítsetek neki felállni! Gyere ide, hadd nézzem, nagy a baj? - mondom. Aztán, mivel nincs nagy baj, gyógypuszit is kapott, megy tovább a játék, a tűz is ég már.
Csak az én fejem van tele gondolatokkal - hány év kellett ahhoz, hogy így reagáljak! Pedig ez kellene, hogy legyen a természetes. És hányszor fogjuk még hallgatni a minket körülvevő felnőttektől a szokásos, a "hagyományos" válaszokat:
- Ejnye, hát egy percre sem fordíthat hátat az ember?
- Tényleg nem ti voltatok? Biztos nem figyeltetek rá!
- Nem igaz, hogy mindig csináltok valamit!
- Azonnal gyertek ide, nincs több játszás!
- Ideje mindannyiótokat beállítani a sarokba!
- Na, ezért kellene néha egy jó atyai pofon a gyereknek!
- De rosszak vagytok!
Nem tudom sorolni, mert kialakult bennem egy védő-mechanizmus, amivel azonnal cselekszem, mielőtt még hasonlót hallanának mástól. De így is számtalanszor érzik, akár idegen felnőttek is, feljogosítva magukat, hogy negatívan minősítsék a gyermekemet és bírálják az én reakciómat.
Csodálkozom, hogy ennyi a depressziós, beteg ember? Nem.
Egy reményem van: a gyerekeim viselkedéséből, reakcióiból azt látom, hogy érzékenyek az ilyen helyzetekre, és bátrak is - megvédik magukat, egymást. Remélem, hogy ez így is marad.
Szólj hozzá!
2015.10.04. 19:18
Akármit teszek, reménytelen... .
Címkék: gyereknevelés gyerekszáj beszédfejlődés
Hármaska fejlődése teljesen normális, nincs idő sem rá, de tudatosan is törekszem arra, hogy figyeljek az ő tempójára és ne hasonlítgassam másokhoz. Így fordulhatott elő, hogy egyedül alakította a szobatisztulását, ami teljesen természetes folyamat volt vele kapcsolatban, ugyanakkor nem olvassa a szakirodalmat, és egyedül öltözni még nem tud, pedig két hónap múlva ünnepli a 3. születésnapját, és a négy hátsó foga sem bújt még ki. Ráadásul döbbenten vettem észre, hogy a színeket sem ismeri, az autók márkáját pedig Babu már rég fújta ennyi idősen. Az, hogy illene már nem marokra fogni a ceruzát, nem érdekel, gyönyörűen rajzolnak a többiek, pedig ők sem olvasták a gyermek testi-lelki fejlődésének szakirodalmát ezen a területen sem, és viszonylag későn kezdték eme irodalom szerint tartani a ceruzát és a kanalat. Ugyanígy sorolhatnám azon képességeit, készségeit, amikben viszont nagyon is megelőzi a kortársait.
Ugyanakkor van néhány dolog, amiben elhatároztam, hogy odafigyelek, ne miattam kerüljön hátrányba, elkezdtem úgy játszani, beszélgetni vele, hogy megnevezem az adott tárgy színét, ha úgy adódik. Reménytelen, sőt, már ő is határozottan mondja, hogy ott a piros Hold, illetve a kedvenc szava, talán a sárga színre az, hogy sárgakék. Pedig mélyen él bennem, amikor még alig tudott beszélni, mégis határozottan rámutatott valamire helyesen: Piros!
Reménytelen, pedig azt hittem, az idő megoldja, de nem, ma is ott jártunk, és végig mondta, hogy megy az Öthónapos Pagonyba". Ritkán jutunk el oda, de tavasz óta így hívja. Ma Babu kérdezte is, hogy miért ötholdas - szerinte azért, mert ez az ötödik ilyen játszótér az országban, - elmagyaráztam, Hármaska hallotta, de ezek után is csak az Öthónapos Pagonyba érkezett... .
Reménytelen, de fejlődőképes, igaz, ennyi beszéd-tanár mellett van mentségem - eddig minden autó Fiat Freemont vagy Suzuki volt, aztán jött a Fiat Doblo, és pár napja, amikor próbáltam megnevezni néhány autót, valamiért épp az Audit ismerte meg - az ő kiejtésében Avudi. Ma viszont eszembe jutott, éppen az Öthónapos Pagonyba tartva, hogy ezelőtt bő két évvel, hogy könnyebbé tegyem Abu és Babu gyalolglását a villamostól az Öthónapos Pagonyig, a járdára merőleges parkolóban álló autók márkáit soroltuk. Most is megkértem, azzal a céllal, hogy majd a tesóktól tanul Hármaska. Az első, amit megtanult, sajnos az Opelkopel lett... . Felismerte az Opeleket, de Opelkopelnek nevezte... . Abu és Babu már hiába mondták, hogy "Opel, Opel, sosem kop' el!"
Reménytelen az anyja miatt is... . Történt, hogy kioktattam a gyerekemet, hogy az a munkagép egy ütvefúró, pedig szerencsétlen jármű légkalapács volt.
Reménytelen, de tesszük a dolgunkat, valahol titkon reménykedem, hogy egyszer csak minden kerek lesz :-).
Szólj hozzá!
2015.09.04. 22:18
Mitől református egy baba-mama csoport?
Címkék: gyereknevelés református baba-mama csoport
Ma elgondolkodtató kérdés jött velem szemben: oké, hogy a gyülekezetben van baba-mama csoport, de mitől és miben református?
Egyáltalán, létezik „református baba-mama csoport”? Továbbmegyek, létezik „református gyereknevelés”?
És azonnal tudom a választ, ami egy ellentmondás: igen, létezik, ugyanakkor nem, nem létezik. Bár számtalan református gyülekezetben működik baba-mama csoport, azaz létezik, él, lüktet, hatással van emberek és közösségek életére, egyúttal nem létezik, hiszen tartalmában, formájában, talán még nagyrészt a megjelenésében is ugyanolyan, mint más felekezetek hasonló csoportja. Vagy mégsem? Nem tudom a választ, csak gondolkodom.
Az legfontosabb talán az a kérdés, hogy mi a célja egy ilyen baba-mama csoportnak. Három hangsúlybeli különbség jelenhet meg ilyenkor. Az első, ha a csoport célja az anya lelki táplálékhoz juttatása. Ilyenkor Isten ígéje köré gyűlnek az anyák,az ige alapján beszélgetnek gyereknevelési vagy más kérdésekről, ők töltődnek föl, épülnek ez által. Ilyenkor a gyerekek körülöttük nyüzsögnek, játszanak, segítők vagy maguk az anyák figyelik a csecsemők, kisgyermekek egymás melletti játékát. A másik eset, ha a csecsemők, a gyerekek kerülnek a középpontba. Őket „református ismeretekre” nem lehet tanítani, életkorukból adódóan bibliai történeteket sem lehet nekik közösen elmondani, valamiféle mozgásos-énekes foglalkozásra van szükség, amikor az anyák mind a gyerekeik tanítói. Kevés (református) gyerekének van (de van!), amit meg lehet tanítani, el lehet játszani a gyerekekkel, sőt, énekeskönyvi énekeket is eltapsolhatnak, elénekelhetnek a gyerekekkel, gyakorlatilag bármelyik énekeskönyvi, gyerek- vagy lelki ének épülésére szolgál a gyereknek (és az anyának is). A harmadik eset, amikor a csoport az anya-gyermek kapcsolatra, annak erősítésére és ennek a kapcsolatnak az Istennel való kapcsolatába ágyazottságára figyel. Ez a harmadik eset, ez a fókusz, ennek a hármas kapcsolatnak az erősítése mint cél a legjobb és a legnagyobb szabadságot adó meggyőződésem szerint.
Fontos azonban tisztázni, hogy mindezt befolyásolja a hitünk – ennyiben létezik református baba-mama csoport, Istenről és emberről – és jelen esetben különösképp a gyermekről alkotott képünk – ennyiben is létezik református baba-mama csoport. Csakhogy az ismereteim szerint számtalan nevelési stílus, számtalan nevelési irányzat és attitűd van, és amíg emberismeretünk folyamatosan alakul Isten írott és hirdetett igéje által, addig talán a gyermekismeretünk kevésbé. Különösen a 0-3 éves korosztály szorul ki az egyház közeléből, és ezáltal a szülők is magukra maradnak életük legmeghatározóbb időszakában. „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket” – mondja Jézus, de ennek a lehetőségét nem teremtjük meg, nem mutatjuk fel. Az ún. KÉK nevelés elveit látom most irányadónak, ez áll a legközelebb református hitünkhöz, de ez kevésbé ismert irányzat.
Végezetül lássuk a tartalmat: hogyan alakíthatunk egy Isten-szülő-gyermek kapcsolatra fókuszáló, a református gyülekezet szervezésében működő baba-mama csoportot az én meglátásom szerint?
- Lényeges a rendszeresség, lehetőleg délelőtti időpontban, heti egy alkalommal kijelölni egy egy órányi időintervallumot, amikor fűtött, játszószőnyeges, biztonságos környezetet teremtünk a csoport számára. Érdemes megkérni, hogy mindenki hozzon váltócipőt/zoknit.
- Mint minden csoportnak, úgy ennek is világos keretei kell, hogy legyenek – egy vezető felelős a működéséért, aki a csoport saját szabályait kialakítja/segít megalkotni/segít betartani. Ha nyitott a csoport, érdemes minden alkalommal bemutatkozó kört indítani, ez segít a gyermekek nevét is megjegyezni. A vezető felel a helyes időbeosztásért is.
- Nagyjából hasonló tartalommal érdemes megtölteni az adott alkalmakat – ez biztonságot ad felnőttek és gyerekek számára is, természetesen rugalmasnak kell lenni, ugyanakkor előny, ha kiszámítható, mi mi után következik. Amit leginkább működőképesnek találok, az a kettős „liturgia”. Először éneklés, mondókázás (református gyerekdalok, énekek; népdalok; gyerekdalok; különböző típusú mozgásos, mutogatós mondókák), mindez a vezető segítségével, egy-egy új ének vagy mondóka legalább háromszori eljátszásával, legalább 10 ilyen gyerekdallal/mondókával, majd ezután a jelenlévő gyermekek aktuális kedvencének eljátszása, eléneklése. Utána az adott alkalom témájának megbeszélése – ilyenkor a gyerekek játszhatnak a bébijátékokkal, nyüzsöghetnek, de az anyukák további lelki táplálékhoz juthatnak. Nem kell egyházi vonatkozásúnak lennie a témának, elég a gyermeknevelés, -gondozás aktuális témáit sorra venni, maga a beszélgetés minősége és módja, ami „református”.
- Érdemes tisztázni, hogy hol és milyen körülmények között ehetünk. Természetesen diszkréten lehet szoptatni, de nem szerencsés a foglalkozás közbeni evés, hiszen eltérő életkoruk miatt máshol tartanak a hozzátáplálásban, eltérő irányzatok miatt más irányelvek szerint esznek a gyerekek. Ugyanakkor lehetőséget kell adni rá, hogy amennyiben éhes a gyermek, kaphasson enni a foglalkozás alatt is.
- Praktikus az adott alkalom gyerekdalainak, mondókáinak a kinyomtatása, kézbe adása – ezt hazavihetik, otthon újragondolhatják az anyák, hiszen elsősorban a gyermekükre figyelnek, így kevesebb erejük marad másra. Ha ennek a formáját valaki meghatározza, akkor a lapra egyéb információk is kerülhetnek, sőt, igék, hasznos gondolatok is megjelenhetnek. Szintén praktikus és fontos, hogy hangszer is előkerüljön néha, érdemes kideríteni, ki milyen hangszeren játszik, érdemes a gyerekek kezébe csörgőt adni, és valamilyen formában közösen zenélni.
- Ki kell emelni, hogy ezek az alkalmak a világi foglalkozásokkal ellentétben, még ha tartalmi színvonalban hasonlóak vagy jobbak is, mindenképp ingyenesek.
Ha csak az öt Solát (egyedül a Szentírás, egyedül hit által, egyedül kegyelemből, egyedül Krisztus, egyedül Istené a dicsőség) vesszük figyelembe, akkor is ugyanazt állíthatom jelen ismereteim alapján – annyiban református egy baba-mama csoport, amennyiben a jelenlévők reformátusok, márpedig ha az öt Solát figyelembe vesszük, akkor egy „református baba-mama csoportnak” nemcsak létjogosultsága, hanem nagyon fontos szerepe is van az egyház életében. Egyedül a Szentírás – a Szentírásban minden gyereknevelési kérdésünkre választ kaphatunk, a Szentírás alapján felelős szülők lehetünk. Egyedül hit által üdvözülünk – ennek segítője, előmozdítója, táplálója a csoport minden alkalma, hiszen egymás hite által épülünk, a gyermekeink a mi hitünkből építik, táplálják a saját hitüket. Egyedül kegyelemből– azaz nem a cselekedeteken, nem azon áll vagy bukik az üdvösség, hogy egy jócselekedettel több vagy kevesebb írható fel babának és mamának a szorgalmas, aktív csoportlátogatásért, hanem bárki, bármilyen állapotban érkezhet, jelen lehet egy Isten-ember kapcsolatot erősítő együttléten. Egyedül Krisztus – az a Krisztus, aki a hit példájaként állította a gyermekeket, a gyermekek hitét, felszabadít szülőt és gyermeket arra, hogy nem függnek senkitől, Krisztuson kívül nincs szükség más közvetítőre. Mindezekért pedig egyedül Istené a dicsőség – ő minden jónak az elkezdője és bevégezője, minden, ami jó történik egy-egy baba-mama csoport együttlétén, Isten dicsőségét szolgálja.
Más gondolatmenet alapján is csak ugyanarra a következtetésre jutok: szükséges és fontos, hasznos és jó egy baba-mama csoport, amely a fentiek alapján „református”, mert éppen ezek alapján óriási szabadságot ad biztonságban, Isten előtti szeretetben és békességben szülőnek és gyermeknek, akiknek a jóléte és jól léte Isten dicsőségét szolgálja.
Szólj hozzá!
2015.08.29. 22:13
Szolgálati közlemény gyanánt
Címkék: gyereknevelés
Sokszor eszembe jut, mennyi mindent veszítek azzal, hogy nem szakítok időt számomra fontos dolgok leírására, megjegyzésére. Ennek több oka van, de most nem az okok a fontosak, hanem az elhatározás, hogy ezentúl szeretném, - ha töredékesen is - lejegyezni az eseményeket, történéseket, gondolatokat.
Tartalmas napunk volt, nagyon elfáradtunk, ugyanakkor mérhetetlenül csalódott vagyok. Mióta megszülettek a gyerekek, nagyon sokat változtam, az élet különböző területein más-más irányba, a körülöttem lévő világ viszont egyetlen irányba változott, ha változott: még rendetlenebb, még gonoszabb, még szervezetlenebb, még önzőbb, még kiszámíthatatlanabb, értékvesztett lett. Azért érzékelem erősebbnek ezt a változást, mert én változtam, és azért, mert úgy igyekszem bánni a gyerekeimmel, hogy amikor lesz rá lehetőségük, ismerjék fel az értéket, a helyes, a jobb utat, és tegyenek is érte.
Sokszor apró változtatások elegek. Egy kis tudatosság, egy kis önkontroll, jó szokások rögzülése, pici odafigyelés - nagyon látványos eredményt hoznak. Ehhez viszont jó "alap" kell. És ezen nagyon sokat szoktam gondolkodni - az az alap, amit én tudok biztosítani a gyerekemnek, vajon milyennek fog bizonyulni a gyerekem számára 15 év múlva? És nem kell nagy dolgokra gondolni, csak ilyen egyszerűekre például, hogy ha a gyerekeim azért sovány testalkatúak, és azért egészségesek, mert ú.n. hosszan szoptatott gyerekek, akik jó étvágyúak, sok gyümölcsöt és zöldséget esznek, jó minőségű ételeket teszünk eléjük és jó étkezési szokásokat próbálunk kialakítani, akkor nem fogják-e például félrekezelni őket egy-egy betegség esetén éppen a sztereotípiák miatt. Vagy nem fogják különcnek érezni magukat azokért a tulajdonságokért, amik nekik természetesek, de mindenki másnak furcsa? Szintén ilyen egyszerű dolgokra gondolok, hogy sosem tanítottuk nekik tudatosan, de sosem dobálják el a szemetet, hanem ha nincs a közelben kuka, akkor a kezünkbe adják a csomagolóanyagot, vagy megkérdezik például egy műanyag dobozról, amikor a nagyszülők megkérik, hogy dobják ki, hogy a szelektívbe kell-e vagy a simába (többnyire maguktól el tudják dönteni az öt és fél évesek).
Nem azért adok át a gyerekeimnek értékeket, mert valamiféle cél lebeg a szemem előtt, és ehhez a célhoz alkalmazom a megfelelőnek tűnő eszközöket, hogy jól idomíthassam őket. Hanem azért, mert nem tehetek mást. Adott helyzetekben a legjobb pillanatnyi tudásom szerint, a meglévő erőm segítségével hozok döntéseket. Sokszor rossz döntéseket. És sokszor tele vagyok kérdésekkel.
Eddig a gyerekeim megerősítettek ebben az irányban - nem nagyon "másak", mint a velük egyidős gyerekek - ugyanakkor sokszor mégis nagyon "másak" - valahogy nyitottabbak, ügyesebben tanulnak meg új mozgásformát, ügyesebben látnak át helyzeteket, könnyebben barátkoznak, kevesebb a pótcselekvésük, hangosabbak, tájékozottabbak (no nem az aktuális videójátékokban vagy mesefilmekben) akaratosabbak a kortársaiknál.
Remélem, jó úton járunk... .
Szólj hozzá!
2015.08.27. 22:48
Gyermekgyógyulda
Címkék: gyereknevelés
Különös érzés kerített hatalmába ma: mintha gyógyulni jönnének hozzánk gyerekek – és talán felnőttek is. Pedig nekünk lenne szükségünk gyógyulásra, gyógyításra, hogy nyugodtan létezhessünk, tisztán láthassunk, végezhesse mindenki a feladatát.
Mivel akikről szó lesz, nem olvassák, és mások sem sokan, ezért vállalom a kockázatot, hogy a hátuk mögött kibeszélem őket.
