Blogot írunk, nem regényt - mondtam nem is olyan régen EditÁgnesnek, amikor hiába várta az újabb bejegyzéseket. Igaz, számtalanszor regénynek érzem az életünket, talán Németh László vagy Agatha Christie, esetleg Rejtő Jenő egész frappáns regényt írhatott volna a maga stílusában az eddig eltelt 3 évtized valamely, de leginkább legutóbbi szakaszából. Ezért írok blogot, a regényt pedig olvasom. És azért várta hiába EditÁgnes az újabb bejegyzéseket, mert sem írni, sem olvasni nincs idő. De szakítok rá. A blogírásra szakított időt a bejegyzések igazolják, az olvasásra szakított időt pedig az elégedettségem bizonyítja - amit csak lehet, elolvasok iker témában (könyv, cikkek, esetleg blogok), az esti elalvás előtt pedig hulla fáradtan, ha csak néhány oldalt is, de regényt vagy gyereknevelésről szóló könyveket olvasok papíron vagy okos telefonról.
És talán csak engem döbbent meg, hogy a gyerekek folyton könyvekkel szaladgálnak, a Lány felismeri az Apa-betűt (A), a fiú pedig ha meglát egy hosszabb írást valahol (nem a saját könyveikben, hanem más könyvekben, újságban, ruha cimkéjén), ikerhez méltóan kiabálja: Apa-betű!
