Sokszor eszembe jut, mennyi mindent veszítek azzal, hogy nem szakítok időt számomra fontos dolgok leírására, megjegyzésére. Ennek több oka van, de most nem az okok a fontosak, hanem az elhatározás, hogy ezentúl szeretném, - ha töredékesen is - lejegyezni az eseményeket, történéseket, gondolatokat.
Tartalmas napunk volt, nagyon elfáradtunk, ugyanakkor mérhetetlenül csalódott vagyok. Mióta megszülettek a gyerekek, nagyon sokat változtam, az élet különböző területein más-más irányba, a körülöttem lévő világ viszont egyetlen irányba változott, ha változott: még rendetlenebb, még gonoszabb, még szervezetlenebb, még önzőbb, még kiszámíthatatlanabb, értékvesztett lett. Azért érzékelem erősebbnek ezt a változást, mert én változtam, és azért, mert úgy igyekszem bánni a gyerekeimmel, hogy amikor lesz rá lehetőségük, ismerjék fel az értéket, a helyes, a jobb utat, és tegyenek is érte.
Sokszor apró változtatások elegek. Egy kis tudatosság, egy kis önkontroll, jó szokások rögzülése, pici odafigyelés - nagyon látványos eredményt hoznak. Ehhez viszont jó "alap" kell. És ezen nagyon sokat szoktam gondolkodni - az az alap, amit én tudok biztosítani a gyerekemnek, vajon milyennek fog bizonyulni a gyerekem számára 15 év múlva? És nem kell nagy dolgokra gondolni, csak ilyen egyszerűekre például, hogy ha a gyerekeim azért sovány testalkatúak, és azért egészségesek, mert ú.n. hosszan szoptatott gyerekek, akik jó étvágyúak, sok gyümölcsöt és zöldséget esznek, jó minőségű ételeket teszünk eléjük és jó étkezési szokásokat próbálunk kialakítani, akkor nem fogják-e például félrekezelni őket egy-egy betegség esetén éppen a sztereotípiák miatt. Vagy nem fogják különcnek érezni magukat azokért a tulajdonságokért, amik nekik természetesek, de mindenki másnak furcsa? Szintén ilyen egyszerű dolgokra gondolok, hogy sosem tanítottuk nekik tudatosan, de sosem dobálják el a szemetet, hanem ha nincs a közelben kuka, akkor a kezünkbe adják a csomagolóanyagot, vagy megkérdezik például egy műanyag dobozról, amikor a nagyszülők megkérik, hogy dobják ki, hogy a szelektívbe kell-e vagy a simába (többnyire maguktól el tudják dönteni az öt és fél évesek).
Nem azért adok át a gyerekeimnek értékeket, mert valamiféle cél lebeg a szemem előtt, és ehhez a célhoz alkalmazom a megfelelőnek tűnő eszközöket, hogy jól idomíthassam őket. Hanem azért, mert nem tehetek mást. Adott helyzetekben a legjobb pillanatnyi tudásom szerint, a meglévő erőm segítségével hozok döntéseket. Sokszor rossz döntéseket. És sokszor tele vagyok kérdésekkel.
Eddig a gyerekeim megerősítettek ebben az irányban - nem nagyon "másak", mint a velük egyidős gyerekek - ugyanakkor sokszor mégis nagyon "másak" - valahogy nyitottabbak, ügyesebben tanulnak meg új mozgásformát, ügyesebben látnak át helyzeteket, könnyebben barátkoznak, kevesebb a pótcselekvésük, hangosabbak, tájékozottabbak (no nem az aktuális videójátékokban vagy mesefilmekben) akaratosabbak a kortársaiknál.
Remélem, jó úton járunk... .
2015.08.29. 22:13
Szolgálati közlemény gyanánt
Címkék: gyereknevelés
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://abubabu.blog.hu/api/trackback/id/tr257744430
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok
értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai
üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a
Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
2015.08.29. 22:13
Szolgálati közlemény gyanánt
Címkék: gyereknevelés
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://abubabu.blog.hu/api/trackback/id/tr257744430
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.