Abu és Babu öt és fél, Hármaska két és fél éves múlt. Abu és Babu legjobb barátja velük egyidős. Folyton dolgozó családja ma nehezen viselte el az amúgy elviselhetetlennek is lenni tudó gyermeket (életkori sajátosság, profin értenek az ötévesek (is) ahhoz, hogy a környezetük leggyengébb pontját felismerve és ezt kihasználva folyton idegesítsék a környezetüket), így többszöri unszolásra nálunk landolt. Szokott hozzánk jönni, amikor 1-2 órára nem tudják megoldani a felügyeletét, de a mai nap nem ilyen volt. Mint újabban mindig, most is a határok feszegetésével kezdte Abu, Babu és a kisbarát. Ma is, tegnap is, és az utóbbi időben mindig túl kell lendülnöm, és utána túl kell lendítenem őket ezen a kezdeti nehéz ponton, de ismét sikerült, és az anyja szerint is aznap elviselhetetlen gyerekből hosszan, kb. fél óra múlva, de tartósan nyugodtan játszó, csendes gyerek lett. Nincs titok, nincs módszer, nincs semmi csodaszer, egyszerűen elég annyi, hogy én, a felnőtt, elfogadom, odafigyelek rá, és szidás, tiltás, rendreutasítás helyett a gyerekekhez és a helyzethez alkalmazkodva, sokat improvizálva, a legkülönbözőbb módszerekkel (érzések megfogalmazása helyette, figyelemelterelés, figyelemfelkeltés, dicséret stb.) elviseljük egymást, megpróbáljuk egy udvaron eltölteni az időt. Valóban „rossz” a gyerek a szülők szemszögéből, de egyáltalán nem rossz, csak minden idegszálával azon van, hogy felhívja magára a róla gondoskodó három felnőtt (szülők, nagymama, egyke kislegény) figyelmét, és mindezt profizmussal teszi – ott és azzal bosszantja őket, ahol és amivel a leginkább lehet. Mivel most itt, három gyerkőc és egy felnőtt jelenlétében megkapta a megfelelő figyelmet, sikerült saját magát túllendítenie a szinte szokássá vált figyelemfelkeltő-szerepen, és egy idő után akaratlanul is alkalmazkodott a többiek állapotához.
Ma délelőtt volt egy másik gyerkőc is, aki ugyan nem egyke, de szívesen jön hozzánk játszani. Szintén sokat dolgozó szülők gyermeke, kereken hét éves, de a korkülönbség ellenére is szívesen játszik velünk, az utóbbi időben mindössze egyetlen, valamiféle Arieles szerepjátékra veszi rá a gyerekeket, amiben ő a rendező és talán Ariel is, vagy csak simán babakonyhát rendeztet be. Volt már rá példa, hogy amikor meghallotta, hogy jöhet hozzánk, felállt a tévé elől (délután 1-kor, reggeltől nézte), és azonnal jött is. Abu érzékenységét mutatja, hogy jelezte nekem, hogy sokat „dolgoztatja” őt ez a nagylány – élesen látta, hogy a család legkisebb tagja, a hétéves, nálunk örül annak, hogy a tőle kisebbet csicskáztathatja.
Van egy másik egyke kisfiú, egy nyolcéves legény, aki unalmában átjön néha játszani. Szintén a héten történt, hogy délután fél 2-kor csöngetett, aztán este fél 7-ig maradt is, trambulinozott, biciklizett nálunk, de, különösen az elején, többször behúzódott az árnyékba pihenni. Kiderült, hogy egész délelőtt egy számítógépes játékkal játszott, így délután jólesett gyerekek között lennie, játszania, ennie.
Aztán van még egy egyke, ő Hármaskával egyidős, bölcsis, tünemény kislány, akire a szülein kívül a nagymamája is sokat vigyáz, ilyenkor szoktunk találkozni. Nemcsak a gyereknek jó ilyenkor a különböző életkorúak társasága, hanem talán a nagymamának is segítség, - annak a nagymamának, aki fél kézzel végez minden munkát, fél kézzel pelenkázott, fél kézzel öltözteti az unokáját, és akit minden gyermek rajongásig szeret, pedig nemcsak az egyik karja béna, hanem a beszéde is akadozó. És éppen ezzel a családdal összefüggésben ért nagy öröm és meglepetés – ennek a nagymamának az unokahuga itt nyaral Angliából, és a kiskamasz kislánynak másik ágról van egy unokatestvére, aki így a szomszéd faluból szintén itt nyaral, és rájött, hogy tulajdonképpen ő éppen a mi házunkban volt kisgyerek. Valóban, az az ötéves forma gyerkőc, aki itt lakott albérletben, mielőtt megvettük volna a házat, emlékezett, és nagyon örült, amikor felismerte például a fürdőszobát. Ezek a lányok szereztek egyébként egy egykézzel tekerhető mozgássérült triciklit, azon fuvarozták Abut, Babut, Hármaskát, és az angliai kiskamasz teljes őszinteséggel megkérdezte: „Te hogy bírsz ezekkel a rosszaságokkal egész nap? Ezek sosem fáradnak el!” Azonnal megvédtem a gyermekeimet, ugyanakkor jót mosolyogtam, hogy igen, valóban tele vannak energiával.
Még két család szokott jönni hozzánk, volt már, hogy sorversenyt rendeztünk, olyan sokan gyűltünk össze az utcán.
Egyikük egy anya három fiúval, tegnap „gyógyulni” jöttek ők is, hogy az apa ki tudjon kapcsolódni. A tegnapi utcabuli olyan jól sikerült, hogy a három fiú három meghatározó élménnyel ment haza: a legkisebb, hamarosan két éves, nagyot esett a bébitaxinkkal, de a négykerekű görkorcsolyánkat kipróbálta, és megbízott bennem, belekapaszkodott a kezembe – nem tehetett mást, a négyéves lábán Abu rózsaszín görkorijával épp anyjába kapaszkodott; a most hatéves pedig addig szomorkodott, hogy nem fér bele Abu és Babu görkorcsolyájába a lába, hogy Hármaskáét a legnagyobb méretre állítva cipő nélkül ráadtam, aminek következményeként ma, szülinapi ajándékként görkorit kért és kapott. Persze Hármaskától "hibásan" ellesve a (felnőtt szabvány) gördeszkázás tudományát, a négyévesnek sikerült úgy térdelnie-hasalnia, hogy a homloka az aszfalttal erőteljesen találkozott, kevés vér, szilványi látványos seb, több sírás eredményével, de ettől sem sérült a kapcsolat, az együtt játszás, az egymás mellett játszás öröme.
Végül egy ötlányos család hiányzott most sokáig Abunak, Babunak és Hármaskának, nagy barátság szövődött a gyerekek között, de a nyaralás néha félbeszakította a megszokott találkozásokat. Elsősorban a négy és fél éves lányka örült a találkozásoknak – itt, Abu kinőtt biciklijén tanult meg például pótkerék nélkül tekerni, de a legkisebb, az egyéves is szinte a szemünk előtt nő, és a nagyobbakkal is szoros barátságot kezdtek kiépíteni a gyerkőcök. A lányok apja a fővárosban dolgozik, az anya és az öt lány albérletben lakik az apai nagymamával, a vizet kútról hordják, szerények, kedvesek, és én el sem tudom képzelni, egyetlen szobában hatan (ill. heten, ha hazajön az apa), forgótárcsás mosógéppel, télen-nyáron a fürdéshez is a kútról hordva a vizet, hogyan tudnak ilyen rendesen, tisztességesen élni.
Errefelé a korosztályos csoportokat szeretik a szülők, a pedagógusok, nálunk viszont újszülöttől 14 évesig vegyesen játszanak a gyerekek. Talán az egykéknek nehezebb ez az együttjátszás, de nincs cél, nem teljesítünk feladatok, nem kell senkinek sem fejlesztenie valamilyen készségét vagy képességét, mégis ez történik mindenkivel. Gyógyulnak. Egymástól tanulnak elfogadást, türelmet, kitartást, konfliktuskezelést és egymástól kapnak sok szeretetet, türelmet, elfogadást. Mindezt védett környezetben, hiszen ott vagyunk mi, felnőttek, akik segítünk, ha szükséges, és megteremtjük számukra ehhez a biztonságos környezetet. Csak remélni tudom, hogy ez a sok közös játszás, sok találkozás nemcsak nem múlik el nyomtalanul, hanem minden itt megforduló gyermek gyógyul is általa. Abu, Babu és Hármaska mindenképp.
Szólj hozzá!
2015.04.01. 21:30
Jóvátétel
Címkék: gyereknevelés
Egyre gyakrabban hallom rokonoktól, hogy a gyerekeim akaratosak. Negatívan folytatnák, de nem hagyom, csak azt mondom, hogy helyes, ez kell ahhoz, hogy a mai világban megtalálják a helyüket. Persze tudom, hogy egyáltalán nem úgy és olyan akaratosak, ahogyan azt a rokonok gondolják. Egyszerűen csak gyerekek, akiket megpróbálunk nem "betörni", mint a lovakat, nem idomítani, mint sokakat, hanem próbáljuk tanítgatni, hogy megtalálják a helyüket a környezetükben, tudjanak uralkodni az indulataikon koruknak megfelelően, tudják levezetni az indulataikat elfogadott módon, de legfőképpen arra, hogy bátran fejezzék ki akaratukat, amit figyelembe veszünk, és legrosszabb esetben is kompromisszumot kötünk.
Hármaska viselkedése ezek után logikus és megdöbbentő. Hónapok óta zseniálisan "működik" - ha valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné, "jóváteteti" velünk. Általában gyorsan visszavezet a helyszínre, ahol nem az akarata szerint történtek a dolgok, és elmondja, a viselkedéséből kitaláltatja, hogy minek "kellett volna" elsőre is történnie, ha az elképzelése megvalósul, akkor mehet minden tovább.
Mi, szülők, viszont nem mindig vagyunk kellően éleseszűek. Történt, hogy felébredt a nappali alvásból, apja bement, kivette az ágyából, és kihozta. Éktelen üvöltés, feszülés következett. Próbált mondani is valamit, de a sírástól érthetetlen volt. Futott a szoftver a fejemben - biztos valamije fáj, biztos felriadt valamire, biztos túl sok körtét evett, biztos szomjas, jaj, el kellene terelni a figyelmét, kapcsoljunk zenét, jaj, biztos szomjas, adjunk neki inni, stb., szopizni sem akar, mit csináljunk, hogy maradjak így nyugodt?! Annyira feszítette magát, hogy letettük a földre. Erre feltápászkodott, hívott maga után, kérte, hogy tegyem be a kiságyba, majd ordított, hogy takarjam be, aztán kitakarózott, és kérte, hogy vegyem ki. Ettől kezdve béke és nyugalom volt. Apja vette ki az ágyából, nem én, ezt kellett jóvá tenni. Nincs még 28 hónapos, mégis zseniális dolgai vannak!
Akaratos? Ítélet kérdése. Én nem szeretek ítélkezni, nem szeretek beskatulyázni. Ráadásul sokszor lehet vele alkudozni, el lehet terelni a figyelmét, meg lehet értetni vele a dolgokat, egyáltalán nem minden kell, hogy úgy történjen, ahogy ő elképzelte. De nagyon szeretjük mindannyian, akárhogyan fejezi is ki az akaratát :-).
Szólj hozzá!
2013.05.16. 22:00
Hármaska, a ... - bevezetés a gyerekezés fontosabb témaköreibe
Címkék: gyereknevelés testvér nagycsalád
Illene csak róla, csak az ő fejlődéséről, az ő családban betöltött helyéről, szokásairól szólni, róla, Hármaskáról.
De nem tehetem, mert nem is tudok csak róla gondolkodni, csak róla gondoskodni. Ő családba született, testvérek mellé született, átalakított mindannyiunkat és véglegesen átírta, markánsabbá, határozottabbá tette a szülői-gyermeki irányelveket, attitűdöket, gyakorlatot. Nem, nem a gyereknevelést, mert a nevelés fogalmát szerintem újra kellene gondolni és meg kellene szabadítani az idomítás és szoktatás szigorától, és erről terveim szerint írok is majd; hanem mindannyiunkat és mindannyiunk elképzeléseit. Pedig mindössze öt hónapja él velünk idekinn. Ki is ő?
Hármaska a tündérbogyó, édi-bédi kismanó (a maga 8 kilójával is), hurka-gyurka, bogyó-manó, büfis manó, vigyori gyuri, még akkor is így becézzük, ha egyáltalán nem jellemző ránk ez az édeskés-nyálas becézés, és a manó jelző egyáltalán nem is illik rá.
Ő az, akinek nem is lett volna szabad elsőnek születnie. Mert "sírós" és "hajnalozós". Ha elsőnek születik, jó néhány vizsgálatot kikönyörögtem volna, és mindenféle orvossággal tömtem volna, hiszen esténként csak úgy, minden ok nélkül keservesen sír, van, amikor belevörösödik a feje is; hajnalonta pedig 1-2 órákat képes ébren tölteni, pedig még nem aludhatta ki magát addigra; nappal is keveset alszik az "ideálishoz" képest. És meg sem tudom jól fogalmazni ezeket a történéseket, mert nála nagyon jó, hogy nem kell azon gondolkodni, hogy mi lett volna, mi lenne, ha... . Mert nem első gyerek, és mert olyan általános tapasztalatra és ismeretre tettem szert, mire ő megszületett, hogy tudom: hiába sír keservesen majdnem minden este, úgy, hogy a szívem szakad meg, neki nincs semmi baja, "csak" panaszkodik, "elmeséli" az egész napját, annak minden keservességével, így készül elaludni. Nem, nem éhes, nem ette túl magát, nem pörgött túl, nincs melege, nem fázik, nem magányos, stb., hanem ő ilyen, és kész. A "hajnalozás" is változott, ritkább lett, és nem sírós, de hiába volt az elején még néhány óvatos próbálkozásom, hogy ha este éjfél előtt még mocorog, újra megetetem, ő akkor is "hajnalozott". Korábban elfogadtam módszerként az ébresztést, alvási-ébrenléti időben a húzást, de mostanra vallom: az a legjobb, ha a gyermek akkor eszik, alszik, játszik, amikor kedve van hozzá. Így ha kell, ébren vagyok éjjel én is. Még egy "rossz" (kellemetlen) adottsága van: tesóitól eltérően ő bizony bukós. Így minden nap két-háromszor én is ruhát váltok, a mosógép pedig extrém igénybevételnek van kitéve. (Igen, ez még az a mosógép, amit Abu és Babu kezdett használni.) (De nem refluxos, és mivel szépen gyarapszik és nem minden alkalommal bukik, cumisüveget sem ismer, - nem kap sűrítőt, és ebben az elhatározásomban a gyerekorvosunk is támogatott).
És jöhetnek a "jó" tulajdonságai:
Ő az, aki hordozókendőben él. Minden nap több órát tölt itt, "felkötöm a gyereket", apára kötöm a gyereket, és végzünk mindenféle munkát: mosás, teregetés, főzés, játszás a tesókkal, bevásárlás, fűnyírás, kapálás, felmosás stb. . Ahogy nő, egyre veszélyesebb: ami közel kerül, elkapja, hozná magával, rakná a szájába... . Az ő zenélő forgói a körülötte lévő tárgyak, hangok... . Lassan a hátamra kell, hogy kerüljön, de amíg kényelmes, marad elöl, szeretem látni, hogy mit csinál.
Ő az, aki feltétel nélkül szereti a testvéreit. Teli szájjal nevet rájuk. Azonnal meg tudják vigasztalni, eltűri nekik a húzást-nyúzást, puszilgatást.
Ő az, aki 1 hónapos kora óta csak a mosható pelust ismeri (Abu és Babu emlékeim szerint 4-5 hónaposan kezdtek el textilpelust, félévesen mosható pelust hordani,) ok: anyai hóbort.
Ő az, aki szinte kizárólag lábfejes, hosszú ujjú rugdalózót hord rövid ujjú bodyval, lehetőleg elöl végig és mindkét lábnál végig patentosat, vagy hátul fordított T alakban patentosat. Van néhány ujjatlan rugija (lehetőleg lábak között is patentos) is hosszú ujjú bodyval, és van napozója is. Sapkái kizárólag fülvédősek. Nincs viszont görcs: nem fázik, nincs melege, nem sérül a bőre, nem akad be a ruhája.
Ő az, akinél fel sem merült kérdésként az altatás. Kb. 4 hónapos volt, mikor a nagynénje megkérdezte, hogy ha leteszem, nem alszik el, azt válaszoltam, hogy nem tudom, még nem próbáltuk. Azóta sem. Természetesen ismerjük már annyira, hogy jó eséllyel tudjuk, mikor fog elaludni, de nekünk is így kényelmesebb, hogy bárhol, bármikor elaludhat, vele vagyunk; és ha felébred, nem sír, mert vagy vele vagyunk, vagy a szövegelésére ott termünk.
Ő az, aki ugyanúgy utál babahordozóban utazni, mint a tesói.
Ő az, aki nagyon hamar megszerette a fürdést, és azóta is csapkodja a vizet, főleg hason szeret fürödni.
Ő az, aki mozgásában átlagosan fejlett, például három hónapos kora óta a hasáról a hátára fordul, amikor akar, de nem gyakran, de a hátáról a hasára még nem; háton, hason löki magát hátra - emiatt 5 hónaposan a pelenkázót is elpakoltuk, a kanapén kell "beszorítani" a fejét, hogy rá lehessen adni a pelust; nemcsak "kutyázik", hanem fekvőtámaszba nyomja ki magát - a térde sem éri a padlót. Mivel folyton ölben van, én azon sem csodálkoznék, ha mozgásában picit el lenne maradva.
És ő az, aki szerintem szociálisan átlagon felül érzékeny - ez pedig annak tudható be, hogy van két tesója és hogy mindig mindenhova cipeljük magunkkal. Ami viszont meglepett minket, az az egyértelmű elutasítás - ha az anyját akarja, még az apját is egyértelműen elutasítja. Nem ehhez voltunk szokva, Abut és Babut az apjuk éjjelente meg tudta vigasztalni (ha épp nem kaja kellett), Hármaska viszont nappal elfordul, ha át akarja venni az apja, ő pedig nem akar menni, éjjel pedig egyszerűen csak ordít az apjánál... .
Ő az, aki nem kapott cumit. Egy ideig cuppogi uraságnak is hívtuk, leginkább a gyűrűsujját és a középső ujját tette a szájába, de erről leszokni látszik, alvás előtt sem kell neki semmi.
Ő az, akinek már nem sikerül vágyaim szerinti tisztaságot varázsolni - visszakapja a szőnyegre esett rágókát, csörgőt; nem minden nap kap a feje alá tiszta textilpelust, stb. .
Ő az, aki csak minőségi rágókákkal, csörgőkkel játszhat - nem érdekel, kitől kapta, nem adom oda neki a minősíthetetlen, pénzrabló és környezetkárosító játéknak nem nevezhető gagyi műanyag kütyüket, amik nem mellesleg veszélyesek is.
Ő az, aki apját is megváltoztatta végérvényesen, és apja valami olyasmit mondott anyjának, hogy nyugi, jól csinálod, már az ikrekkel is jól csináltad, ne törődj másokkal, nyugodtan hordozd/etesd/altasd ... .
Ő az, aki igazán anyává tett, abban az értelemben is, hogy végre megértette velem: mindhármuknak én vagyok az anyja, aki mindenkinél jobban ismeri őket, így mindenkinél jobban és helyesebben el tudja dönteni, hogy mi a jó nekik.
Hirtelen ennyi, ami eszembe jut Hármaskáról, aki Jánoska, néha János, de mérges vagyok, ha valaki "leJancsikázza". Nagyon nehéz vele az élet, de vele igazán lehet élvezni az anyaságot, el tudja felejteni a végtelen kimerültséget, és leginkább elfeledteti azt a sok rossz körülményt, amivel még mindig pokollá próbálják változtatni jószándékú emberek a mindennapokat.
Ő az, aki elhatároztatta velem, hogy biztatásul másoknak megírom a gyerekezés számunkra fontos témaköreit és néha a poklokat is, amiket emberek, helyzetek, körülmények alkotnak számunkra.
Szólj hozzá!
2013.05.14. 20:57
Hallgatózhatunk?
Címkék: gyereknevelés biciklizés ikres
Anya, hallgatózhatunk? - kérdezte többször is az utóbbi időben a Lány. Furcsa volt a kérdés, mert ha valamit nem akarunk, hogy megértsenek, akkor egyszerűen körülírjuk, vagy németül beszélünk (én inkább csak hallgatom és szavakkal válaszolok). És mivel tisztában vagyunk azzal, hogy akkor is "fülelnek", amikor látszólag teljesen leköti őket a játék, meggondoljuk, hogyan beszélünk előttük.
Mégis hallgatóznak - szerintem ez azt jelenti náluk, hogy tökéletesen értik, mikor beszélünk meg mi felnőttek egymás között olyanokat, ami esetleg nem rájuk tartozik. Nem is annyira értik, mint érzik. Mert mondunk olyanokat is, amiket nehéz megfogalmazni, vagy amiket mi magunk sem szívesen mondunk, és a szavak mögötti érzelmeket tökéletesen átérzik.
Hallgatóznak, - ennek egyik legmarkánsabb példája a biciklizés története. Múlt héten beszélgettem telefonon a velük egyidős ikerlányok anyukájával, a két fiú aludt ill. épp akkor aludt el, a Lány játszott. Mondta az anyuka, hogy a lányok biciklizni is szeretnek. Mondtam, hogy van biciklink (még ősszel, nagy pocakkal vettük meg, hogy ha 3 évesek lesznek, legyen lehetőségük tekerni, mert nekem úgysem lesz időm kiválasztani, megvenni 3 gyerek mellett a megfelelőt), de nem tudják tekerni. (Igaz, csak néhányszor vettem elő, nem erőltettem, főleg, mert Hármaska odakinn legtöbbször kendőben van, így nehéz biciklizni tanulni/tanítani.). Másnap a Lány "kikérte" a biciklit. Tanítani kellett. Hármaska kendőben, Fiú kismotoron, kinn az utcán a melegben, és 10 perc alatt tökéletesen biciklizett a Lány. Igaz, letérdeltem Hármaskával, hogy odafogjam a lány lábát a pedálra, hogy egyáltalán a tekerés lényegét megértse, de valóban 10 perc elég volt a nulláról a tökéletes biciklizéshez (négykerekű) fordulásostól, lassításostól, gyorsulásostól. Két nap múlva a kontrázást is elsajátította.
Hallgatóztak, és apjuknak igaza lett, következő éjszaka a fiú félálomban sírva kiabálta, hogy ő bizony nem tud biciklizni. A nyugdíjas ill. a munkanélküli szomszédok is tehetnek róla (mikor a Fiú következett, kijöttek kíváncsiskodni, így nehezebb tanulni/tanítani), meg az a három centi magasságkülönbség is számít, meg először nem volt rendesen felfújva az ő biciklijének a kereke, utána pedig anya, majd apa is felfújta/túlfújta, így nehezebb volt tekerni is, de a lényeg, hogy kivártuk, míg görcs nélkül, egyedül meg akarja tanulni. Tegnap már tekerte is, de szerintem még messze van attól, hogy egy órán át biciklizzen, mint a Lány. Minek is, hiszen a Lány bemutatja a tudományukat, ők meg ikrek, elég, ha egy "tud".
Köszönjük a telefonbeszélgetést, M. Rita!
Hallgatóznak, és ezzel megpróbálok jól élni: amikor róluk van szó a jelenlétükben, kiemelem a pozitívumokat, vagy úgy beszélünk a negatívumokról, hogy megmutatjuk a pozitív megoldási lehetőséget. És sosem élünk vissza a helyzettel, nem beszéljük ki szándékosan a "problémákat", nem szégyenítjük meg a gyerekeket, de túlzásba sem esünk, hiszen azonnal átlátnak rajtunk. Még jó, hogy apjuk, de a baráti szülők is partnerek ebben.
A képen éppen babakocsit és hátulról nem kormányozható szülőkaros triciklit tolok (elengedtem a fotózás kedvéért a babakocsit, mivel csak két kezem van sajnos), tettünk egy kísérletet a pedálozás gyakorlására, a gond csak az volt, hogy a tricikli kormánya el van törve, így ha a Fiú szabályosan kormányoz, a kerék balra húz, hátulról meg nem irányítható, tehát nincs értelme az egésznek... . Míg rájöttünk a törésre, kétszer sétáltunk 1-1 órát ily módon, nem volt egyszerű, de mindenki élvezte.
Szólj hozzá!
2013.05.08. 22:39
Szólás-mondások
Címkék: gyereknevelés beszédfejlődés napirend
Frontok, 5.20-kor mindenkinek kelés, fél 7-kor reggeli, 9 tízórai, 11 ebéd, hőség, Abu és Babu nyűgösek, Hármaska perceket alszik, fél 2, és közlik a nagyok: ebédelni akarnak. Kendőstül-Hármaskástul hűtőből az alig egy órája bepakolt kaját előszedve határozott ajjaj-t hallatok, mert Hármaska egy nagyobbat bukik. Látva és felismerve a helyzetet, Abu komolyan, érdeklődve megszólal:
- Anya! Ez hiányzott neked a boldogságtól?
Szegény gyerek, először alig jutott el az agyamig, hogy mit kérdezett, aztán mosolyogtam, amit viszont nem tudott hova tenni, meg is kérdezte, hogy min nevetek.
Azt hiszem, többet kellene magyarázni nekik, tanítani őket; de hogy miért éppen a boldogságtól hiányzott, azt nem értem ... .
Megjegyzendő, hogy az ünnepelt öthónapos reggel 5.10-től este 7.30-ig jóindulattal és bóbiskolásokat is beleszámítva összesen max. másfél órát aludt, az ikrek 5.20-tól 8.15-ig ill. 8.35-ig semmit, mindhárom gyerek válogatott finomságokkal fűszerezte a napot, de ezek a "fűszerek" más bejegyzésbe kerülnek majd.
Szólj hozzá!
2013.02.10. 21:12
Anya(?)ság
Címkék: gyereknevelés gyermeki logika
Egy ideje mást nem hallgatok, mint: (1.) Mikor jön haza apa? (naponta 30-szor)
Mellé a héten: (2.) Mikor jön nagymama? (naponta 50-szer)
Cserébe: (3) Anya, menj innen!
Vagy ha meglátnak:(4.) Jaj, jön az óriás, meneküljünk!
Az óriást nem értem, de olyan mennyiségű mesét és történetet kell nekik olvasni, hogy biztos vagyok benne, onnan szedték, mint ahogyan hetekig próbáltam kideríteni, hogy kitől tanulták a "Fújja szél a fákat, letöri az ágat, reccs!" mondókát, minden szóba jöhető felnőttet megkérdeztünk, mindenki azt mondta, nem ismeri. Aztán véletlenül olvastam a narancssárga Anna, Peti és Gergő könyvet, abban volt. Kiderült, hogy amíg a kórházban voltam, az egyik nagymama olvasta nekik ezt a könyvet... .
De ha az óriást nem is értem, és talán kevesen értenek meg engem, bátran állítom: büszke vagyok rájuk, az ilyen kérdéseik és mondataik miatt. Anyjuk vagyok, akire szabad haragudni, akit szabad szeretni, gyűlölni, aki előtt nem kell elfojtani az érzéseket. Mert sajnos ilyen kis korban tanítják meg a felnőttek a gyerekeknek a "jó" viselkedést és "nevelik" beléjük a szorongást tárgyaktól, emberektől, helyzetektől. Aztán csodálkoznak az agresszív és depresszív, viselkedészavaros megnyilvánulásokon... .
Szólj hozzá!
2013.01.20. 17:14
Egy ágyban az ellenséggel
Címkék: gyereknevelés együttalvás alvás altatás csend
Nem, nem filmajánló következik, csak helyzetjelentés a rideg valóságról.
Időjárástól, hangulattól függően többször vagy kevesebbszer fordulnak elő a következő gondolatmenetek:
Anya:
Nem igaz, hogy nem hallja, vegye már át tőlem ezt a gyereket! Felébresztem, én ezt már nem bírom. Aludni szeretnék. Melyik gyerek hol van? Hogy és mikor került ide ez a gyerek? Nem, nem ébresztem fel, megint sokáig dolgozott este, de ez így nem lesz jó, miért nem jön korán aludni, akkor segíthetne… . Ez a gyerek mindjárt felébreszti a másik kettőt, nem, nincs erőm kimenni vele, vegye már át tőlem ezt a gyereket!
Apa:
Vegye már maga mellé ezt a gyereket! Meg ne neszelje, hogy félig ébren vagyok! Szólok neki, hogy éhes! Ajjaj, felébredt a másik is! Csak nehogy a harmadik is felébredjen! (Felébredt). Ez iszonyatos. Miért nem tudom megnyugtatni ezt a gyereket! Nem bírom már, fáj a hátam. Megőrjít ez a sírás. Mit csinál a másik gyerekkel? Vegye már maga mellé ezt a gyereket! Visszaaludt ?! Szólok neki, hogy vegye már maga mellé ezt a gyereket!
Gyerekek (nem tudják, hogy ők tették egymás ellenségévé a szüleiket):
A Lány: Anyát akarom! A Fiú: Anyát akarom! Hármaska: : OÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! (Anyát akarom! ) A Lány: Engedj oda, tesó! A Fiú: Engedj oda, tesó! Hármaska: OÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! (Engedj oda, tesó!)
Mindenki egy ágyban, és mindenki mindenkinek az ellensége éjszaka… .
Szólj hozzá!
2013.01.08. 18:00
Egy hónap három három éven aluli gyerekkel
Címkék: ünnep gyereknevelés nagycsalád
Eltelt egy hónap, az az egyetlen, amely tele volt ünnepekkel, eseményekkel, és csak ez az egy hónap volt, amikor büszkén mondhattam, hogy három három éven aluli gyermekem van.
Lett volna benne gyerekágy – hát, ezt az időszakot gyakorlatilag kihagytuk, volt gyerek, volt ágy is, de számomra csak éjszaka. Megjegyzem, a többiek számára is, hiszen a legkisebb bölcsőben alszik nappal, de ezt is egyre ritkábban teszi, a hónap végére hordozókendőbe került és alig alszik nappal; a „nagyok” kiiktatták életükből a nappali alvást; apjuk pedig gyakorlatilag bárhol képes aludni, meseolvasás közben is.
Volt benne születésnap – az enyém, aznap jöhettünk haza a kórházból, három három éven aluli gyerekkel egyáltalán nem éreztem magam olyan öregnek, mint amennyit a számok mutatnak… .
Volt benne névnap –a Lányé és az enyém, volt is belőle bonyodalom, nemcsak a karácsony miatt, hanem mert a Fiú reklamált, nem értette, hogy akkor neki miért nem aznap van a névnapja… .
Volt benne Karácsony – amióta eszemet tudom, az első, amikor nem voltam istentiszteleten, ugyanakkor a Fiú és a Lány apjukkal ott voltak a szentesti istentiszteleten – a Lány elaludt, a Fiú pedig, bármennyire ciki bevallani, az igehirdetés alatt hangtalanul Mását nézett (Маша и Медведь modern rajzfilmsorozat). Még jó, hogy az utolsó padban ültek! Hármaska viszont ez idő alatt sem aludt, így „segített” a Jézuskának karácsonyfa és ajándékok tekintetében.
Volt benne újabb névnap – szegény gyerekek, Hármaska sem úszta meg, hogy ilyen közel legyenek az ünnepek, bár ő gyakorlatilag semmit nem érzékelt abból, hogy első névnapját ünnepelte.
Volt benne vizsgálat – senki sem tudta, miért, de a hat hetes kontrollra a Neonatológiára két hetesen rendelték vissza kontrollra Hármaskát. Hát mentünk, és mivel teljesen egészségesnek találták, hat hetesen nem kell vinni. Egyúttal elmentünk hallásvizsgálatra is – míg három éve 1-2 naposan végezték ezt a vizsgálatot a gyerekágyas osztályon csecsemő-vizit alkalmával, most, mivel az újszülött osztálynak azóta nincs saját műszere, külön kell vizsgálatra vinni a csecsemőt. A hallása(is) tökéletes.
Volt benne Szilveszter és Újév – mióta gyerekeink vannak, semmi extra nincs, nem keresünk okot az éjjeli ébrenlétre és nagy partykra, két nap volt a sok közül, azzal a különbséggel, hogy Apa nem ment dolgozni.
Volt benne 3 éves és 1 hónapos státusz – gyerekek rendben, az aznapra az Egészségházba hívott gyerekek és kísérőik, védőnők és orvosok viszont talán kevésbé – a Fiú és a Lány kergetőztek, nem minden vizsgálatot engedtek, és a cipőik párját felcserélték, még jó, hogy ugyanolyan, csak más színű cipőben voltak, és büszkén mondták, hogy felemás cipő van rajtuk. Szemvizsgálatnál a Fiú a kakasra azt mondta, hogy sas, az általános felmérésnél a Lány megmutatta, hogy kell fél lábon állni. Hármaska közben megéhezett, így jóllakattam és bealudt, míg a védőnő kérdéseire válaszolgattam.
Volt benne több hosszabb rokon-jelenlét – a gyerekek eddig is értettek hozzá, de mostanra profi szintre fejlesztették a felnőttek egymással szemben való kijátszását. Ez önmagában természetes volna, a gond a különböző, és sokszor egymásnak ellentmondó elvárás volt, és ez nem a gyerekek hibája! A következmények pedig súlyosak lettek: nappali kiborulások, éjszakai gyakori ébredések. És, úgy néz ki, a kettős viselkedésmód egyelőre marad, a szülőknek pedig alapvetően egyik rokon sem hiszi el, hogy a Lány és a Fiú jól alvó, jól evő, aranyos, egészséges gyerekek.
Volt benne több napos nappali „négyes” – egy anya három három éven aluli gyerekkel, és könnyebb volt, mint egyébként. Olyannyira, hogy az sem okoz gondot, hogy tél és fagy idején mind a négyen biztonságosan kijussunk a házból és tegyünk egy nagy sétát. Hármaska (is) utál öltözködni, így a három gyerek összehangolása és felöltöztetése legalább félórás és nagyon kalandos feladat, mégis meg lehet oldani. Kell hozzá némi erős idegrendszer: az egyik a játékát akarja kivinni, a másik, már felöltöztetett, overálnadrágos épp pisilni akar, Hármaska felébred, valaki éhes, valaki táncolni akar, de megoldottuk.
A három év elrepült. A Lány és a Fiú először maradt anya nélkül hosszabb időre, sőt, két napig egyáltalán nem láttak, és én sem őket. Ennek az lett a következménye, hogy gyönyörűnek látom őket. A három év alatt volt időm megismerni őket, így a „hibáikat” is, de most, hogy más helyzetbe kerültem, nem győztem csodálni, mennyire helyesek, okosak, ügyesek. Nagyon büszke vagyok rájuk.
Az egy hónap is elrepült. Nem egészen úgy, ahogy elképzeltem. Igen, mást vártam. Arra számítottam, hogy Hármaska eszik, alszik, növöget, és meg kell menekíteni a tesóitól. Valahol olvastam, hogy sok csecsemő éppen a zaj miatt aluszékony, hát, Hármaska nem az. Igaz, pocakon belül annyira megszokta a tesóit, hogy immunis az általuk keltett zajokra, már-már arra gondoltam, gond van a hallásával, de csak korán kezdi utánozni a tesóit – neki is szelektív a hallása. Enni eszik, de aludni kevesebbet alszik, nőni pedig sokkal gyorsabban nő, mint amit vártam. Kellett a Fiúval és a Lánnyal való edzés, mert így könnyebben vesszük az akadályokat, de Hármaska már most megmutatta: ő bizony felér kettővel is.
A neheze viszont csak most jön!
Szólj hozzá!
2012.09.13. 23:41
Második terhesség, harmadik gyermekkel, negyedik, ötödik és hatodik hónap
Címkék: gyereknevelés terhesség szobatisztaság napirend
Minden akkor kezdődött, amikor elsőszülött gyermekeim betöltötték a 30 hónapot (két és fél évesek lettek). Gondoltak egyet, és a nappali 80 perces alvásukat ebéd előttről ebéd utánra tették át. Ezzel nem is lett volna semmi baj, ha ez így is marad. De egyúttal egyre gyakrabban hagyták el ezt az anya számára oly fontos nappali pihenőt. Aztán előbb a Fiú, egy hét múlva meg a Lány megértek a szobatisztaságra. Közben Hármaska érezhetően kezdett rugdosni. Végérvényesen megváltozott minden, és az elmúlt két hónapban még nem sikerült normalizálni a helyzetet.. Csak néhány tényezőről röviden:
Második terhesség - csak a harmadik trimeszter kezdetétől érezhető, valóban teher, mert a meglazult izmok miatt fáj a hátam, a folyamatos talpon lét miatt estére alig állok a lábamon, Hármaska pedig beállt a sorba - ő sem hagy aludni éjszaka. A terhesgondozás összehasonlíthatatlan, most a kötelező és nem ikres vizsgálatok vannak, minden a legnagyobb rendben van, az életvitelemben eddig semmit nem változtattam.
Harmadik gyermek - igyekszünk az ő helyzetét is különlegessé tenni, neki van bölcsője, és az ő nemét nem tudjuk, így őt fehérben várjuk. Így is sok ruhát örököl a tesóitól, gyakorlatilag minden játéka és babaholmija a tesói után jut majd neki.
Negyedik, ötödik és hatodik hónap - úgy elrepült, hogy csak a kimerültség-érzet maradt meg belőle, még most, a 7. hónapban is akad, aki nem veszi észre a viselkedésemből és kinézetemből, hogy bővül a család, pedig a ruhatáramat át kellett pakolni, az eddig kb. 5 kg plusz óriási méretű pocakot eredményezett.
De a lényeg Abu és Babu. Meg vannak róla győződve, hogy Hármaska vagy Kata vagy Máté lesz. Ők találták ki, és megegyeztek egymással. Igaz, abba is beleegyeztek, hogy "megengedik", hogy más nevet kapjon. Iszonyatos szövegük van, be nem áll a szájuk, mindent tudni akarnak és tudnak is, mindent elmesélnek, az énekeket és mondókákat gyakran átírják, mérhetetlenül szeretik egymást, - megverni is, - folyton mozgásban vannak, elsöprő energiájuk van. Bármit meg tudnak egymással beszélni, és bármin össze is tudnak veszni, nem érdekli őket az sem, ha egyiküknek vagy másikuknak adok igazat. Még mindig példaértékű az étvágyuk, társaságban illedelmesek, rendkívül akaratosak.
Gyereknevelés - ez az a kérdéskör, amiben mostanra bárkivel szembeszállok. Mert a gyermeket szeretni kell, hagyni kell játszani, a szülő mellett kell, hogy legyen, amikor csak lehet, és úgy kell élni, hogy a jót magába tudja szívni. Mérhetetlenül nehéz, és egyre nehezebb.
Szólj hozzá!
