Nem vagyok kellően jártas a pszichológiában. Nem is képzem magam, olvasmányaimnak is csak egy része érinti a pszichológia tudományának néhány területét. Mégis újra és újra olyan területekre tévedek, ahol csak óvatosan merek állítani bármit is.
Ilyen, nagyon óvatos állításom a következő is: vannak emberek, akik esetében a Stockholm-szindróma fellelhető az életük számos területén, megkeseríti a mindennapjaikat, és nagyon sok energiájukba kerül megszüntetni, megváltoztatni az adott helyzetet. Nem, nem a fogvatartásra gondolok elsősorban, hanem sokkal hétköznapibb kapcsolatokra: szülő-gyermek, orvos-páciens, tanár-tanítvány, főnök-beosztott, egy csoport hangadója-csoporttagok esetében is kötődés alakul ki, az elnyomottak elkezdik szeretni saját elnyomóikat. Lehet, hogy a tudomány talált már jobb nevet a Stockholm-szindrómához hasonló, az élet más területein megjelenő jelenségekre, de én most inkább a kiutat keresem, a megoldást, azokat a lehetőségeket és eszközöket, amikkel át tudom programozni, felül tudom írni ezeket a kóros, káros kötődéseket. Nem elsősorban magam miatt, hanem a gyerekeim miatt.
Látok gyermekeket, akik életük végéig gyermekek maradnak. Nem képesek saját családot alapítani, munkahelyet is a szülők szereznek nekik, sokszor betegségekbe, káros szenvedélyekbe menekülnek.
Látok felnőtteket, akik világosan látják, rossz helyen vannak (családjukban, munkahelyükön, barátságban), mégis maradnak. Szenvednek, de vagy más kapcsolatokban kompenzálnak és válnak elnyomóvá, vagy belebetegednek.
Látok ismerőseik, barátaik, családtagjaik viselkedéséért mentségeket soroló, mentségeket gyűjtögető, kutató embereket, akiknek az életük romokban, tehetségük odaveszve, lehetőségeik elszalasztva, képességeik kárba veszve, mert elnyomóik életét élik, bármennyire szenvednek a helyzettől.
Belém égett az a "fenyegető" tanpélda, mely szerint az alkoholista, gyerekverő szülőt, aki enni sem ad a gyerekének, jobban "szereti" a gyermeke, mint azt a szülőt, aki kedves, aki eteti, aki ruháztatja, aki taníttatja a gyermekét. Ma már tudom, hogy ez a "szeretet" az ember ősi ösztöneinek a találkozása - a "tartozni valakihez", a félelem és a szeretet furcsa keveréke, amely mindkét fél számára nagyon káros.
Abu, Babu és Hármaska látszólag még nagyon kicsik, látszólag megnyugodhatnék, hogy most még csak hozzánk, szülőkhöz kötődnek, és ha mi nem viselkedünk elnyomókként, akkor jó "fülük", érzékük lesz, hogy a későbbiekben, az élet más területein ne alakulhasson ki náluk a Stockholm-szindrómához hasonló tünetegyüttes. De már láttam a szemükben a félelmet és megdöbbentett az a kompenzálás, ahogyan az őket bántalmazót túlzó szeretettel vették körül. És ami még jobban aggaszt: nekem magamnak sincsenek meg az eszközeim, hogy megvédjem magam a bántalmazóimtól. Így pedig nem mutatok jó példát a gyerekeimnek, sőt, azt örökítem át nekik, hogy aki valamilyen értékrend szerint felettük áll, azt szeretni kell, azt fel kell menteni a bűnei alól, annak engedelmeskedni kell, annak az életét élni kell... .
Még van néhány évem, hogy tanuljak, és a tanultakat átadhassam a gyermekeimnek.
2016.03.05. 06:24
Helyzetelemzés: káros kötődés
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://abubabu.blog.hu/api/trackback/id/tr658420326
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok
értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai
üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a
Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
2016.03.05. 06:24
Helyzetelemzés: káros kötődés
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://abubabu.blog.hu/api/trackback/id/tr658420326
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.