Az óvodában folyik az iskolaelőkészítés, még többet feladatlapoznak, mint középső csoportos korukban, és még többször hallom, hogy kinek nem sikerült hibátlanul megoldania a feladatlapot, ki hibázott. "Szabad hibázni!" vagy az "Ó, nem baj" mmegjegyzésemből értik már, hogy nem tulajdonítok különösebb jelentőséget a feladatlapoknak, mindig megnézem a rajzaikat, lapjaikat, amit hazahoznak, mindig megdicsérem őket, de ennyi.
Mostanáig Abu és Babu nemcsak "pipát" kaptak, hanem pótfeladatokért több "pipát" vagy dicséretet, eddig hibátlanul oldottak meg mindent. A héten viszont komoly hibát követett el Abu. Elsírta magát, amikor mutatta, hogy hibázott, és áthúzták a fát:
Nem először fogalmazok meg neki ilyen mondatokat, mondván, hogy védje meg magát. És tudom, hogy nem védi meg magát. És azt is tudom, hogy ezzel a hozzáállással nehezítem a gyerekeim életét. Mégis ezt teszem, mert nem szeretném kiölni a gyermekemből a gondolkodásra való készséget.
