Az elmúlt másfél évben, mióta óvodások Abu és Babu, teljesen kiszámíthatóak vagyunk – minden fizetendőt azonnal fizetünk, minden aláírandót azonnal aláírunk, minden bevivendőt azonnal beviszünk. Sosem kellet figyelmeztetni. Az is kiszámítható, hogy sosem igényeljük szünetekben és áthelyezett munkanapos szombatokon a felügyeletet.
Az elmúlt hetekben Abu számára elviselhetetlenné vált az óvoda. Sírt reggel itthon, sírt reggel az autóban, sírt az öltözőben, sírt a csoportszobában. Sírt este itthon. Nem azért, hogy rávegyen, hogy itthon tartsuk, hanem azért, mert rosszul érezte magát az óvodában. Minden tőlem telhetőt bevetettem, hogy változzon a helyzet. Az óvó néniktől semmi jelzés nem jött, amíg egyik reggel sírt már a csoportszobába lépéskor is, és már nem hagyhatta szó nélkül a dadus a dolgot, mert ott állt az ajtóban az apjuk. Aznap délben az óvónéni azzal fogadott, hogy beszélnünk kell, Abu megváltozott. Akkor sem, az azóta eltelt két hétben sem tudtunk beszélni, akkor is csak annyit, hogy nem tudja, mi a baj, én pedig udvariasan csak annyit, hogy én sem, de dolgozunk rajta, csak most nem találja a helyét a csoportban, kiskamasz… .
Most, két héttel a tavaszi szünet előtt épp alkalom nyílt rá, hogy beszéljünk – már kiengedtem a gyerekeket a biciklihez, csak a váltóruhájukat pakoltam el -, köszöntünk egymásnak, és megkérdezte az óvónő:
- É., láttad már, aláírtad már a tavaszi szüneti ügyeletet?
Bevallom, nem figyeltem, így nem írtam még alá, aznap került ki a papír a falra. Gyorsan aláírtam. Még mindig jó alkalom volt, hogy rákérdezzek Abura. Megtettem. Óvónéni szerint enyhült a probléma (???!!!), bár még sokszor magányos Abu, de hátha megold mindent az idő, jó úton halad hozzá… . Nem szó szerint így hangzott el, de ez volt a lényege.
Nem, nem enyhült a probléma, sőt… . Bár folyamatosan a megoldáson dolgozom, a gyerek szenved. Jogosan. Én pedig reménykedem, hogy ezzel a nehézséggel is megbirkózunk, megharcolunk, és talán erősödünk is általa. Abu is, én is. Abban viszont már nem reménykedem, hogy egyre többen leszünk, akik megpróbálunk változni, változtatni, hogy emberségesebb élete legyen gyerekeinknek, unokáinknak… .
2016.03.10. 19:22
Még mindig óvoda
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://abubabu.blog.hu/api/trackback/id/tr948463074
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok
értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai
üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a
Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
2016.03.10. 19:22
Még mindig óvoda
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://abubabu.blog.hu/api/trackback/id/tr948463074
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.