2012.06.03. 19:01
Hármaska
Címkék: gyereknevelés testvér nagycsalád
- Évike, kisfiút vagy kislányt szeretnél?
- Kiszfiút!
- Balázska, és te milyen tesót szeretnél?
- Szemmit.
Számtalanszor teszteltük, különösen a Lány féltékeny, ha kisbabát lát az ölemben, a tesóról következetesen ugyanazt mondják.
Így játszhattak anyai nagyanyjukkal és a Fiú keresztanyjával (anyai nagynéni) pólyás babásat, és így született a kép is: csecsemősírást utánoztak. A Lánynak zseniálisan sikerült szerintünk.
Természetesen fogalmuk sincs, hogy mit jelent a kistesó fogalma. De a döbbenetes az emberek (így, igen, általánosságban és többnyire) reakciója: de jó, fiú és lány, hát akkor letudták! Gyakorlatilag senkinek eszébe sem jut, hogy esetleg olyan elvetemültek lennénk, hogy szeretnénk kistesót a Fiúnak és a Lánynak. Vannak szolidabb reakciók, de van, aki sápítozott, hogy de hát fiú is, lány is van, ő azt hitte, nem lesz több. Milyen jó, hogy nem rajtuk múlik! De hogy baj van a világban és baj van az emberek lelki egészségével, arról újra és újra megbizonyosodok. Élettapasztalatunk azonban az, hogy érdemes egy picit bátran, egy picit előre tekinteni, és leginkább hinni és bízni. Igaz, kell hozzá humor is, csak vigyázni kell, félre ne értsék.
A lényeg: gyakorlatilag minden megvan Hármaska számára: kellő szülői tapasztalat, fiú- és lányruhák évszaknak megfelelően, a fekvőhelyeket is rugalmasan tudjuk alakítani, és az adókedvezménnyel is csak jól járunk (bár erről fogalmunk sem volt korábban, de a kötekedők számára jó érv az szja-kedvezmény). Gyakorlatilag semmi nem változikHármaska érkezésével, csak az egész életünk, az viszont gyökeresen, de ez a jövő zenéje. Ami viszont megdöbbentő, az az, hogy bár nem vagyunk fiatalok, és a gyerekeinknek két nagybátyja és egy nagynénje van, unokatestvérük még mindig nincs, és másodunokatestvérük is összesen nyolc, pedig nekünk, szülőknek egészséges, viszonylag fiatal unokatestvéreink is vannak, így jogos vágyam, hogy együtt játszhassanak az unokatesók is, meg a másodunokatesók is. Hármaska számára már elkezdtük keresni a kapcsolatot más babázni vágyókkal, de amiért annyira fontos ez számomra, az a következő:
Úgy látom, sokan nagyon elszigeteltnek, magányosnak és kimerültnek érzik magukat egy vagy két gyerek mellett is. Ez a mai életvitellel együtt ját (messze a család, mindenki dolgozik, mindenki bezárkózik a maga kis fészkébe), mégsem ez kell hogy legyen a természetes. Ahhoz, hogy egészségesen túléljük a gyerekneveléssel járó nehézségeket, kell a másik, a harmadik és a sokadik sorstárs segítsége. Hogy érthető legyek: úgy tudtam elmenni egy orvosi vizsgálatra, hogy a Fiú és a Lány barátjának az anyukáját kértem segítségül. Biciklivel vittük a három gyereket, a váróban elszórakoztattuk őket (rossz volt az idő, meg a váróban nem szaladnak messzire), amikor meg sorra kerültem, a tableten elindítottam az előre elkészített rajzfilmet, a Fiú és a Lány nézte, a másik anyának csak a saját fia után kellett szaladnia és közben az enyémeket szemmel tartani. Van ennél elegánsabb, modernebb megoldás – bébisintér vagy iderendelt rokon esetleg családi napközi, de a mi életünk nem erről szól. Sokkal inkább arról, hogy a gyereknek az anyja mellett a helye, és hogy meg lehet oldani ingyen, rövid idő alatt, de leginkább kevés stresszel helyzeteket. Ehhez kell a másik anyuka, aki hasonlóan gondolkodik és akivel tiszteletben tudjuk tartani a másik elveit is, még ha gyökeresen más nevelési elvek is ezek. És kell egy kis önismeret és bátorság is, mert az anya ereje is véges és bátran be kell vallani, hogy sokszor nagyon macerás az élet kisgyerek(ek)kel.
Nehéz tömören megfogalmazni, hogy miért jó a nagycsalád, miért érdemes egyszerűbb eszközökkel (anyatejes táplálás, kevés tárgy, játék, egyszerű ételek és kevés fegyelmezés, annál több szeretet segítségével) nevelni a gyereket és miért jó összefogni a hasonló élethelyzetben lévőkkel, de mi ezt tesszük és tabukat döntögetünk, amikor így élünk és amikor be merjük vallani, hogy nagyon kemény meló a gyerek.
Babakocsit mindenesetre kell majd venni Hármaskának, mert ikerbabakocsiban mégsem tologathatjuk, mondván, hogy volt neki is ikertesója, csak rosszul viselkedett, így más családnak adtuk, ez a nevelési elveinknek is ellentmond, meg örökbe sem fogadhatunk mellé egy pót-ikertesót, mert az meg nagyon macerás procedúra. Ha a hordozókendőt szeretni fogja, akkor legfeljebb keveset lesz a kocsiban, de ismerve a két tesóját, már csak a kismotorok, játékok stb. szállítására is érdemes beruházni egy babakocsira.
Sok kérdésünk van, de fél év múlva szerintem még több lesz. Addig viszont csodáljuk a Lány és a Fiú fantasztikus sebességgel történő fejlődését, ahogyan nyílik az értelmük és fedezik fel a világot. Zseniálisak!
Szólj hozzá!
2012.04.04. 22:24
A siker titka
Címkék: gyereknevelés
Mi a siker titka? Tudom, miért foglalkoztat ez a kérdés, de most nem az ok a fontos, hanem a felismerések, amelyekre elsősorban a gyerekeim tanítanak.
A siker egyik titka, hogy bele tudjon feledkezni a munkájába a munkás. Tapasztalataim szerint a Fiú és a Lány azt a tevékenységet, feladatot tudják jól elvégezni, azt a készséget tudják jól elsajátítani, amit a saját tempójukban, a saját módszerük szerint begyakorolnak. Ha beleavatkozok a folyamatba, akkor vagy a motivációjukat veszítik el, hiszen úgyis jobban tudja anya és úgyis megcsinálja, vagy összezavarom őket, már nem tudják ott és úgy folytatni, ahogy eredetileg eltervezték.
A siker másik titka a szabadság. Szabad hozzányúlni tárgyakhoz anélkül, hogy valaki odaszóljon, hogy vigyázz, el ne törd. Szabad játszani az étellel, hiszen így ismeri meg. Szabad akkor enni, amikor éhes az ember (kettő esetében azért ezt művészet koordinálni, de nem lehetetlen). Szabad beszélni, akár egyszerre is, akár érthetetlenül is, sőt, szabad ellentmondani is. Szabad sírni. Amilyen hangosan és amilyen keservesen csak kedvük tartja. Szabad játéknak tekinteni bármit, ami a fantáziájuk szerint annak tekinthető és szabad játszani is vele. (no, nem mondom, másfél évesen az első falrajz még meglepett, de aztán a játék babakocsiba helyezett félcipőbe rakott, gyerek által „olyan mint Tangens cica” lego macska helyzete már nem okozott gondot akkor sem, mikor megkérdeztem:
- A lego cica mit keres ott?
- Ennivalót.
Szabad neki ott akár ennivalót is keresnie, nem biztos, hogy talál. De szabad.
A siker következő titka a szervezettség, elsősorban a szülő részéről. Bár ez nem teljesen igaz, a gyermek számára fontos, hogy a megfelelő és megszokott módon kövessék egymást az események, és ezt ők meg is szervezik maguknak. Vagy legalábbis addig követelik, míg úgy nem történik minden, ahogyan ők azt megtervezték. Mondjuk, a negyedik „aki étet adott annak neve leden aldott amen” utáni fürdőszoba-meghódításos kézmosás utáni asztalhoz telepedés egy étkezésen belül ki tudja verni a biztosítékot, de átlagosan naponta egyszer és csak az egy gyerek esetében fordul elő. Még a kapun történő kimenetelnek is kitalálták a menetét: ellenőrzik, mindenki minden kellékét magánál tartja-e (ezek időnként változó kellékek), leellenőrzik, jön-e autó, de aztán a járdán kell a szomszédig haladni, anyának is, különben az „anya deje le” (mármint az útról a járdásra), vagy „anya ide” mondatok záporoznak. A macskát is hazazavarják, ha kijön, a szomszéd kutyát is elzavarják, leellenőrzik a szomszédokat név szerint, és aztán hangoztatják az úti célt végig az úton. Mondjuk, a szülő részéről is kell a szervezettség. Nincs olyan, hogy várj, mert még nem főtt meg az ebéd. Nincs olyan, hogy majd holnap, mert nagy árat kell fizetni érte – sok sírás, nyűgös gyerek, kiborult felnőtt. Mindig előttük kell járni egy lépéssel, akkor biztos a siker.
A szervezettséggel szorosan összefügg a biztonság. Ha biztonságban érzi magát a gyermek, akkor jókedvű, tanulékony, kedves, jól kezelhető, elkápráztat legújabb képességeivel, tudásával. Biztonságban akkor érzi magát, ha egy megszokott rendszeren belül rugalmasan mozoghat. És ha a vele lévő felnőtt is biztonságban érzi magát. Ezért kellett átrendezni mindent, hogy akkor is biztonságban legyenek, amikor csak az egyik gyerekre lehet odafigyelni. Mondjuk, az egy éve ugyanazon a helyen álló komód is okozott meglepetést, mert a felső peremébe most, hogy megnőttek, már be tudják ütni a fejüket, de olyankor is van kihez odaszaladni néhány pusziért.
És mielőtt túl hosszú lenne ez a bejegyzés, zárjuk le mindezt azzal, hogy a siker valódi titka a bátorság és a hit. Bátorság és hit a gyermek részéről abban, hogy bármit megtehet, amit csak jónak lát, mert van értelme, mert fel kell fedeznie ezt a világot – van feladata. Bátorság és hit a szülő részéről, hogy van Valaki, az Úristen, Aki minden hibát, figyelmetlenséget kijavít és akár a szülő rossz döntései ellenére is a kijelölt úton vezeti a gyermeket. Nem állítom, hogy ez könnyű például két egyidős gézengúzzal akkor, amikor az egyik éppen az orrával hasítja az aszfaltot, a másik pedig a kismotorral száguld az útkereszteződés felé. De ilyenkor is menni kell, mert így már az autó hangjára is azonnal lehúzódnak az út szélére, esni meg egyre ügyesebben tudnak.
Ilyen sikeres tevékenységük mostanában a lovacskanézés, az alábbi kép ezt ábrázolja, bár átpártoltak közben az ugyanazon a portán lévő bárányokhoz, tehát a „megyünk lovacskát nézni” szituáció valójában a Lány kutyáktól való félését, a Fiú féktelen motorozását és két bárányt jelent.
Szólj hozzá!
2012.02.02. 17:35
A jó asszony...
Címkék: gyereknevelés
Állítólag a 60-as, 70-es években "tanították" a háziasszonyokat arra (is), hogy hogyan legyen valaki egyszerre jó anya, jó háziasszony és jó feleség. És állítólag a jó feleség miután a gyermekről gondoskodott, megfőzte a vacsorát (is), kitakarította a házat, szépen kicsinosította magát, és így várta haza a sok munkában teljesen kimerült férjét - tisztán, vonzóan, szép rendben. Minden tiszteletem azé, aki ezt meg tudta valósítani, de! akaratlanul is valami hasonló ösztön működhet bennem is... .
Történt, hogy ahogyan szinte minden munkanapon, most is mondtam a Fiúnak és a Lánynak, amikor már tudtam, hogy hamarosan jön haza az apjuk: Mindjárt jön haza apa! - mire a Fiú: Anya! Pakol! És már mentünk is összepakolni a játékokat, mind a két gyerek szorgalmasan rendezett.
Így nevelünk sokszor akaratlanul és észrevétlenül is - a gyerek eddig azt látta, hogy mielőtt jön haza az apjuk, anya eszeveszett pakolásba kezd, hogy legalább átlátható és átjárható legyen a káosz, sőt, valami rémlik is, mintha mondanám is, hogy gyertek, pakoljuk el a játékokat, mert mindjárt jön haza apa. Ezek szerint át kell gondolnom a viselkedésemet, nehogy egy sor rossz szokást is beléjük neveljek... .
A kosz, a káosz marad, vacsora továbbra is csak a gyereknek van megfőzve, a kimerült férjet pedig leamortizált asszony várja, csak a gyerekek kiabálnak nagyon hangosan és nagy örömmel: Apa, apa, apa, és egész este apának mesélik a napjukat meg bármit, ami eszükbe jut.
Nekem meg csak egyetlen gondom és gondolatom van: Ez már mindig így marad?!
Szólj hozzá!
2019.08.04. 21:59
Ítélkezés
Címkék: gyereknevelés
Szólj hozzá!
2017.07.30. 16:14
Tudom, kire (nem) bízom
Címkék: gyereknevelés
Segítségre van szükségem, keresem a lehetőségeket, megoldásokat. De hiába próbálom homokba dugni a fejem, riasztóak a lehetőségeim. A fő kérdésem, hogy ki az, akire nyugodtan rá tudom bízni a gyermekeimet. És a homokban lévő fejemhez befutó információk az elmúlt két (!!!) napban:
1. Nagymama nyugodtan meséli, hogy a 3 éves unoka lábát bekapta a bicikli, amikor vitte valamerre, de nem történt nagy baj, csak nagyon megzúzódott a lábfeje, gipszbe tették. (XXI. század, lomisoktól olcsón, rokontól könnyen beszerezhető gyerekeknek bicikliülés, azt hittem, ilyen már nem fordulhat elő.)
2. Anyuka nyugodtan meséli, dadusra volt bízva a hatéves gyerek, csak centiken múlt az élete, de éppen arra a fél méteres földsávra esett, ahol megúszta kulccsonttöréssel. Igaz, először nem is röntgenezték meg, csak két nap múlva, és hát csak tornáztatni lenne szabad, de láthatom, hogy tornáztatja (úgy játszott a játszótéren, mintha semmi baja nem lett volna).
3. Gyerek (8) meséli, hogy nagyon beteg volt, nagyon lázas. Anyja meséli, hogy szegények, most nagyon a háttérbe szorultak, nincs idő velük foglalkozni, csak kirakja a legót a pokrócra, és eljátszanak. ja, valamelyik nap társasozott egyet velük az anyja.
4. Nagymama mutatja, milyen jó húsban van az ötéves kislány. Szeret enni. Elő is veszi előbb az egyik zacskó (édes) kekszet, hamarosan a másik, sós rágcsát. Ja, elfelejtett vacsorát főzni. Egyébként fogyókúrázik. Ugyanez a nagymama szinte büszkén meséli, hogy nem aludt délután a gyerek, pedig az anyja mondta, hogy aludnia kellene, de hát jól eljátszott odakinn szomszédokkal, míg a nagymama főzött.
5. Nagymama mesélni, nagyon megverték a 10 éves unokáját. Nem tudta, hogy a barátja nem lesz ott, egyedül volt, megverték ilyen és ilyen nagyon rossz gyerekek. No, mindegy, úgyis meg fogja tudni az anyja, de egyelőre nem mondja el neki.
6. Dadus szidja a gyereket, hogy jaj, milyen, megint megy sírni az anyjához (nem sírt). Meg miféle gyerek, kihozza a játékait, stb. .
A többi efféle tapasztalatomat nem írom le, így is felismersz néhányat, ugye, Zs? :-)
Értem én, hogy amiről nem tudok, nem fáj. De tragikus, hogy mennyi hazugságban, verbális (és fizikális) erőszakban,testi és lelki egészségtelen viszonyulásban és táplálékban van része a gyerekeinknek.
Szólj hozzá!
2015.12.05. 20:46
Kezesség
Címkék: gyereknevelés gyerekszáj
Fogalmam sincs, hol olvastam, és ezért annak sem tudok utánanézni, hogy pontosan hány éves kort írnak, de tény, hogy a gyerekek nagyon sokáig kézzel is tapasztalnak mindent. Azaz ebben az értelemben kezesek.
Hármaska rendszeresen kérdezi:
- Anya, megnézhetem?
Amikor megmutatom neki, megkérdezi:
- Anya, megnézhetem a kezemmel?
Igen, ebben az értelemben Abu és Babu is kezesek. Szeretik megfogni, amit csak lehet, és nemcsak megsimogatni, hanem ütni is. Mert kezesek. És nem úgy, ahogyan a társadalom várná tőlük. Nem engedelmesek. Nem lehet őket a felnőttek kénye-kedve szerint ide-oda tenni, erre-arra rávenni. Nyilván, mert gyerekek és mert emberek. Nagyon sajnálom azokat a gyerekeket, akikre folyton rászólnak, hogy kézzel ne nyúljanak semmihez. És ugyanúgy sajnálom azokat az embereket, akiktől mindenki, aki úgy gondolja, hogy fölötte áll, feltétel nélküli engedelmességet vár el. Nálunk szabad kezesnek lenni - mindent kézzel is megvizsgálni, ami nem veszélyes. És szabad nem kezesnek lenni - azaz nem engedelmeskedni, mert lehet, hogy nem jogos az elvárás, mert lehet kompromisszumot kötni, mert lehet, hogy nem volt jól kommunikálva az elvárás, mert lehet, mert lehet :-).
Szólj hozzá!
2015.12.01. 14:07
Félreértés
Címkék: gyereknevelés
Abu hamarosan hat éves lesz. Érzelmileg rendkívül intelligens szerintem.
Nagy szélben jöttünk haza délben az óvodából, szokásos módon hazaúton a tócsákba is szabad belemenniük, csak arra kell vigyázniuk, hogy másokat össze ne sározzanak. Hármaska futóbiciklivel jött értük, ő is tócsázhatott. Most egy hatalmas, mély "tenger" kifogott rajta, picit vizes is lett a lába, nem is kellett kérni, magától beült volna a gyerekülésbe, csakhogy ezt az út kellős közepén tette. Közben Abu rosszkedvű volt, és meg is szólalt, hogy bárcsak ő mehetne futóbiciklivel.
Ezért értettem őt félre pár másodperc múlva. Messze ugyanis feltűnt egy autó. Sürgettem Hármaskát, hogy akadályozzuk a forgalmat, gyorsan jöjjön. Abu ledobta a biciklijét, rohant a futóbiciklit letolni az út szélére. Én ráordítottam:
- Akkor a biciklidet itt hagyjuk, vigye, aki csak akarja!
Sírva mondta, hogy ő csak segíteni akart. Közben az autó is letért egy kisutcába.
Bocsánatot kértem tőle, azonnal rájöttem, hogy félreértettem, de a feszültség már könnyek formájában ömlött belőle.
