"Jó sok gyerek van ott!" - mondta ma egy 12 éves forma kisfiú két magasabb (nagyobb vagy érettebb) lány társaságában. Sétáltunk, éppen iskolából tartott hazafelé a három gyermek, és a fiú - a korán kamaszodó kisfiúkhoz hasonlóan - hangoskodott. Látásból ismer engem az iskolások nagy része, rájuk köszöntem, visszaköszöntek, és ekkor akart valami nagyot mondani a srác a lányok előtt, hát ennyit sikerült. Mosolyogtam, és eszembe jutott a választott orvosom (végül nem nála szültem), aki azt mondogatta ultrahangozás közepette: jó nagy itt a népsűrűség!
És eszembe jutott kedvenc számolási módom: egy, kettő, néhány, sok. Most a kettőnél tartunk, vajon mikor érünk a sokhoz?
A terhesség alatt több kedves, vagy humoros eset történt, egy részüket már el is felejtettük. Igyekszem a jövőben leírni őket, hogy gyermekeink is mosolyogjanak rajtuk, vagy pontosabban szüleiken és saját magukon.
Egyik sétánkról készült a következő kép, a kertünkből egyes babakocsinak tűnik számomra, ráadásul nagyon furcsa babakocsit toló anyukaként látni magamat:
