Babu, miután hazajöttünk az óvodából és tisztáztuk, hogy mindent elhoztunk, már csak kivételes esetben, és a régi óvodarészbe mehetnek a nyáron, ha szükség lesz rá, de nagy valószínűséggel erre nem fog sok kerülni, megnyugodott. Gondolkodott, aztán megszólalt: - "Nem szeretném még egyszer az oviban találni magam!"
Az igazság az, hogy nagyon elfáradtak a tanév végére. Jó ideje kínok közt ment Babu óvodába, mindenfélét kitalált, hogy miért nem érzi ott jól magát. És két év óvodába járás után, "a fiúk tosszak" szemlélet mellett is, sikerült elkerülnie a büntetést, míg végül, az utolsó héten hétfőn megbüntették. Kinn, az udvaron a kerítéshez kellett állnia, mert homokot dobott egy kisfiúra. Saját bevallása szerint véletlenül. És mivel ismerem annyira, hogy tudom, mikor nem mond igazat, szerintem igazat mondott. Így megkérdeztem, milyen volt a büntetés. Határozottan válaszolta:
- Jó volt! Kincseket kerestünk a kövek között!
Közben, bár eredeti terv szerint még 3 délelőttöt töltöttek volna oviban, többször "meg lettünk kérdezve", hogy meddig visszük őket, és hogy mikor írom alá a naplót, amiben értékelik őket és félévente látnia kell a szülőnek. Így láttam, aláírtam, kérdésem nem volt, mégis beszélgettünk. Nem az az óvónő iratta alá, akihez tartoztak (ő továbbképzésen volt), hanem a párja, és boldogan mondta, hogy valóban jól látom, sokat változtak a gyerekek a két év alatt, és - idézem - "végre hozzánk is kötődnek, nemcsak hozzád, ahogy az elején". Ennél a kijelentésnél, bármennyire is szükségem lett volna arra a három szabad délelőttre, úgy éreztem, egyáltalán nem baj, ha nem mennek... .
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