Babuval sem volt könnyű a hazaút. Ő szó szerint értette, hogy minden tócsába belemehet, és össze-vissza szlalomozott. Nagyon megsértődött, amikor mérgesen kértem, hogy az út jobb oldalán haladjon. Haragudott rám, mert az ő olvasatában én nem tartottam be az ígéretemet. Itthon aztán megengedte, hogy bocsánatot kérjek tőle, és elmagyarázzam, hogy féltettem őt, mert anélkül váltott hirtelen irányt, hogy hátra nézett volna, és ez veszélyes. Megígértem, hogy legközelebb pontosabban fogalmazok, és legközelebb az út jobb oldalán lévő tócsákba mehet bele.
Természetesen tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy aki nem ismer, nem lát közlekedni a gyerekeimmel, az könnyen tart felelőtlen szülőnek. Mert egy gyereknek nem szabad belemennie a tócsákba. Nem. Mert gyerek. Szerintük. Szerintem pedig picit irigylik is a gyerekeimet, hiszen az én óvó szemeim biztonságában élhetik ki természetes vágyaikat, miközben figyelek arra is, hogy nehogy megfázzanak, és közben szót is fogadnak nekem, a nagyobb vagy sárosabb tócsákat első kérésemre kikerülik, ráadásul a koncentrációjuk, egyensúlyérzékük, figyelmük nagyon sokat fejlődik.
Szólj hozzá!
2015.12.01. 13:45
Szu
Címkék: gyereknevelés
Vannak pillanatok, amikor reménykedem, hogy a lehető legtöbbet kapnak a gyerekeim ahhoz, hogy minden értelemben jól fejlődjenek. Ezek a pillanatok egyúttal elbizonytalanítanak, mert sokkal többet is tehetnék... .
Ilyen apró pillanat volt, amikor Abu és Babu már benn volt a házban, Hármaska még kinn a nagy szélben, én pedig megpróbáltam a legtöbbet kihozni az időmből és erőmből. Tudtam, hamarosan mind bemegyünk, meg kell rakni a tüzet (valahogy a cserépkályha melegéről nem tudok lemondani), kezdődik a délután három érzelmekkel teli gyerekkel, és megláttam azt a fát, ami nem fért be a kályhába. Gyorsan baltát elő, szétvágtam. De Hármaska még macskázik, focizik, futóbiciklizik, a gyújtóst is összepakoltam, udvaron is elpakoltam, ne álljak tétlenül, ha már elővettem a baltát, ott az a hatalmas szuvas farönk, lássuk, mit tudok vele kezdeni. Nehezen félbevágom, oké, megy ez, tovább! Egy kis zöld fázós hernyó kipottyan, Hármaskának odaad. Nagyobb részt is félbevágom, az egészséges részen előbukkan egy hatalmas lukból kilógó szu. No, itt már nem kellett hívogatni, csalogatni Hármaskát, elég volt annyit mondani, mutassuk meg a tesóknak, mindenki vizsgálgatta, kérdeztek, csodálkoztak, Hármaska kiürült uzsonnás dobozába pakolták a hernyó mellé, végül a kérésemre kiadták az udvari macskáknak. Állítólag az egyik megette.
Számtalan kérdésem van. Nem kellene fával fűtenünk, nyugodtan fűthetünk csak gázzal. Elpazaroltam egy csomó időt. A gyerekeknek nem illik mindenféle bogarakhoz-lárvákhoz stb. nyúlkálni. Meg is fázhatnak közben. De valahogy nincs lelkifurdalásom, már többet láttak, tapasztaltak, mint sok jobban nevelt kortársuk.
Szólj hozzá!
2015.11.27. 12:34
Interjú
Címkék: gyereknevelés Karácsony
Bevallom, fogalmam sincs, hogy kell szabályosan idézni a blogban internetes cikkeket, és abban sem vagyok biztos, hogy kellett-e ez nekem, de ma jelent meg, közreadom.
Kíváncsi vagyok a visszhangokra, egyrészt az interjú műfajából adódóan van, ami félreérthető lehet, másrészt távol áll tőlem mindez, inkább háttérember szeretek lenni.
Íme:
http://civishir.hu/helyben-jaro/a-karacsony-nem-wellness-a-gyereknek-az-lesz-amit-neked-jelent/1127102510
Szólj hozzá!
2015.11.18. 17:28
Egy különbség
Címkék: gyereknevelés
Az óvodában folyik az iskolaelőkészítés, még többet feladatlapoznak, mint középső csoportos korukban, és még többször hallom, hogy kinek nem sikerült hibátlanul megoldania a feladatlapot, ki hibázott. "Szabad hibázni!" vagy az "Ó, nem baj" mmegjegyzésemből értik már, hogy nem tulajdonítok különösebb jelentőséget a feladatlapoknak, mindig megnézem a rajzaikat, lapjaikat, amit hazahoznak, mindig megdicsérem őket, de ennyi.
Mostanáig Abu és Babu nemcsak "pipát" kaptak, hanem pótfeladatokért több "pipát" vagy dicséretet, eddig hibátlanul oldottak meg mindent. A héten viszont komoly hibát követett el Abu. Elsírta magát, amikor mutatta, hogy hibázott, és áthúzták a fát:A feladat az volt, hogy az őszre jellemző dolgokat színezzék ki. Épp a kisszobában ültünk, ráláttam a diófára. Épp olyan csupasz volt, mint az Abu által kiszínezett (ám a feladat megoldókulcsa szerint téli) fa. Rámutattam a diófánkra, és arra kértem Abut, hogy legközelebb mondja meg bátran, hogy most ősz van, és ami diófánkon nincs egyetlen levél sem.
Nem először fogalmazok meg neki ilyen mondatokat, mondván, hogy védje meg magát. És tudom, hogy nem védi meg magát. És azt is tudom, hogy ezzel a hozzáállással nehezítem a gyerekeim életét. Mégis ezt teszem, mert nem szeretném kiölni a gyermekemből a gondolkodásra való készséget.
Szólj hozzá!
2015.11.13. 12:40
Reakció
Címkék: gyereknevelés
Abu, Babu és Hármaska gyönyörűen játszik, minden be van készítve, csak meg kell raknom a tüzet a cserépkályhába. Bátran hozzákezdek, bátran hátat fordítok, hiszen a fülem nem csukom be közben. Alig kezdek bele, zaj, majd Abu ordít:
- Hármaska elesett! Magától! - majd hallom Hármaska nyöszörgését, és már csak a gondolataimban hallom, hogy "nem mi voltunk", korábban ezt is hozzátették hasonló esetben.
- Gyorsan segítsetek neki felállni! Gyere ide, hadd nézzem, nagy a baj? - mondom. Aztán, mivel nincs nagy baj, gyógypuszit is kapott, megy tovább a játék, a tűz is ég már.
Csak az én fejem van tele gondolatokkal - hány év kellett ahhoz, hogy így reagáljak! Pedig ez kellene, hogy legyen a természetes. És hányszor fogjuk még hallgatni a minket körülvevő felnőttektől a szokásos, a "hagyományos" válaszokat:
- Ejnye, hát egy percre sem fordíthat hátat az ember?
- Tényleg nem ti voltatok? Biztos nem figyeltetek rá!
- Nem igaz, hogy mindig csináltok valamit!
- Azonnal gyertek ide, nincs több játszás!
- Ideje mindannyiótokat beállítani a sarokba!
- Na, ezért kellene néha egy jó atyai pofon a gyereknek!
- De rosszak vagytok!
Nem tudom sorolni, mert kialakult bennem egy védő-mechanizmus, amivel azonnal cselekszem, mielőtt még hasonlót hallanának mástól. De így is számtalanszor érzik, akár idegen felnőttek is, feljogosítva magukat, hogy negatívan minősítsék a gyermekemet és bírálják az én reakciómat.
Csodálkozom, hogy ennyi a depressziós, beteg ember? Nem.
Egy reményem van: a gyerekeim viselkedéséből, reakcióiból azt látom, hogy érzékenyek az ilyen helyzetekre, és bátrak is - megvédik magukat, egymást. Remélem, hogy ez így is marad.
Szólj hozzá!
2015.10.04. 19:18
Akármit teszek, reménytelen... .
Címkék: gyereknevelés gyerekszáj beszédfejlődés
Hármaska fejlődése teljesen normális, nincs idő sem rá, de tudatosan is törekszem arra, hogy figyeljek az ő tempójára és ne hasonlítgassam másokhoz. Így fordulhatott elő, hogy egyedül alakította a szobatisztulását, ami teljesen természetes folyamat volt vele kapcsolatban, ugyanakkor nem olvassa a szakirodalmat, és egyedül öltözni még nem tud, pedig két hónap múlva ünnepli a 3. születésnapját, és a négy hátsó foga sem bújt még ki. Ráadásul döbbenten vettem észre, hogy a színeket sem ismeri, az autók márkáját pedig Babu már rég fújta ennyi idősen. Az, hogy illene már nem marokra fogni a ceruzát, nem érdekel, gyönyörűen rajzolnak a többiek, pedig ők sem olvasták a gyermek testi-lelki fejlődésének szakirodalmát ezen a területen sem, és viszonylag későn kezdték eme irodalom szerint tartani a ceruzát és a kanalat. Ugyanígy sorolhatnám azon képességeit, készségeit, amikben viszont nagyon is megelőzi a kortársait.
Ugyanakkor van néhány dolog, amiben elhatároztam, hogy odafigyelek, ne miattam kerüljön hátrányba, elkezdtem úgy játszani, beszélgetni vele, hogy megnevezem az adott tárgy színét, ha úgy adódik. Reménytelen, sőt, már ő is határozottan mondja, hogy ott a piros Hold, illetve a kedvenc szava, talán a sárga színre az, hogy sárgakék. Pedig mélyen él bennem, amikor még alig tudott beszélni, mégis határozottan rámutatott valamire helyesen: Piros!
Reménytelen, pedig azt hittem, az idő megoldja, de nem, ma is ott jártunk, és végig mondta, hogy megy az Öthónapos Pagonyba". Ritkán jutunk el oda, de tavasz óta így hívja. Ma Babu kérdezte is, hogy miért ötholdas - szerinte azért, mert ez az ötödik ilyen játszótér az országban, - elmagyaráztam, Hármaska hallotta, de ezek után is csak az Öthónapos Pagonyba érkezett... .
Reménytelen, de fejlődőképes, igaz, ennyi beszéd-tanár mellett van mentségem - eddig minden autó Fiat Freemont vagy Suzuki volt, aztán jött a Fiat Doblo, és pár napja, amikor próbáltam megnevezni néhány autót, valamiért épp az Audit ismerte meg - az ő kiejtésében Avudi. Ma viszont eszembe jutott, éppen az Öthónapos Pagonyba tartva, hogy ezelőtt bő két évvel, hogy könnyebbé tegyem Abu és Babu gyalolglását a villamostól az Öthónapos Pagonyig, a járdára merőleges parkolóban álló autók márkáit soroltuk. Most is megkértem, azzal a céllal, hogy majd a tesóktól tanul Hármaska. Az első, amit megtanult, sajnos az Opelkopel lett... . Felismerte az Opeleket, de Opelkopelnek nevezte... . Abu és Babu már hiába mondták, hogy "Opel, Opel, sosem kop' el!"
Reménytelen az anyja miatt is... . Történt, hogy kioktattam a gyerekemet, hogy az a munkagép egy ütvefúró, pedig szerencsétlen jármű légkalapács volt.
Reménytelen, de tesszük a dolgunkat, valahol titkon reménykedem, hogy egyszer csak minden kerek lesz :-).
Szólj hozzá!
2015.09.04. 22:18
Mitől református egy baba-mama csoport?
Címkék: gyereknevelés református baba-mama csoport
Ma elgondolkodtató kérdés jött velem szemben: oké, hogy a gyülekezetben van baba-mama csoport, de mitől és miben református?
Egyáltalán, létezik „református baba-mama csoport”? Továbbmegyek, létezik „református gyereknevelés”?
És azonnal tudom a választ, ami egy ellentmondás: igen, létezik, ugyanakkor nem, nem létezik. Bár számtalan református gyülekezetben működik baba-mama csoport, azaz létezik, él, lüktet, hatással van emberek és közösségek életére, egyúttal nem létezik, hiszen tartalmában, formájában, talán még nagyrészt a megjelenésében is ugyanolyan, mint más felekezetek hasonló csoportja. Vagy mégsem? Nem tudom a választ, csak gondolkodom.
Az legfontosabb talán az a kérdés, hogy mi a célja egy ilyen baba-mama csoportnak. Három hangsúlybeli különbség jelenhet meg ilyenkor. Az első, ha a csoport célja az anya lelki táplálékhoz juttatása. Ilyenkor Isten ígéje köré gyűlnek az anyák,az ige alapján beszélgetnek gyereknevelési vagy más kérdésekről, ők töltődnek föl, épülnek ez által. Ilyenkor a gyerekek körülöttük nyüzsögnek, játszanak, segítők vagy maguk az anyák figyelik a csecsemők, kisgyermekek egymás melletti játékát. A másik eset, ha a csecsemők, a gyerekek kerülnek a középpontba. Őket „református ismeretekre” nem lehet tanítani, életkorukból adódóan bibliai történeteket sem lehet nekik közösen elmondani, valamiféle mozgásos-énekes foglalkozásra van szükség, amikor az anyák mind a gyerekeik tanítói. Kevés (református) gyerekének van (de van!), amit meg lehet tanítani, el lehet játszani a gyerekekkel, sőt, énekeskönyvi énekeket is eltapsolhatnak, elénekelhetnek a gyerekekkel, gyakorlatilag bármelyik énekeskönyvi, gyerek- vagy lelki ének épülésére szolgál a gyereknek (és az anyának is). A harmadik eset, amikor a csoport az anya-gyermek kapcsolatra, annak erősítésére és ennek a kapcsolatnak az Istennel való kapcsolatába ágyazottságára figyel. Ez a harmadik eset, ez a fókusz, ennek a hármas kapcsolatnak az erősítése mint cél a legjobb és a legnagyobb szabadságot adó meggyőződésem szerint.
Fontos azonban tisztázni, hogy mindezt befolyásolja a hitünk – ennyiben létezik református baba-mama csoport, Istenről és emberről – és jelen esetben különösképp a gyermekről alkotott képünk – ennyiben is létezik református baba-mama csoport. Csakhogy az ismereteim szerint számtalan nevelési stílus, számtalan nevelési irányzat és attitűd van, és amíg emberismeretünk folyamatosan alakul Isten írott és hirdetett igéje által, addig talán a gyermekismeretünk kevésbé. Különösen a 0-3 éves korosztály szorul ki az egyház közeléből, és ezáltal a szülők is magukra maradnak életük legmeghatározóbb időszakában. „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket” – mondja Jézus, de ennek a lehetőségét nem teremtjük meg, nem mutatjuk fel. Az ún. KÉK nevelés elveit látom most irányadónak, ez áll a legközelebb református hitünkhöz, de ez kevésbé ismert irányzat.
Végezetül lássuk a tartalmat: hogyan alakíthatunk egy Isten-szülő-gyermek kapcsolatra fókuszáló, a református gyülekezet szervezésében működő baba-mama csoportot az én meglátásom szerint?
- Lényeges a rendszeresség, lehetőleg délelőtti időpontban, heti egy alkalommal kijelölni egy egy órányi időintervallumot, amikor fűtött, játszószőnyeges, biztonságos környezetet teremtünk a csoport számára. Érdemes megkérni, hogy mindenki hozzon váltócipőt/zoknit.
- Mint minden csoportnak, úgy ennek is világos keretei kell, hogy legyenek – egy vezető felelős a működéséért, aki a csoport saját szabályait kialakítja/segít megalkotni/segít betartani. Ha nyitott a csoport, érdemes minden alkalommal bemutatkozó kört indítani, ez segít a gyermekek nevét is megjegyezni. A vezető felel a helyes időbeosztásért is.
- Nagyjából hasonló tartalommal érdemes megtölteni az adott alkalmakat – ez biztonságot ad felnőttek és gyerekek számára is, természetesen rugalmasnak kell lenni, ugyanakkor előny, ha kiszámítható, mi mi után következik. Amit leginkább működőképesnek találok, az a kettős „liturgia”. Először éneklés, mondókázás (református gyerekdalok, énekek; népdalok; gyerekdalok; különböző típusú mozgásos, mutogatós mondókák), mindez a vezető segítségével, egy-egy új ének vagy mondóka legalább háromszori eljátszásával, legalább 10 ilyen gyerekdallal/mondókával, majd ezután a jelenlévő gyermekek aktuális kedvencének eljátszása, eléneklése. Utána az adott alkalom témájának megbeszélése – ilyenkor a gyerekek játszhatnak a bébijátékokkal, nyüzsöghetnek, de az anyukák további lelki táplálékhoz juthatnak. Nem kell egyházi vonatkozásúnak lennie a témának, elég a gyermeknevelés, -gondozás aktuális témáit sorra venni, maga a beszélgetés minősége és módja, ami „református”.
- Érdemes tisztázni, hogy hol és milyen körülmények között ehetünk. Természetesen diszkréten lehet szoptatni, de nem szerencsés a foglalkozás közbeni evés, hiszen eltérő életkoruk miatt máshol tartanak a hozzátáplálásban, eltérő irányzatok miatt más irányelvek szerint esznek a gyerekek. Ugyanakkor lehetőséget kell adni rá, hogy amennyiben éhes a gyermek, kaphasson enni a foglalkozás alatt is.
- Praktikus az adott alkalom gyerekdalainak, mondókáinak a kinyomtatása, kézbe adása – ezt hazavihetik, otthon újragondolhatják az anyák, hiszen elsősorban a gyermekükre figyelnek, így kevesebb erejük marad másra. Ha ennek a formáját valaki meghatározza, akkor a lapra egyéb információk is kerülhetnek, sőt, igék, hasznos gondolatok is megjelenhetnek. Szintén praktikus és fontos, hogy hangszer is előkerüljön néha, érdemes kideríteni, ki milyen hangszeren játszik, érdemes a gyerekek kezébe csörgőt adni, és valamilyen formában közösen zenélni.
- Ki kell emelni, hogy ezek az alkalmak a világi foglalkozásokkal ellentétben, még ha tartalmi színvonalban hasonlóak vagy jobbak is, mindenképp ingyenesek.
Ha csak az öt Solát (egyedül a Szentírás, egyedül hit által, egyedül kegyelemből, egyedül Krisztus, egyedül Istené a dicsőség) vesszük figyelembe, akkor is ugyanazt állíthatom jelen ismereteim alapján – annyiban református egy baba-mama csoport, amennyiben a jelenlévők reformátusok, márpedig ha az öt Solát figyelembe vesszük, akkor egy „református baba-mama csoportnak” nemcsak létjogosultsága, hanem nagyon fontos szerepe is van az egyház életében. Egyedül a Szentírás – a Szentírásban minden gyereknevelési kérdésünkre választ kaphatunk, a Szentírás alapján felelős szülők lehetünk. Egyedül hit által üdvözülünk – ennek segítője, előmozdítója, táplálója a csoport minden alkalma, hiszen egymás hite által épülünk, a gyermekeink a mi hitünkből építik, táplálják a saját hitüket. Egyedül kegyelemből– azaz nem a cselekedeteken, nem azon áll vagy bukik az üdvösség, hogy egy jócselekedettel több vagy kevesebb írható fel babának és mamának a szorgalmas, aktív csoportlátogatásért, hanem bárki, bármilyen állapotban érkezhet, jelen lehet egy Isten-ember kapcsolatot erősítő együttléten. Egyedül Krisztus – az a Krisztus, aki a hit példájaként állította a gyermekeket, a gyermekek hitét, felszabadít szülőt és gyermeket arra, hogy nem függnek senkitől, Krisztuson kívül nincs szükség más közvetítőre. Mindezekért pedig egyedül Istené a dicsőség – ő minden jónak az elkezdője és bevégezője, minden, ami jó történik egy-egy baba-mama csoport együttlétén, Isten dicsőségét szolgálja.
