A másik, ami nagyon hangsúlyos lett számomra, az a minket körülvevő nagyfokú gyerekgyűlölet. Természetesen ezt nem vallja be a legtöbb ember magának, sőt, kifejezetten élvezi, hogy van végre valaki, akin levezetheti a felgyülemlett agresszióját. Talán nem túlzás, - és szoktam is mondani, - hogy a rabszolgák felszabadítása már megtörtént, részben a nőké is, de a gyerekeké még egyáltalán nem. Ha valaki gyereket lát, azonnal kifejezi az érzéseit irányába. Kétféle irányt látok legtöbbször, mindkettő nagyon káros. Az egyik ember az, aki (bár nem vallja be sokszor magának) a gyereket szükséges rossznak, hátráltató, zavaró tényezőnek látja. Alig várja, hogy valami olyat csináljon a gyermek, ami miatt rászólhat - például kérdez, amikor a "felnőttek" beszélgetnek, vagy követ rugdos, vagy szaladgál. És egyre több szülő is így tekint a gyermekére... . A másik irányt azok az emberek képviselik, akik gondoskodónak tartják magukat, sőt, gyerekszeretőnek, és kifejlesztették az érzékeiket, hogy minden "rosszat" észrevegyenek, amit csak csinál vagy készül csinálni a gyermek. És azonnal le is csapnak. Nem csak a saját gyerekükre, hanem bármelyik gyereknek vélt emberkére, akkor is, ha ott az anyja. Rendre utasítják, siettetik, parancsolnak neki, kioktatják. Mérhetetlenül sok kárt tudnak okozni ezek az emberek.
És mindez oda vezet, hogy mindenki mást vár el a gyerektől, mindenki mástól várja a megoldást, a gyermek pedig csak sodródik a saját és a felnőttek világában. Persze megtanul közben sok mindent. Azt, hogy farkastörvények vannak, és azt is, hogy csak magára számíthat. Azt is, hogy körülötte minden kiszámíthatatlan, sokszor félelmetes, és hogy sehol nincs ok és hátsó szándék nélküli szeretet. Attól függően, hogy ebben a sodródásban mik a hangsúlyosabb tapasztalatai, eldől az élete is: felnőtt életében agresszor lesz, vagy depressziós, választ a káros szenvedélyek közül is magának egyet-kettőt, hogy mindezt el tudja viselni. Mert a berögzült, az örökölt mintákat nagyon nehéz fölülírni. Honnan is lenne ereje hozzá?! Egész gyermekkorában arra nevelték, azt várták el tőle, hogy féljen, hogy gondolkodás nélkül engedelmeskedjen, hogy csak a szükséges feladatok elvégzéséhez használja az eszét, de nehogy elkezdjen kilógni a sorból. Aztán mindenki csodálkozik, csodálkozunk... .
Igen, még mindig nem ismertük fel, hogy a jövőnk, az életünk függ attól, hogy hogyan neveljük a gyermekeinket. Mert ha gyűlöljük őket, ha zavaróknak tartjuk, vagy olyan lényeknek, akiket idomítani kell, akiket következetesen rá kell venni a feltétel nélküli engedelmességre, akkor jaj nekünk.
De ha felismerjük, hogy a gyermek Isten ajándéka, és a gyermekért felelősséggel tartozunk, hiszen tőlünk is függ, hogy milyen ember lesz, akkor mindent más szemmel nézünk, minden döntésünk és kommunikációnk elsődleges mozgatórugója a felelős szeretet, és mindehhez nekünk magunknak is meg kell változnunk. Nagyon nehéz út ez, nagyon nagy árat kell érte fizetni, de mást nem tehetünk... .
2016.02.11. 15:19
Helyzetelemzés: Gyerekgyűlölet.
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://abubabu.blog.hu/api/trackback/id/tr28381976
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok
értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai
üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a
Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
2016.02.11. 15:19
Helyzetelemzés: Gyerekgyűlölet.
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://abubabu.blog.hu/api/trackback/id/tr28381976
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.