Régóta készülöm összefoglalni az óvodával kapcsolatos helyzeteket, benyomásokat, véleményt. Azóta, mióta A. megkérdezte, hogy mit várok az óvodától. Fontos kérdés ez, főleg ha azt hallom mindenhonnan, hogy az óvoda mit vár tőlem, a szülőtől. Hosszú listákat olvastam, hogy mit kell tudnia a gyerekemnek, ha óvodába megy, sokat hallottam arról, hogy mennyi pozitív változást hozott a gyerek (és a család) életébe, életében az óvoda. Mégsem voltak extra elvárásaim, mindössze annyi, hogy délelőtt biztonságban legyenek a gyermekeim tőlem távol. Volt egy most felismert elvárásom is - hadd próbálják ki magukat a gyerekeim hasonló korúakkal való kapcsolat terén. Aztán most lett egy döbbenetes felismerésem: nekem kell kompenzálnom azt az időszakot, amit tőlem távol töltenek. Igen, nekem könnyebb volt az a négy év hét hónap, amíg hivatalosan nem jártak közösségbe.
Nem, nem az óvoda vagy a konkrét helyzet kritikája következik. Csak kérdések fogalmazódnak meg bennem, és számtalan mentség, no meg a tehetetlenség. Valahogy nem tudom elfogadni, hogy valóban így kell történnie, hogy a gyerekek viselkedésén (más gyermekekén is) egyértelműen látszik, hogy a hét melyik napján járunk. Nem tudom elfogadni, hogy gyakorlatilag csak egymás mellett játszanak a hatévesek is, no meg feladatokat oldanak meg. Azért nem, mert annyira vágyom már arra, hogy valahol biztonságban legyen a gyermekem úgy, hogy jól is érezze magát, és ez a "valahol" ne itthon, ne az én jelenlétemben legyen! (Nem, nem az én jelenlétem a fontos számukra, hanem a hozzáállásom - ha kérdeznek, megpróbálok válaszolni, ha nem tudnak megcsinálni valamit, felajánlom a segítségem, viszont ha látom, hogy egyedül is boldogulnak, nyugton hagyom őket, nem "anyáskodok" felettük.)
Nehezen viselem mindenhol a sztereotípiákat, így jelen esetben is, hogy folyton egyként kezelik Abut és Babut. Ég és föld a két gyerek. Az óvodában csak a közös asztal tartja őket össze - saját kedvenc játékaik vannak és külön bandáznak. Sokszor fogalmuk sincs, mit csinált aznap az oviban a másik. Mégis azt kellett hallanom a félévi értékelés során is, hogy mindenben egyformán ügyesek, sőt, az előző értékeléshez képest vissza kellett volna fejlődniük, hogy ne minden pontban a legjobb értékelést kapják. Együtt. Mindketten. Persze, melyik anyának ne esne jól az ilyen megjegyzés. És még egy különleges mondat hangzott el, ami megadta az utolsó lökést, hogy újra értékeljem a helyzetünket és megírjam ezt a bejegyzést. Valahogy így hangzott: "Fantasztikus az, amit megtesztek ezekért a gyerekekért."
Valami óriási elkeseredés fogott el, és azóta is alternatívnak, dilisnek, huzatosnak, gáznak stb. érzem magam. Én meg voltam róla győződve, hogy amikor velem van a gyermekem, aki a gyermekem, akkor minden helyzetben a számára is lehető legjobbat próbálom tenni, akármennyire nem sikerül ez gyakran. Ugyanígy, alaptételként értelmeztem a magam számára, hogy az óvodában is, minden óvodában, a lehetőségektől függően és természetesen az emberi tényezőket is figyelembe véve, de mégiscsak a gyerek egészséges fejlődéséért tesznek mindent. És hogy ez mindenki számára evidens. Hát nem.
Talán az is fokozza az elkeseredésemet, hogy a héten "megvilágosodtam". Már tavaly sem értettem, hogy miért kell az aktuális fellépésre ebéd előtt próbálni. (Azt valahogy elfogadtam, vagy legalábbis beletörődtem, hogy a szülők szeretik, ha "szerepel" a gyerekük, ezért nyomás van a pedagógusokon, hogy "szerepeltessék" a gyerekeket, bár az ezzel járó és az ezáltal teremtett stresszt károsnak tartom. Főleg, mert Abu és Babu eddig jól teljesített ilyen helyzetekben, de már most "elromlott" a hozzáállásuk - hangot adnak annak, hogy csak muszájból csinálják.) Most a Március 15-i fellépésre készülnek, így kb. 10-15 perccel később ebédelnek. Abuhoz, Babuhoz és Hármaskához sokszor órát lehetne igazítani, van, hogy percre pontosan vacsoraidőben szólal meg valamelyikük, hogy "éhes vagyok", de a viselkedésükből is számtalanszor kaptam magam azon, hogy elfeledkeztem az időről, sürgősen enniük kell. Ilyenkor ingerültebbek, kötekedőbbek, nyűgösebbek. Az óvodában mégis nagy csúszások vannak alapból is az ebéd kezdésében. Mikor ezt panaszoltam az apjuknak, rájöttem, hogy egyetlen oka lehet a déli próbának: akkor van ott mindkét óvónéni egyszerre.
Abu is, Babu is jól veszik az akadályokat. Én kevésbé. Nagyon nagy szükségem lenne egy kis nyugalomra, arra, hogy néha kiegyensúlyozott, vidám, kedves gyerekek vegyenek körül akkor is, ha én ezért nem tettem semmit. Most ez nem így működik. Most minden délben úgy hozom haza őket, hogy időre van szükségük, míg áthangolódnak. És minden hétvégére, péntekkel kibővített hétvégére szükségük van. Az elmúlt hetekben nem volt lehetőségem "áthangolni" őket. Erőm sem. És az sem vigasztal, hogy a velük egyidős gyerekek is így vagy úgy, de kompenzálnak - vagy rosszalkodással, vagy betegséggel, vagy valamilyen pótcselekvéssel.
Remélem, a konkrét óvoda pedagógusaihoz nem jut el ez a bejegyzésem. Mert nem szándékom kritizálni őket, nem róluk írtam, hanem magamról, az én jelenlegi helyzetemről. De remélem, ha más óvodapedagógus idetéved esetleg, akkor adhatok neki egy lökést, hogy tudatosan számoljon le a sztereotípiákkal a konkrét helyzetekben, mert minden család és minden gyerek más, és érdemes odafigyelni ezekre a különbözőségekre is.
2016.03.04. 22:07
Elvárások - óvoda
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://abubabu.blog.hu/api/trackback/id/tr698420328
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok
értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai
üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a
Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
2016.03.04. 22:07
Elvárások - óvoda
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://abubabu.blog.hu/api/trackback/id/tr698420328
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.