Más gondolatmenet alapján is csak ugyanarra a következtetésre jutok: szükséges és fontos, hasznos és jó egy baba-mama csoport, amely a fentiek alapján „református”, mert éppen ezek alapján óriási szabadságot ad biztonságban, Isten előtti szeretetben és békességben szülőnek és gyermeknek, akiknek a jóléte és jól léte Isten dicsőségét szolgálja.
Szólj hozzá!
2015.08.29. 22:13
Szolgálati közlemény gyanánt
Címkék: gyereknevelés
Sokszor eszembe jut, mennyi mindent veszítek azzal, hogy nem szakítok időt számomra fontos dolgok leírására, megjegyzésére. Ennek több oka van, de most nem az okok a fontosak, hanem az elhatározás, hogy ezentúl szeretném, - ha töredékesen is - lejegyezni az eseményeket, történéseket, gondolatokat.
Tartalmas napunk volt, nagyon elfáradtunk, ugyanakkor mérhetetlenül csalódott vagyok. Mióta megszülettek a gyerekek, nagyon sokat változtam, az élet különböző területein más-más irányba, a körülöttem lévő világ viszont egyetlen irányba változott, ha változott: még rendetlenebb, még gonoszabb, még szervezetlenebb, még önzőbb, még kiszámíthatatlanabb, értékvesztett lett. Azért érzékelem erősebbnek ezt a változást, mert én változtam, és azért, mert úgy igyekszem bánni a gyerekeimmel, hogy amikor lesz rá lehetőségük, ismerjék fel az értéket, a helyes, a jobb utat, és tegyenek is érte.
Sokszor apró változtatások elegek. Egy kis tudatosság, egy kis önkontroll, jó szokások rögzülése, pici odafigyelés - nagyon látványos eredményt hoznak. Ehhez viszont jó "alap" kell. És ezen nagyon sokat szoktam gondolkodni - az az alap, amit én tudok biztosítani a gyerekemnek, vajon milyennek fog bizonyulni a gyerekem számára 15 év múlva? És nem kell nagy dolgokra gondolni, csak ilyen egyszerűekre például, hogy ha a gyerekeim azért sovány testalkatúak, és azért egészségesek, mert ú.n. hosszan szoptatott gyerekek, akik jó étvágyúak, sok gyümölcsöt és zöldséget esznek, jó minőségű ételeket teszünk eléjük és jó étkezési szokásokat próbálunk kialakítani, akkor nem fogják-e például félrekezelni őket egy-egy betegség esetén éppen a sztereotípiák miatt. Vagy nem fogják különcnek érezni magukat azokért a tulajdonságokért, amik nekik természetesek, de mindenki másnak furcsa? Szintén ilyen egyszerű dolgokra gondolok, hogy sosem tanítottuk nekik tudatosan, de sosem dobálják el a szemetet, hanem ha nincs a közelben kuka, akkor a kezünkbe adják a csomagolóanyagot, vagy megkérdezik például egy műanyag dobozról, amikor a nagyszülők megkérik, hogy dobják ki, hogy a szelektívbe kell-e vagy a simába (többnyire maguktól el tudják dönteni az öt és fél évesek).
Nem azért adok át a gyerekeimnek értékeket, mert valamiféle cél lebeg a szemem előtt, és ehhez a célhoz alkalmazom a megfelelőnek tűnő eszközöket, hogy jól idomíthassam őket. Hanem azért, mert nem tehetek mást. Adott helyzetekben a legjobb pillanatnyi tudásom szerint, a meglévő erőm segítségével hozok döntéseket. Sokszor rossz döntéseket. És sokszor tele vagyok kérdésekkel.
Eddig a gyerekeim megerősítettek ebben az irányban - nem nagyon "másak", mint a velük egyidős gyerekek - ugyanakkor sokszor mégis nagyon "másak" - valahogy nyitottabbak, ügyesebben tanulnak meg új mozgásformát, ügyesebben látnak át helyzeteket, könnyebben barátkoznak, kevesebb a pótcselekvésük, hangosabbak, tájékozottabbak (no nem az aktuális videójátékokban vagy mesefilmekben) akaratosabbak a kortársaiknál.
Remélem, jó úton járunk... .
Szólj hozzá!
2015.08.27. 22:48
Gyermekgyógyulda
Címkék: gyereknevelés
Különös érzés kerített hatalmába ma: mintha gyógyulni jönnének hozzánk gyerekek – és talán felnőttek is. Pedig nekünk lenne szükségünk gyógyulásra, gyógyításra, hogy nyugodtan létezhessünk, tisztán láthassunk, végezhesse mindenki a feladatát.
Mivel akikről szó lesz, nem olvassák, és mások sem sokan, ezért vállalom a kockázatot, hogy a hátuk mögött kibeszélem őket.
Abu és Babu öt és fél, Hármaska két és fél éves múlt. Abu és Babu legjobb barátja velük egyidős. Folyton dolgozó családja ma nehezen viselte el az amúgy elviselhetetlennek is lenni tudó gyermeket (életkori sajátosság, profin értenek az ötévesek (is) ahhoz, hogy a környezetük leggyengébb pontját felismerve és ezt kihasználva folyton idegesítsék a környezetüket), így többszöri unszolásra nálunk landolt. Szokott hozzánk jönni, amikor 1-2 órára nem tudják megoldani a felügyeletét, de a mai nap nem ilyen volt. Mint újabban mindig, most is a határok feszegetésével kezdte Abu, Babu és a kisbarát. Ma is, tegnap is, és az utóbbi időben mindig túl kell lendülnöm, és utána túl kell lendítenem őket ezen a kezdeti nehéz ponton, de ismét sikerült, és az anyja szerint is aznap elviselhetetlen gyerekből hosszan, kb. fél óra múlva, de tartósan nyugodtan játszó, csendes gyerek lett. Nincs titok, nincs módszer, nincs semmi csodaszer, egyszerűen elég annyi, hogy én, a felnőtt, elfogadom, odafigyelek rá, és szidás, tiltás, rendreutasítás helyett a gyerekekhez és a helyzethez alkalmazkodva, sokat improvizálva, a legkülönbözőbb módszerekkel (érzések megfogalmazása helyette, figyelemelterelés, figyelemfelkeltés, dicséret stb.) elviseljük egymást, megpróbáljuk egy udvaron eltölteni az időt. Valóban „rossz” a gyerek a szülők szemszögéből, de egyáltalán nem rossz, csak minden idegszálával azon van, hogy felhívja magára a róla gondoskodó három felnőtt (szülők, nagymama, egyke kislegény) figyelmét, és mindezt profizmussal teszi – ott és azzal bosszantja őket, ahol és amivel a leginkább lehet. Mivel most itt, három gyerkőc és egy felnőtt jelenlétében megkapta a megfelelő figyelmet, sikerült saját magát túllendítenie a szinte szokássá vált figyelemfelkeltő-szerepen, és egy idő után akaratlanul is alkalmazkodott a többiek állapotához.
Ma délelőtt volt egy másik gyerkőc is, aki ugyan nem egyke, de szívesen jön hozzánk játszani. Szintén sokat dolgozó szülők gyermeke, kereken hét éves, de a korkülönbség ellenére is szívesen játszik velünk, az utóbbi időben mindössze egyetlen, valamiféle Arieles szerepjátékra veszi rá a gyerekeket, amiben ő a rendező és talán Ariel is, vagy csak simán babakonyhát rendeztet be. Volt már rá példa, hogy amikor meghallotta, hogy jöhet hozzánk, felállt a tévé elől (délután 1-kor, reggeltől nézte), és azonnal jött is. Abu érzékenységét mutatja, hogy jelezte nekem, hogy sokat „dolgoztatja” őt ez a nagylány – élesen látta, hogy a család legkisebb tagja, a hétéves, nálunk örül annak, hogy a tőle kisebbet csicskáztathatja.
Van egy másik egyke kisfiú, egy nyolcéves legény, aki unalmában átjön néha játszani. Szintén a héten történt, hogy délután fél 2-kor csöngetett, aztán este fél 7-ig maradt is, trambulinozott, biciklizett nálunk, de, különösen az elején, többször behúzódott az árnyékba pihenni. Kiderült, hogy egész délelőtt egy számítógépes játékkal játszott, így délután jólesett gyerekek között lennie, játszania, ennie.
Aztán van még egy egyke, ő Hármaskával egyidős, bölcsis, tünemény kislány, akire a szülein kívül a nagymamája is sokat vigyáz, ilyenkor szoktunk találkozni. Nemcsak a gyereknek jó ilyenkor a különböző életkorúak társasága, hanem talán a nagymamának is segítség, - annak a nagymamának, aki fél kézzel végez minden munkát, fél kézzel pelenkázott, fél kézzel öltözteti az unokáját, és akit minden gyermek rajongásig szeret, pedig nemcsak az egyik karja béna, hanem a beszéde is akadozó. És éppen ezzel a családdal összefüggésben ért nagy öröm és meglepetés – ennek a nagymamának az unokahuga itt nyaral Angliából, és a kiskamasz kislánynak másik ágról van egy unokatestvére, aki így a szomszéd faluból szintén itt nyaral, és rájött, hogy tulajdonképpen ő éppen a mi házunkban volt kisgyerek. Valóban, az az ötéves forma gyerkőc, aki itt lakott albérletben, mielőtt megvettük volna a házat, emlékezett, és nagyon örült, amikor felismerte például a fürdőszobát. Ezek a lányok szereztek egyébként egy egykézzel tekerhető mozgássérült triciklit, azon fuvarozták Abut, Babut, Hármaskát, és az angliai kiskamasz teljes őszinteséggel megkérdezte: „Te hogy bírsz ezekkel a rosszaságokkal egész nap? Ezek sosem fáradnak el!” Azonnal megvédtem a gyermekeimet, ugyanakkor jót mosolyogtam, hogy igen, valóban tele vannak energiával.
Még két család szokott jönni hozzánk, volt már, hogy sorversenyt rendeztünk, olyan sokan gyűltünk össze az utcán.
Egyikük egy anya három fiúval, tegnap „gyógyulni” jöttek ők is, hogy az apa ki tudjon kapcsolódni. A tegnapi utcabuli olyan jól sikerült, hogy a három fiú három meghatározó élménnyel ment haza: a legkisebb, hamarosan két éves, nagyot esett a bébitaxinkkal, de a négykerekű görkorcsolyánkat kipróbálta, és megbízott bennem, belekapaszkodott a kezembe – nem tehetett mást, a négyéves lábán Abu rózsaszín görkorijával épp anyjába kapaszkodott; a most hatéves pedig addig szomorkodott, hogy nem fér bele Abu és Babu görkorcsolyájába a lába, hogy Hármaskáét a legnagyobb méretre állítva cipő nélkül ráadtam, aminek következményeként ma, szülinapi ajándékként görkorit kért és kapott. Persze Hármaskától "hibásan" ellesve a (felnőtt szabvány) gördeszkázás tudományát, a négyévesnek sikerült úgy térdelnie-hasalnia, hogy a homloka az aszfalttal erőteljesen találkozott, kevés vér, szilványi látványos seb, több sírás eredményével, de ettől sem sérült a kapcsolat, az együtt játszás, az egymás mellett játszás öröme.
Végül egy ötlányos család hiányzott most sokáig Abunak, Babunak és Hármaskának, nagy barátság szövődött a gyerekek között, de a nyaralás néha félbeszakította a megszokott találkozásokat. Elsősorban a négy és fél éves lányka örült a találkozásoknak – itt, Abu kinőtt biciklijén tanult meg például pótkerék nélkül tekerni, de a legkisebb, az egyéves is szinte a szemünk előtt nő, és a nagyobbakkal is szoros barátságot kezdtek kiépíteni a gyerkőcök. A lányok apja a fővárosban dolgozik, az anya és az öt lány albérletben lakik az apai nagymamával, a vizet kútról hordják, szerények, kedvesek, és én el sem tudom képzelni, egyetlen szobában hatan (ill. heten, ha hazajön az apa), forgótárcsás mosógéppel, télen-nyáron a fürdéshez is a kútról hordva a vizet, hogyan tudnak ilyen rendesen, tisztességesen élni.
Errefelé a korosztályos csoportokat szeretik a szülők, a pedagógusok, nálunk viszont újszülöttől 14 évesig vegyesen játszanak a gyerekek. Talán az egykéknek nehezebb ez az együttjátszás, de nincs cél, nem teljesítünk feladatok, nem kell senkinek sem fejlesztenie valamilyen készségét vagy képességét, mégis ez történik mindenkivel. Gyógyulnak. Egymástól tanulnak elfogadást, türelmet, kitartást, konfliktuskezelést és egymástól kapnak sok szeretetet, türelmet, elfogadást. Mindezt védett környezetben, hiszen ott vagyunk mi, felnőttek, akik segítünk, ha szükséges, és megteremtjük számukra ehhez a biztonságos környezetet. Csak remélni tudom, hogy ez a sok közös játszás, sok találkozás nemcsak nem múlik el nyomtalanul, hanem minden itt megforduló gyermek gyógyul is általa. Abu, Babu és Hármaska mindenképp.
Szólj hozzá!
2015.04.01. 21:30
Jóvátétel
Címkék: gyereknevelés
Egyre gyakrabban hallom rokonoktól, hogy a gyerekeim akaratosak. Negatívan folytatnák, de nem hagyom, csak azt mondom, hogy helyes, ez kell ahhoz, hogy a mai világban megtalálják a helyüket. Persze tudom, hogy egyáltalán nem úgy és olyan akaratosak, ahogyan azt a rokonok gondolják. Egyszerűen csak gyerekek, akiket megpróbálunk nem "betörni", mint a lovakat, nem idomítani, mint sokakat, hanem próbáljuk tanítgatni, hogy megtalálják a helyüket a környezetükben, tudjanak uralkodni az indulataikon koruknak megfelelően, tudják levezetni az indulataikat elfogadott módon, de legfőképpen arra, hogy bátran fejezzék ki akaratukat, amit figyelembe veszünk, és legrosszabb esetben is kompromisszumot kötünk.
Hármaska viselkedése ezek után logikus és megdöbbentő. Hónapok óta zseniálisan "működik" - ha valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné, "jóváteteti" velünk. Általában gyorsan visszavezet a helyszínre, ahol nem az akarata szerint történtek a dolgok, és elmondja, a viselkedéséből kitaláltatja, hogy minek "kellett volna" elsőre is történnie, ha az elképzelése megvalósul, akkor mehet minden tovább.
Mi, szülők, viszont nem mindig vagyunk kellően éleseszűek. Történt, hogy felébredt a nappali alvásból, apja bement, kivette az ágyából, és kihozta. Éktelen üvöltés, feszülés következett. Próbált mondani is valamit, de a sírástól érthetetlen volt. Futott a szoftver a fejemben - biztos valamije fáj, biztos felriadt valamire, biztos túl sok körtét evett, biztos szomjas, jaj, el kellene terelni a figyelmét, kapcsoljunk zenét, jaj, biztos szomjas, adjunk neki inni, stb., szopizni sem akar, mit csináljunk, hogy maradjak így nyugodt?! Annyira feszítette magát, hogy letettük a földre. Erre feltápászkodott, hívott maga után, kérte, hogy tegyem be a kiságyba, majd ordított, hogy takarjam be, aztán kitakarózott, és kérte, hogy vegyem ki. Ettől kezdve béke és nyugalom volt. Apja vette ki az ágyából, nem én, ezt kellett jóvá tenni. Nincs még 28 hónapos, mégis zseniális dolgai vannak!
Akaratos? Ítélet kérdése. Én nem szeretek ítélkezni, nem szeretek beskatulyázni. Ráadásul sokszor lehet vele alkudozni, el lehet terelni a figyelmét, meg lehet értetni vele a dolgokat, egyáltalán nem minden kell, hogy úgy történjen, ahogy ő elképzelte. De nagyon szeretjük mindannyian, akárhogyan fejezi is ki az akaratát :-).
Szólj hozzá!
2013.05.16. 22:00
Hármaska, a ... - bevezetés a gyerekezés fontosabb témaköreibe
Címkék: gyereknevelés testvér nagycsalád
Illene csak róla, csak az ő fejlődéséről, az ő családban betöltött helyéről, szokásairól szólni, róla, Hármaskáról.
De nem tehetem, mert nem is tudok csak róla gondolkodni, csak róla gondoskodni. Ő családba született, testvérek mellé született, átalakított mindannyiunkat és véglegesen átírta, markánsabbá, határozottabbá tette a szülői-gyermeki irányelveket, attitűdöket, gyakorlatot. Nem, nem a gyereknevelést, mert a nevelés fogalmát szerintem újra kellene gondolni és meg kellene szabadítani az idomítás és szoktatás szigorától, és erről terveim szerint írok is majd; hanem mindannyiunkat és mindannyiunk elképzeléseit. Pedig mindössze öt hónapja él velünk idekinn. Ki is ő?
Hármaska a tündérbogyó, édi-bédi kismanó (a maga 8 kilójával is), hurka-gyurka, bogyó-manó, büfis manó, vigyori gyuri, még akkor is így becézzük, ha egyáltalán nem jellemző ránk ez az édeskés-nyálas becézés, és a manó jelző egyáltalán nem is illik rá.
Ő az, akinek nem is lett volna szabad elsőnek születnie. Mert "sírós" és "hajnalozós". Ha elsőnek születik, jó néhány vizsgálatot kikönyörögtem volna, és mindenféle orvossággal tömtem volna, hiszen esténként csak úgy, minden ok nélkül keservesen sír, van, amikor belevörösödik a feje is; hajnalonta pedig 1-2 órákat képes ébren tölteni, pedig még nem aludhatta ki magát addigra; nappal is keveset alszik az "ideálishoz" képest. És meg sem tudom jól fogalmazni ezeket a történéseket, mert nála nagyon jó, hogy nem kell azon gondolkodni, hogy mi lett volna, mi lenne, ha... . Mert nem első gyerek, és mert olyan általános tapasztalatra és ismeretre tettem szert, mire ő megszületett, hogy tudom: hiába sír keservesen majdnem minden este, úgy, hogy a szívem szakad meg, neki nincs semmi baja, "csak" panaszkodik, "elmeséli" az egész napját, annak minden keservességével, így készül elaludni. Nem, nem éhes, nem ette túl magát, nem pörgött túl, nincs melege, nem fázik, nem magányos, stb., hanem ő ilyen, és kész. A "hajnalozás" is változott, ritkább lett, és nem sírós, de hiába volt az elején még néhány óvatos próbálkozásom, hogy ha este éjfél előtt még mocorog, újra megetetem, ő akkor is "hajnalozott". Korábban elfogadtam módszerként az ébresztést, alvási-ébrenléti időben a húzást, de mostanra vallom: az a legjobb, ha a gyermek akkor eszik, alszik, játszik, amikor kedve van hozzá. Így ha kell, ébren vagyok éjjel én is. Még egy "rossz" (kellemetlen) adottsága van: tesóitól eltérően ő bizony bukós. Így minden nap két-háromszor én is ruhát váltok, a mosógép pedig extrém igénybevételnek van kitéve. (Igen, ez még az a mosógép, amit Abu és Babu kezdett használni.) (De nem refluxos, és mivel szépen gyarapszik és nem minden alkalommal bukik, cumisüveget sem ismer, - nem kap sűrítőt, és ebben az elhatározásomban a gyerekorvosunk is támogatott).
