Van, amikor a szokotthoz képest kevesebb az erőm. Egy ilyen nap egy része is így telt. Nyári szünet van, gyerekek itthon, felhős, de meleg, sokszor fülledt idő. Főzni nem kell, van elég maradék, csak tálalni kell és gyümölcsöket pucolni. Házi- és kerti munka van bőven, nyűgös gyerek is, Abunak is rossz napja van, nemcsak nekem. Fél 7-kor mindenki ébren, szokásos teendők (reggeli, öltözés, ágyazás), játék és rendrakás, majd jöhet az udvar, hiszen az első adag reggel bepakolt ruhát már ki is mosta a gép. Már nem emlékszem, miért, de elindulunk állatnézőbe, amiből bicikliszerelés, rollerezés, Babu-GPS-ezés lesz, azaz végül körutat téve a játszótéren kötünk ki. Majd Hármaska kívánsága is teljesül, lovakat nézünk. Sietünk haza (WC-zni kell egyikőjüknek), Hármaska elálmosodik - nyári szünetre visszaállt kedvelt, ebéd előtti nappali alvására, így ő később ebédel. Abu – innen lehet tudni, hogy bújkál benne valami – sok-sok hónap (2 év?) után aludni szeretne, de csak forgolódik, kínlódik. Közben a korábban bepakolt második adag ruhát is ki kell teregetni, meg hát ebédidő van, eszünk. Babu boldogan legózik, én le szeretnék ülni picit a gép elé, de egy ötsoros levelet, annak a hat mondatát legalább hét (nem számoltam) felállással sikerül abszolválni (Anya, gyere/segíts/nézd/ez mi/ezt hogy kell stb.), meg sem merem írni a címzettnek, hiszen ez a tény egyértelműen elárulja, hogy „nem bírok a gyerekekkel, elkapattam őket, elkényeztetem őket”, miféle dolog már, hogy anyának egy perc nyugta sincs a gyerekétől… . Hármaska felébred, ebédel, kimegyünk az udvarra. Kilométerhiányom így sem lesz, ahogy a kert túlsó végében kezdek gyomlálni, úgy, hogy rálássak a gyerkőcökre, épp fennakad a frizbi (Abu játszik Hármaskával), épp kell valakinek valami, vagy épp csörög a telefon. Közben azért találok én is krumplibogarat, szarvasbogarat, van mivel játszani, majd egy törött verébtojást, na, ez azért már mindenkit érdekel; mindhármat fel kell tenni a diófára; miközben metszem a szőlőt (másodszor, zöldmetszés), a venyigéket elkérik gyomlálni, valaki elesik, valaki megsértett valakit, van végre egy giliszta is, bár a tyúkokat a szomszéd nem engedte még ki; külön három szomszéd is odajön beszélgetni a kerítéshez, a kiskert is rendben, három pici meggyfáról leették a termést, indulni kellene a kisbaráthoz, mert mi vigyázunk rá, és most kivételesen nem őt hozzák át hozzánk, persze ehhez át kell öltözni, előtte megmosakodni, és még a mosogatógépbe is bepakolni, hogy elindíthassam, szóval, mire apjuk hazaér, mi már indulunk is. Gyors egyeztetés, a következő hetven perc egyedül négy gyerekkel, figyelni mindenkire, ki mit csinál, mivel és hol játszik, kivételesen senki nem vész össze igazán senkivel, majd haza. Vacsora, fürdés, mesélések, alvás. Ma sem csináltunk semmit. Hármaska egy fotóra egyértelműen mondta, hogy „én”, és rajzolt a lábával a homokozóba egy V betűt, és közölte, hogy az egy torony. Babu együttműködő volt, főleg, amikor látta, hogy többször kihozott a sodromból Abu. És főleg rolleren közlekedett. Abu meg futott. Erős csaj, de ma ritka rossz, nyűglődős, kötekedős passzban volt. Eddig olaszoknak hívtam őket, de miután hallottam, hogy a görögök is képesek olyan vehemenciával beszélni meg dolgokat, hogy nekünk vérre menő harcnak tűnhet, azóta görögözöm őket. A szomszédok és az előttünk elhaladók számára valóban úgy tűnhet, mintha összeomlott volna nálunk minden, ilyenkor igyekszem tömör, határozott, és tőlük is hangosabb lenni, és a „Na, ide figyeljetek, görögök/olaszkáim…” felkiáltásomra csend lesz. Persze ilyenkor több lépéssel előttük kell járnom.
Kevés volt ma az erőm. Nem csináltunk semmit. De ilyen nap is kell… .
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