És jöhetnek a "jó" tulajdonságai:
Ő az, aki hordozókendőben él. Minden nap több órát tölt itt, "felkötöm a gyereket", apára kötöm a gyereket, és végzünk mindenféle munkát: mosás, teregetés, főzés, játszás a tesókkal, bevásárlás, fűnyírás, kapálás, felmosás stb. . Ahogy nő, egyre veszélyesebb: ami közel kerül, elkapja, hozná magával, rakná a szájába... . Az ő zenélő forgói a körülötte lévő tárgyak, hangok... . Lassan a hátamra kell, hogy kerüljön, de amíg kényelmes, marad elöl, szeretem látni, hogy mit csinál.
Ő az, aki feltétel nélkül szereti a testvéreit. Teli szájjal nevet rájuk. Azonnal meg tudják vigasztalni, eltűri nekik a húzást-nyúzást, puszilgatást.
Ő az, aki 1 hónapos kora óta csak a mosható pelust ismeri (Abu és Babu emlékeim szerint 4-5 hónaposan kezdtek el textilpelust, félévesen mosható pelust hordani,) ok: anyai hóbort.
Ő az, aki szinte kizárólag lábfejes, hosszú ujjú rugdalózót hord rövid ujjú bodyval, lehetőleg elöl végig és mindkét lábnál végig patentosat, vagy hátul fordított T alakban patentosat. Van néhány ujjatlan rugija (lehetőleg lábak között is patentos) is hosszú ujjú bodyval, és van napozója is. Sapkái kizárólag fülvédősek. Nincs viszont görcs: nem fázik, nincs melege, nem sérül a bőre, nem akad be a ruhája.
Ő az, akinél fel sem merült kérdésként az altatás. Kb. 4 hónapos volt, mikor a nagynénje megkérdezte, hogy ha leteszem, nem alszik el, azt válaszoltam, hogy nem tudom, még nem próbáltuk. Azóta sem. Természetesen ismerjük már annyira, hogy jó eséllyel tudjuk, mikor fog elaludni, de nekünk is így kényelmesebb, hogy bárhol, bármikor elaludhat, vele vagyunk; és ha felébred, nem sír, mert vagy vele vagyunk, vagy a szövegelésére ott termünk.
Ő az, aki ugyanúgy utál babahordozóban utazni, mint a tesói.
Ő az, aki nagyon hamar megszerette a fürdést, és azóta is csapkodja a vizet, főleg hason szeret fürödni.
Ő az, aki mozgásában átlagosan fejlett, például három hónapos kora óta a hasáról a hátára fordul, amikor akar, de nem gyakran, de a hátáról a hasára még nem; háton, hason löki magát hátra - emiatt 5 hónaposan a pelenkázót is elpakoltuk, a kanapén kell "beszorítani" a fejét, hogy rá lehessen adni a pelust; nemcsak "kutyázik", hanem fekvőtámaszba nyomja ki magát - a térde sem éri a padlót. Mivel folyton ölben van, én azon sem csodálkoznék, ha mozgásában picit el lenne maradva.
És ő az, aki szerintem szociálisan átlagon felül érzékeny - ez pedig annak tudható be, hogy van két tesója és hogy mindig mindenhova cipeljük magunkkal. Ami viszont meglepett minket, az az egyértelmű elutasítás - ha az anyját akarja, még az apját is egyértelműen elutasítja. Nem ehhez voltunk szokva, Abut és Babut az apjuk éjjelente meg tudta vigasztalni (ha épp nem kaja kellett), Hármaska viszont nappal elfordul, ha át akarja venni az apja, ő pedig nem akar menni, éjjel pedig egyszerűen csak ordít az apjánál... .
Ő az, aki nem kapott cumit. Egy ideig cuppogi uraságnak is hívtuk, leginkább a gyűrűsujját és a középső ujját tette a szájába, de erről leszokni látszik, alvás előtt sem kell neki semmi.
Ő az, akinek már nem sikerül vágyaim szerinti tisztaságot varázsolni - visszakapja a szőnyegre esett rágókát, csörgőt; nem minden nap kap a feje alá tiszta textilpelust, stb. .
Ő az, aki csak minőségi rágókákkal, csörgőkkel játszhat - nem érdekel, kitől kapta, nem adom oda neki a minősíthetetlen, pénzrabló és környezetkárosító játéknak nem nevezhető gagyi műanyag kütyüket, amik nem mellesleg veszélyesek is.
Ő az, aki apját is megváltoztatta végérvényesen, és apja valami olyasmit mondott anyjának, hogy nyugi, jól csinálod, már az ikrekkel is jól csináltad, ne törődj másokkal, nyugodtan hordozd/etesd/altasd ... .
Ő az, aki igazán anyává tett, abban az értelemben is, hogy végre megértette velem: mindhármuknak én vagyok az anyja, aki mindenkinél jobban ismeri őket, így mindenkinél jobban és helyesebben el tudja dönteni, hogy mi a jó nekik.
Hirtelen ennyi, ami eszembe jut Hármaskáról, aki Jánoska, néha János, de mérges vagyok, ha valaki "leJancsikázza". Nagyon nehéz vele az élet, de vele igazán lehet élvezni az anyaságot, el tudja felejteni a végtelen kimerültséget, és leginkább elfeledteti azt a sok rossz körülményt, amivel még mindig pokollá próbálják változtatni jószándékú emberek a mindennapokat.
Ő az, aki elhatároztatta velem, hogy biztatásul másoknak megírom a gyerekezés számunkra fontos témaköreit és néha a poklokat is, amiket emberek, helyzetek, körülmények alkotnak számunkra.
Szólj hozzá!
2013.05.14. 20:57
Hallgatózhatunk?
Címkék: gyereknevelés biciklizés ikres
Anya, hallgatózhatunk? - kérdezte többször is az utóbbi időben a Lány. Furcsa volt a kérdés, mert ha valamit nem akarunk, hogy megértsenek, akkor egyszerűen körülírjuk, vagy németül beszélünk (én inkább csak hallgatom és szavakkal válaszolok). És mivel tisztában vagyunk azzal, hogy akkor is "fülelnek", amikor látszólag teljesen leköti őket a játék, meggondoljuk, hogyan beszélünk előttük.
Mégis hallgatóznak - szerintem ez azt jelenti náluk, hogy tökéletesen értik, mikor beszélünk meg mi felnőttek egymás között olyanokat, ami esetleg nem rájuk tartozik. Nem is annyira értik, mint érzik. Mert mondunk olyanokat is, amiket nehéz megfogalmazni, vagy amiket mi magunk sem szívesen mondunk, és a szavak mögötti érzelmeket tökéletesen átérzik.
Hallgatóznak, - ennek egyik legmarkánsabb példája a biciklizés története. Múlt héten beszélgettem telefonon a velük egyidős ikerlányok anyukájával, a két fiú aludt ill. épp akkor aludt el, a Lány játszott. Mondta az anyuka, hogy a lányok biciklizni is szeretnek. Mondtam, hogy van biciklink (még ősszel, nagy pocakkal vettük meg, hogy ha 3 évesek lesznek, legyen lehetőségük tekerni, mert nekem úgysem lesz időm kiválasztani, megvenni 3 gyerek mellett a megfelelőt), de nem tudják tekerni. (Igaz, csak néhányszor vettem elő, nem erőltettem, főleg, mert Hármaska odakinn legtöbbször kendőben van, így nehéz biciklizni tanulni/tanítani.). Másnap a Lány "kikérte" a biciklit. Tanítani kellett. Hármaska kendőben, Fiú kismotoron, kinn az utcán a melegben, és 10 perc alatt tökéletesen biciklizett a Lány. Igaz, letérdeltem Hármaskával, hogy odafogjam a lány lábát a pedálra, hogy egyáltalán a tekerés lényegét megértse, de valóban 10 perc elég volt a nulláról a tökéletes biciklizéshez (négykerekű) fordulásostól, lassításostól, gyorsulásostól. Két nap múlva a kontrázást is elsajátította.
Hallgatóztak, és apjuknak igaza lett, következő éjszaka a fiú félálomban sírva kiabálta, hogy ő bizony nem tud biciklizni. A nyugdíjas ill. a munkanélküli szomszédok is tehetnek róla (mikor a Fiú következett, kijöttek kíváncsiskodni, így nehezebb tanulni/tanítani), meg az a három centi magasságkülönbség is számít, meg először nem volt rendesen felfújva az ő biciklijének a kereke, utána pedig anya, majd apa is felfújta/túlfújta, így nehezebb volt tekerni is, de a lényeg, hogy kivártuk, míg görcs nélkül, egyedül meg akarja tanulni. Tegnap már tekerte is, de szerintem még messze van attól, hogy egy órán át biciklizzen, mint a Lány. Minek is, hiszen a Lány bemutatja a tudományukat, ők meg ikrek, elég, ha egy "tud".
Köszönjük a telefonbeszélgetést, M. Rita!
Hallgatóznak, és ezzel megpróbálok jól élni: amikor róluk van szó a jelenlétükben, kiemelem a pozitívumokat, vagy úgy beszélünk a negatívumokról, hogy megmutatjuk a pozitív megoldási lehetőséget. És sosem élünk vissza a helyzettel, nem beszéljük ki szándékosan a "problémákat", nem szégyenítjük meg a gyerekeket, de túlzásba sem esünk, hiszen azonnal átlátnak rajtunk. Még jó, hogy apjuk, de a baráti szülők is partnerek ebben.
A képen éppen babakocsit és hátulról nem kormányozható szülőkaros triciklit tolok (elengedtem a fotózás kedvéért a babakocsit, mivel csak két kezem van sajnos), tettünk egy kísérletet a pedálozás gyakorlására, a gond csak az volt, hogy a tricikli kormánya el van törve, így ha a Fiú szabályosan kormányoz, a kerék balra húz, hátulról meg nem irányítható, tehát nincs értelme az egésznek... . Míg rájöttünk a törésre, kétszer sétáltunk 1-1 órát ily módon, nem volt egyszerű, de mindenki élvezte.
Szólj hozzá!
2013.05.08. 22:39
Szólás-mondások
Címkék: gyereknevelés beszédfejlődés napirend
Frontok, 5.20-kor mindenkinek kelés, fél 7-kor reggeli, 9 tízórai, 11 ebéd, hőség, Abu és Babu nyűgösek, Hármaska perceket alszik, fél 2, és közlik a nagyok: ebédelni akarnak. Kendőstül-Hármaskástul hűtőből az alig egy órája bepakolt kaját előszedve határozott ajjaj-t hallatok, mert Hármaska egy nagyobbat bukik. Látva és felismerve a helyzetet, Abu komolyan, érdeklődve megszólal:
- Anya! Ez hiányzott neked a boldogságtól?
Szegény gyerek, először alig jutott el az agyamig, hogy mit kérdezett, aztán mosolyogtam, amit viszont nem tudott hova tenni, meg is kérdezte, hogy min nevetek.
Azt hiszem, többet kellene magyarázni nekik, tanítani őket; de hogy miért éppen a boldogságtól hiányzott, azt nem értem ... .
Megjegyzendő, hogy az ünnepelt öthónapos reggel 5.10-től este 7.30-ig jóindulattal és bóbiskolásokat is beleszámítva összesen max. másfél órát aludt, az ikrek 5.20-tól 8.15-ig ill. 8.35-ig semmit, mindhárom gyerek válogatott finomságokkal fűszerezte a napot, de ezek a "fűszerek" más bejegyzésbe kerülnek majd.
Szólj hozzá!
2013.02.10. 21:12
Anya(?)ság
Címkék: gyereknevelés gyermeki logika
Egy ideje mást nem hallgatok, mint: (1.) Mikor jön haza apa? (naponta 30-szor)
Mellé a héten: (2.) Mikor jön nagymama? (naponta 50-szer)
Cserébe: (3) Anya, menj innen!
Vagy ha meglátnak:(4.) Jaj, jön az óriás, meneküljünk!
Az óriást nem értem, de olyan mennyiségű mesét és történetet kell nekik olvasni, hogy biztos vagyok benne, onnan szedték, mint ahogyan hetekig próbáltam kideríteni, hogy kitől tanulták a "Fújja szél a fákat, letöri az ágat, reccs!" mondókát, minden szóba jöhető felnőttet megkérdeztünk, mindenki azt mondta, nem ismeri. Aztán véletlenül olvastam a narancssárga Anna, Peti és Gergő könyvet, abban volt. Kiderült, hogy amíg a kórházban voltam, az egyik nagymama olvasta nekik ezt a könyvet... .
De ha az óriást nem is értem, és talán kevesen értenek meg engem, bátran állítom: büszke vagyok rájuk, az ilyen kérdéseik és mondataik miatt. Anyjuk vagyok, akire szabad haragudni, akit szabad szeretni, gyűlölni, aki előtt nem kell elfojtani az érzéseket. Mert sajnos ilyen kis korban tanítják meg a felnőttek a gyerekeknek a "jó" viselkedést és "nevelik" beléjük a szorongást tárgyaktól, emberektől, helyzetektől. Aztán csodálkoznak az agresszív és depresszív, viselkedészavaros megnyilvánulásokon... .
Szólj hozzá!
2013.01.20. 17:14
Egy ágyban az ellenséggel
Címkék: gyereknevelés együttalvás alvás altatás csend
Nem, nem filmajánló következik, csak helyzetjelentés a rideg valóságról.
Időjárástól, hangulattól függően többször vagy kevesebbszer fordulnak elő a következő gondolatmenetek:
Anya:
Nem igaz, hogy nem hallja, vegye már át tőlem ezt a gyereket! Felébresztem, én ezt már nem bírom. Aludni szeretnék. Melyik gyerek hol van? Hogy és mikor került ide ez a gyerek? Nem, nem ébresztem fel, megint sokáig dolgozott este, de ez így nem lesz jó, miért nem jön korán aludni, akkor segíthetne… . Ez a gyerek mindjárt felébreszti a másik kettőt, nem, nincs erőm kimenni vele, vegye már át tőlem ezt a gyereket!
Apa:
Vegye már maga mellé ezt a gyereket! Meg ne neszelje, hogy félig ébren vagyok! Szólok neki, hogy éhes! Ajjaj, felébredt a másik is! Csak nehogy a harmadik is felébredjen! (Felébredt). Ez iszonyatos. Miért nem tudom megnyugtatni ezt a gyereket! Nem bírom már, fáj a hátam. Megőrjít ez a sírás. Mit csinál a másik gyerekkel? Vegye már maga mellé ezt a gyereket! Visszaaludt ?! Szólok neki, hogy vegye már maga mellé ezt a gyereket!
Gyerekek (nem tudják, hogy ők tették egymás ellenségévé a szüleiket):
A Lány: Anyát akarom! A Fiú: Anyát akarom! Hármaska: : OÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! (Anyát akarom! ) A Lány: Engedj oda, tesó! A Fiú: Engedj oda, tesó! Hármaska: OÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! (Engedj oda, tesó!)
Mindenki egy ágyban, és mindenki mindenkinek az ellensége éjszaka… .
Szólj hozzá!
2013.01.08. 18:00
Egy hónap három három éven aluli gyerekkel
Címkék: ünnep gyereknevelés nagycsalád
Eltelt egy hónap, az az egyetlen, amely tele volt ünnepekkel, eseményekkel, és csak ez az egy hónap volt, amikor büszkén mondhattam, hogy három három éven aluli gyermekem van.
Lett volna benne gyerekágy – hát, ezt az időszakot gyakorlatilag kihagytuk, volt gyerek, volt ágy is, de számomra csak éjszaka. Megjegyzem, a többiek számára is, hiszen a legkisebb bölcsőben alszik nappal, de ezt is egyre ritkábban teszi, a hónap végére hordozókendőbe került és alig alszik nappal; a „nagyok” kiiktatták életükből a nappali alvást; apjuk pedig gyakorlatilag bárhol képes aludni, meseolvasás közben is.
Volt benne születésnap – az enyém, aznap jöhettünk haza a kórházból, három három éven aluli gyerekkel egyáltalán nem éreztem magam olyan öregnek, mint amennyit a számok mutatnak… .
Volt benne névnap –a Lányé és az enyém, volt is belőle bonyodalom, nemcsak a karácsony miatt, hanem mert a Fiú reklamált, nem értette, hogy akkor neki miért nem aznap van a névnapja… .
Volt benne Karácsony – amióta eszemet tudom, az első, amikor nem voltam istentiszteleten, ugyanakkor a Fiú és a Lány apjukkal ott voltak a szentesti istentiszteleten – a Lány elaludt, a Fiú pedig, bármennyire ciki bevallani, az igehirdetés alatt hangtalanul Mását nézett (Маша и Медведь modern rajzfilmsorozat). Még jó, hogy az utolsó padban ültek! Hármaska viszont ez idő alatt sem aludt, így „segített” a Jézuskának karácsonyfa és ajándékok tekintetében.
Volt benne újabb névnap – szegény gyerekek, Hármaska sem úszta meg, hogy ilyen közel legyenek az ünnepek, bár ő gyakorlatilag semmit nem érzékelt abból, hogy első névnapját ünnepelte.
Volt benne vizsgálat – senki sem tudta, miért, de a hat hetes kontrollra a Neonatológiára két hetesen rendelték vissza kontrollra Hármaskát. Hát mentünk, és mivel teljesen egészségesnek találták, hat hetesen nem kell vinni. Egyúttal elmentünk hallásvizsgálatra is – míg három éve 1-2 naposan végezték ezt a vizsgálatot a gyerekágyas osztályon csecsemő-vizit alkalmával, most, mivel az újszülött osztálynak azóta nincs saját műszere, külön kell vizsgálatra vinni a csecsemőt. A hallása(is) tökéletes.
Volt benne Szilveszter és Újév – mióta gyerekeink vannak, semmi extra nincs, nem keresünk okot az éjjeli ébrenlétre és nagy partykra, két nap volt a sok közül, azzal a különbséggel, hogy Apa nem ment dolgozni.
Volt benne 3 éves és 1 hónapos státusz – gyerekek rendben, az aznapra az Egészségházba hívott gyerekek és kísérőik, védőnők és orvosok viszont talán kevésbé – a Fiú és a Lány kergetőztek, nem minden vizsgálatot engedtek, és a cipőik párját felcserélték, még jó, hogy ugyanolyan, csak más színű cipőben voltak, és büszkén mondták, hogy felemás cipő van rajtuk. Szemvizsgálatnál a Fiú a kakasra azt mondta, hogy sas, az általános felmérésnél a Lány megmutatta, hogy kell fél lábon állni. Hármaska közben megéhezett, így jóllakattam és bealudt, míg a védőnő kérdéseire válaszolgattam.
Volt benne több hosszabb rokon-jelenlét – a gyerekek eddig is értettek hozzá, de mostanra profi szintre fejlesztették a felnőttek egymással szemben való kijátszását. Ez önmagában természetes volna, a gond a különböző, és sokszor egymásnak ellentmondó elvárás volt, és ez nem a gyerekek hibája! A következmények pedig súlyosak lettek: nappali kiborulások, éjszakai gyakori ébredések. És, úgy néz ki, a kettős viselkedésmód egyelőre marad, a szülőknek pedig alapvetően egyik rokon sem hiszi el, hogy a Lány és a Fiú jól alvó, jól evő, aranyos, egészséges gyerekek.
Volt benne több napos nappali „négyes” – egy anya három három éven aluli gyerekkel, és könnyebb volt, mint egyébként. Olyannyira, hogy az sem okoz gondot, hogy tél és fagy idején mind a négyen biztonságosan kijussunk a házból és tegyünk egy nagy sétát. Hármaska (is) utál öltözködni, így a három gyerek összehangolása és felöltöztetése legalább félórás és nagyon kalandos feladat, mégis meg lehet oldani. Kell hozzá némi erős idegrendszer: az egyik a játékát akarja kivinni, a másik, már felöltöztetett, overálnadrágos épp pisilni akar, Hármaska felébred, valaki éhes, valaki táncolni akar, de megoldottuk.
A három év elrepült. A Lány és a Fiú először maradt anya nélkül hosszabb időre, sőt, két napig egyáltalán nem láttak, és én sem őket. Ennek az lett a következménye, hogy gyönyörűnek látom őket. A három év alatt volt időm megismerni őket, így a „hibáikat” is, de most, hogy más helyzetbe kerültem, nem győztem csodálni, mennyire helyesek, okosak, ügyesek. Nagyon büszke vagyok rájuk.
Az egy hónap is elrepült. Nem egészen úgy, ahogy elképzeltem. Igen, mást vártam. Arra számítottam, hogy Hármaska eszik, alszik, növöget, és meg kell menekíteni a tesóitól. Valahol olvastam, hogy sok csecsemő éppen a zaj miatt aluszékony, hát, Hármaska nem az. Igaz, pocakon belül annyira megszokta a tesóit, hogy immunis az általuk keltett zajokra, már-már arra gondoltam, gond van a hallásával, de csak korán kezdi utánozni a tesóit – neki is szelektív a hallása. Enni eszik, de aludni kevesebbet alszik, nőni pedig sokkal gyorsabban nő, mint amit vártam. Kellett a Fiúval és a Lánnyal való edzés, mert így könnyebben vesszük az akadályokat, de Hármaska már most megmutatta: ő bizony felér kettővel is.
A neheze viszont csak most jön!
Szólj hozzá!
2012.09.13. 23:41
Második terhesség, harmadik gyermekkel, negyedik, ötödik és hatodik hónap
Címkék: gyereknevelés terhesség szobatisztaság napirend
Minden akkor kezdődött, amikor elsőszülött gyermekeim betöltötték a 30 hónapot (két és fél évesek lettek). Gondoltak egyet, és a nappali 80 perces alvásukat ebéd előttről ebéd utánra tették át. Ezzel nem is lett volna semmi baj, ha ez így is marad. De egyúttal egyre gyakrabban hagyták el ezt az anya számára oly fontos nappali pihenőt. Aztán előbb a Fiú, egy hét múlva meg a Lány megértek a szobatisztaságra. Közben Hármaska érezhetően kezdett rugdosni. Végérvényesen megváltozott minden, és az elmúlt két hónapban még nem sikerült normalizálni a helyzetet.. Csak néhány tényezőről röviden:
Második terhesség - csak a harmadik trimeszter kezdetétől érezhető, valóban teher, mert a meglazult izmok miatt fáj a hátam, a folyamatos talpon lét miatt estére alig állok a lábamon, Hármaska pedig beállt a sorba - ő sem hagy aludni éjszaka. A terhesgondozás összehasonlíthatatlan, most a kötelező és nem ikres vizsgálatok vannak, minden a legnagyobb rendben van, az életvitelemben eddig semmit nem változtattam.
Harmadik gyermek - igyekszünk az ő helyzetét is különlegessé tenni, neki van bölcsője, és az ő nemét nem tudjuk, így őt fehérben várjuk. Így is sok ruhát örököl a tesóitól, gyakorlatilag minden játéka és babaholmija a tesói után jut majd neki.
Negyedik, ötödik és hatodik hónap - úgy elrepült, hogy csak a kimerültség-érzet maradt meg belőle, még most, a 7. hónapban is akad, aki nem veszi észre a viselkedésemből és kinézetemből, hogy bővül a család, pedig a ruhatáramat át kellett pakolni, az eddig kb. 5 kg plusz óriási méretű pocakot eredményezett.
De a lényeg Abu és Babu. Meg vannak róla győződve, hogy Hármaska vagy Kata vagy Máté lesz. Ők találták ki, és megegyeztek egymással. Igaz, abba is beleegyeztek, hogy "megengedik", hogy más nevet kapjon. Iszonyatos szövegük van, be nem áll a szájuk, mindent tudni akarnak és tudnak is, mindent elmesélnek, az énekeket és mondókákat gyakran átírják, mérhetetlenül szeretik egymást, - megverni is, - folyton mozgásban vannak, elsöprő energiájuk van. Bármit meg tudnak egymással beszélni, és bármin össze is tudnak veszni, nem érdekli őket az sem, ha egyiküknek vagy másikuknak adok igazat. Még mindig példaértékű az étvágyuk, társaságban illedelmesek, rendkívül akaratosak.
Gyereknevelés - ez az a kérdéskör, amiben mostanra bárkivel szembeszállok. Mert a gyermeket szeretni kell, hagyni kell játszani, a szülő mellett kell, hogy legyen, amikor csak lehet, és úgy kell élni, hogy a jót magába tudja szívni. Mérhetetlenül nehéz, és egyre nehezebb.
Szólj hozzá!
2012.06.03. 19:01
Hármaska
Címkék: gyereknevelés testvér nagycsalád
- Évike, kisfiút vagy kislányt szeretnél?
- Kiszfiút!
- Balázska, és te milyen tesót szeretnél?
- Szemmit.
Számtalanszor teszteltük, különösen a Lány féltékeny, ha kisbabát lát az ölemben, a tesóról következetesen ugyanazt mondják.
Így játszhattak anyai nagyanyjukkal és a Fiú keresztanyjával (anyai nagynéni) pólyás babásat, és így született a kép is: csecsemősírást utánoztak. A Lánynak zseniálisan sikerült szerintünk.
Természetesen fogalmuk sincs, hogy mit jelent a kistesó fogalma. De a döbbenetes az emberek (így, igen, általánosságban és többnyire) reakciója: de jó, fiú és lány, hát akkor letudták! Gyakorlatilag senkinek eszébe sem jut, hogy esetleg olyan elvetemültek lennénk, hogy szeretnénk kistesót a Fiúnak és a Lánynak. Vannak szolidabb reakciók, de van, aki sápítozott, hogy de hát fiú is, lány is van, ő azt hitte, nem lesz több. Milyen jó, hogy nem rajtuk múlik! De hogy baj van a világban és baj van az emberek lelki egészségével, arról újra és újra megbizonyosodok. Élettapasztalatunk azonban az, hogy érdemes egy picit bátran, egy picit előre tekinteni, és leginkább hinni és bízni. Igaz, kell hozzá humor is, csak vigyázni kell, félre ne értsék.
A lényeg: gyakorlatilag minden megvan Hármaska számára: kellő szülői tapasztalat, fiú- és lányruhák évszaknak megfelelően, a fekvőhelyeket is rugalmasan tudjuk alakítani, és az adókedvezménnyel is csak jól járunk (bár erről fogalmunk sem volt korábban, de a kötekedők számára jó érv az szja-kedvezmény). Gyakorlatilag semmi nem változikHármaska érkezésével, csak az egész életünk, az viszont gyökeresen, de ez a jövő zenéje. Ami viszont megdöbbentő, az az, hogy bár nem vagyunk fiatalok, és a gyerekeinknek két nagybátyja és egy nagynénje van, unokatestvérük még mindig nincs, és másodunokatestvérük is összesen nyolc, pedig nekünk, szülőknek egészséges, viszonylag fiatal unokatestvéreink is vannak, így jogos vágyam, hogy együtt játszhassanak az unokatesók is, meg a másodunokatesók is. Hármaska számára már elkezdtük keresni a kapcsolatot más babázni vágyókkal, de amiért annyira fontos ez számomra, az a következő:
Úgy látom, sokan nagyon elszigeteltnek, magányosnak és kimerültnek érzik magukat egy vagy két gyerek mellett is. Ez a mai életvitellel együtt ját (messze a család, mindenki dolgozik, mindenki bezárkózik a maga kis fészkébe), mégsem ez kell hogy legyen a természetes. Ahhoz, hogy egészségesen túléljük a gyerekneveléssel járó nehézségeket, kell a másik, a harmadik és a sokadik sorstárs segítsége. Hogy érthető legyek: úgy tudtam elmenni egy orvosi vizsgálatra, hogy a Fiú és a Lány barátjának az anyukáját kértem segítségül. Biciklivel vittük a három gyereket, a váróban elszórakoztattuk őket (rossz volt az idő, meg a váróban nem szaladnak messzire), amikor meg sorra kerültem, a tableten elindítottam az előre elkészített rajzfilmet, a Fiú és a Lány nézte, a másik anyának csak a saját fia után kellett szaladnia és közben az enyémeket szemmel tartani. Van ennél elegánsabb, modernebb megoldás – bébisintér vagy iderendelt rokon esetleg családi napközi, de a mi életünk nem erről szól. Sokkal inkább arról, hogy a gyereknek az anyja mellett a helye, és hogy meg lehet oldani ingyen, rövid idő alatt, de leginkább kevés stresszel helyzeteket. Ehhez kell a másik anyuka, aki hasonlóan gondolkodik és akivel tiszteletben tudjuk tartani a másik elveit is, még ha gyökeresen más nevelési elvek is ezek. És kell egy kis önismeret és bátorság is, mert az anya ereje is véges és bátran be kell vallani, hogy sokszor nagyon macerás az élet kisgyerek(ek)kel.
Nehéz tömören megfogalmazni, hogy miért jó a nagycsalád, miért érdemes egyszerűbb eszközökkel (anyatejes táplálás, kevés tárgy, játék, egyszerű ételek és kevés fegyelmezés, annál több szeretet segítségével) nevelni a gyereket és miért jó összefogni a hasonló élethelyzetben lévőkkel, de mi ezt tesszük és tabukat döntögetünk, amikor így élünk és amikor be merjük vallani, hogy nagyon kemény meló a gyerek.
Babakocsit mindenesetre kell majd venni Hármaskának, mert ikerbabakocsiban mégsem tologathatjuk, mondván, hogy volt neki is ikertesója, csak rosszul viselkedett, így más családnak adtuk, ez a nevelési elveinknek is ellentmond, meg örökbe sem fogadhatunk mellé egy pót-ikertesót, mert az meg nagyon macerás procedúra. Ha a hordozókendőt szeretni fogja, akkor legfeljebb keveset lesz a kocsiban, de ismerve a két tesóját, már csak a kismotorok, játékok stb. szállítására is érdemes beruházni egy babakocsira.
Sok kérdésünk van, de fél év múlva szerintem még több lesz. Addig viszont csodáljuk a Lány és a Fiú fantasztikus sebességgel történő fejlődését, ahogyan nyílik az értelmük és fedezik fel a világot. Zseniálisak!
Szólj hozzá!
2012.04.04. 22:24
A siker titka
Címkék: gyereknevelés
Mi a siker titka? Tudom, miért foglalkoztat ez a kérdés, de most nem az ok a fontos, hanem a felismerések, amelyekre elsősorban a gyerekeim tanítanak.
A siker egyik titka, hogy bele tudjon feledkezni a munkájába a munkás. Tapasztalataim szerint a Fiú és a Lány azt a tevékenységet, feladatot tudják jól elvégezni, azt a készséget tudják jól elsajátítani, amit a saját tempójukban, a saját módszerük szerint begyakorolnak. Ha beleavatkozok a folyamatba, akkor vagy a motivációjukat veszítik el, hiszen úgyis jobban tudja anya és úgyis megcsinálja, vagy összezavarom őket, már nem tudják ott és úgy folytatni, ahogy eredetileg eltervezték.
A siker másik titka a szabadság. Szabad hozzányúlni tárgyakhoz anélkül, hogy valaki odaszóljon, hogy vigyázz, el ne törd. Szabad játszani az étellel, hiszen így ismeri meg. Szabad akkor enni, amikor éhes az ember (kettő esetében azért ezt művészet koordinálni, de nem lehetetlen). Szabad beszélni, akár egyszerre is, akár érthetetlenül is, sőt, szabad ellentmondani is. Szabad sírni. Amilyen hangosan és amilyen keservesen csak kedvük tartja. Szabad játéknak tekinteni bármit, ami a fantáziájuk szerint annak tekinthető és szabad játszani is vele. (no, nem mondom, másfél évesen az első falrajz még meglepett, de aztán a játék babakocsiba helyezett félcipőbe rakott, gyerek által „olyan mint Tangens cica” lego macska helyzete már nem okozott gondot akkor sem, mikor megkérdeztem:
- A lego cica mit keres ott?
- Ennivalót.
Szabad neki ott akár ennivalót is keresnie, nem biztos, hogy talál. De szabad.
A siker következő titka a szervezettség, elsősorban a szülő részéről. Bár ez nem teljesen igaz, a gyermek számára fontos, hogy a megfelelő és megszokott módon kövessék egymást az események, és ezt ők meg is szervezik maguknak. Vagy legalábbis addig követelik, míg úgy nem történik minden, ahogyan ők azt megtervezték. Mondjuk, a negyedik „aki étet adott annak neve leden aldott amen” utáni fürdőszoba-meghódításos kézmosás utáni asztalhoz telepedés egy étkezésen belül ki tudja verni a biztosítékot, de átlagosan naponta egyszer és csak az egy gyerek esetében fordul elő. Még a kapun történő kimenetelnek is kitalálták a menetét: ellenőrzik, mindenki minden kellékét magánál tartja-e (ezek időnként változó kellékek), leellenőrzik, jön-e autó, de aztán a járdán kell a szomszédig haladni, anyának is, különben az „anya deje le” (mármint az útról a járdásra), vagy „anya ide” mondatok záporoznak. A macskát is hazazavarják, ha kijön, a szomszéd kutyát is elzavarják, leellenőrzik a szomszédokat név szerint, és aztán hangoztatják az úti célt végig az úton. Mondjuk, a szülő részéről is kell a szervezettség. Nincs olyan, hogy várj, mert még nem főtt meg az ebéd. Nincs olyan, hogy majd holnap, mert nagy árat kell fizetni érte – sok sírás, nyűgös gyerek, kiborult felnőtt. Mindig előttük kell járni egy lépéssel, akkor biztos a siker.
A szervezettséggel szorosan összefügg a biztonság. Ha biztonságban érzi magát a gyermek, akkor jókedvű, tanulékony, kedves, jól kezelhető, elkápráztat legújabb képességeivel, tudásával. Biztonságban akkor érzi magát, ha egy megszokott rendszeren belül rugalmasan mozoghat. És ha a vele lévő felnőtt is biztonságban érzi magát. Ezért kellett átrendezni mindent, hogy akkor is biztonságban legyenek, amikor csak az egyik gyerekre lehet odafigyelni. Mondjuk, az egy éve ugyanazon a helyen álló komód is okozott meglepetést, mert a felső peremébe most, hogy megnőttek, már be tudják ütni a fejüket, de olyankor is van kihez odaszaladni néhány pusziért.
És mielőtt túl hosszú lenne ez a bejegyzés, zárjuk le mindezt azzal, hogy a siker valódi titka a bátorság és a hit. Bátorság és hit a gyermek részéről abban, hogy bármit megtehet, amit csak jónak lát, mert van értelme, mert fel kell fedeznie ezt a világot – van feladata. Bátorság és hit a szülő részéről, hogy van Valaki, az Úristen, Aki minden hibát, figyelmetlenséget kijavít és akár a szülő rossz döntései ellenére is a kijelölt úton vezeti a gyermeket. Nem állítom, hogy ez könnyű például két egyidős gézengúzzal akkor, amikor az egyik éppen az orrával hasítja az aszfaltot, a másik pedig a kismotorral száguld az útkereszteződés felé. De ilyenkor is menni kell, mert így már az autó hangjára is azonnal lehúzódnak az út szélére, esni meg egyre ügyesebben tudnak.
Ilyen sikeres tevékenységük mostanában a lovacskanézés, az alábbi kép ezt ábrázolja, bár átpártoltak közben az ugyanazon a portán lévő bárányokhoz, tehát a „megyünk lovacskát nézni” szituáció valójában a Lány kutyáktól való félését, a Fiú féktelen motorozását és két bárányt jelent.
Szólj hozzá!
2012.02.02. 17:35
A jó asszony...
Címkék: gyereknevelés
Állítólag a 60-as, 70-es években "tanították" a háziasszonyokat arra (is), hogy hogyan legyen valaki egyszerre jó anya, jó háziasszony és jó feleség. És állítólag a jó feleség miután a gyermekről gondoskodott, megfőzte a vacsorát (is), kitakarította a házat, szépen kicsinosította magát, és így várta haza a sok munkában teljesen kimerült férjét - tisztán, vonzóan, szép rendben. Minden tiszteletem azé, aki ezt meg tudta valósítani, de! akaratlanul is valami hasonló ösztön működhet bennem is... .
Történt, hogy ahogyan szinte minden munkanapon, most is mondtam a Fiúnak és a Lánynak, amikor már tudtam, hogy hamarosan jön haza az apjuk: Mindjárt jön haza apa! - mire a Fiú: Anya! Pakol! És már mentünk is összepakolni a játékokat, mind a két gyerek szorgalmasan rendezett.
Így nevelünk sokszor akaratlanul és észrevétlenül is - a gyerek eddig azt látta, hogy mielőtt jön haza az apjuk, anya eszeveszett pakolásba kezd, hogy legalább átlátható és átjárható legyen a káosz, sőt, valami rémlik is, mintha mondanám is, hogy gyertek, pakoljuk el a játékokat, mert mindjárt jön haza apa. Ezek szerint át kell gondolnom a viselkedésemet, nehogy egy sor rossz szokást is beléjük neveljek... .
A kosz, a káosz marad, vacsora továbbra is csak a gyereknek van megfőzve, a kimerült férjet pedig leamortizált asszony várja, csak a gyerekek kiabálnak nagyon hangosan és nagy örömmel: Apa, apa, apa, és egész este apának mesélik a napjukat meg bármit, ami eszükbe jut.
Nekem meg csak egyetlen gondom és gondolatom van: Ez már mindig így marad?!