Szoktunk viccelni a gyerekekkel, hogy ha megkérdik, kik lesznek, ha nagyok lesznek, annyit válaszoljanak, hogy felnőttek. Nem szeretjük, ha mostani képességeik vagy valamiféle előítélet alapján "biztos ez vagy az leszel" kijelentésekkel zavarják össze őket.
Tegnap hallottuk, ahogy egyik irányba, majd 20 perc múlva vissza is szirénázott a mentő. Hármaska megszólalt:
- Majd én is fogok utazni szirénázó mentőautóval, ha nagyfiú leszek.
Mi: - Reméljük, nem, mert az rosszat jelent, nem szeretnénk, hogy balesetet szenvedj.
Mire ő: - De én fogom vezetni a mentőautót!
Meséljük később, hogy Hármaska szeretne mentővel utazni, újra rákérdezünk:
- Ki szeretnél lenni? Mentőorvos? Mentőápoló? Mentőautó-sofőr?
- Sofőr!
Most: - Apa, ha nagyfiú leszek, szeretnék mentőhelikopterrel repülni.
Megint tisztáztuk vele, hogy csak és kizárólag abban az esetben szeretnénk, hogy repüljön mentőhelikopterrel, ha ő fogja vezetni... .
2016.02.13. 17:45
Mentős
Szólj hozzá!
2016.02.12. 18:51
Formakirakó 6 évesen
Minden idegszálammal és erőmmel csökkenteni próbálom a gyerekjátékok mennyiségét. Ezért is kerültek elő újra a formakirakók, amiket kb. másfél éves kortól ajánlanak, az én megfigyelésem szerint viszont kb. két és fél évesen érdeklődnek iránta a gyerekek, és akkor nagyon hamar megtanulják, rá is unnak. Hét ilyen formakirakó fa táblánk van, háromból hiányzik 1-1 (egyet így vettem, kettőt így örököltünk). Kb. kéthavonta egyszer került elő, Abu és Babu mindig odament játszani, de hamar otthagyták, Hármaska viszont olyankor élvezettel rakosgatta. Most is, így ezektől sem válhatok meg még, de most odajött Babu segíteni, hogy mindet kirakjuk és elpakoljuk, és egyszer csak megszólal:
- Mindegyik táblán kilenc van!
Gyorsan elkezdtem számolgatni (van vadállatos, farmos, brit rendőrös, járműves, tyúkos stb.), és tényleg! Sose gondoltam volna, hiszen nem is teljesen logikus, de valóban, egy átlagos formakirakó táblára kilenc formát kell illeszteni... .
Szólj hozzá!
2016.02.12. 18:34
Testvérféltékenység
Címkék: testvér
Abu, Babu és Hármaska is segített fát pakolni. Babu nagyon türelmetlen volt, mert megígértem, hogy ahogy végzünk a fával, elkészítem a focikapujára a hálót. Szinte az utolsó fadaraboknál tartottunk, amikor türelmetlensége miatt hevesen nyúlt egy fáért és egy forgács a szemébe esett. Beküldtem ugyan arcot mosni, kértem, hogy ne dörzsölje, és a hálót is megcsináltuk, de késő délutánra már elviselhetetlenül zavarta a kidörzsölt szem. Nyűgösségének sok oka volt, de a lényeg, hogy mire befejeztük a napot, csepegtettem a szemébe, nyugalmat teremtettünk neki, Abu bevágta a durcásat. Nagyon. Előbb csak idegesítő volt (egyfolytában beszélt mindenféléről és kérte, hogy figyeljünk rá), aztán már dacos, sértődött is. Többszöri kedves kérésre sem volt hajlandó elmondani, hogy mi a baja. Fél óra múlva, másodszori nekifutásra belekezdett:
- Elmondjam, hogy mi a bajom?
- Igen.
- Az, hogy mindenki csak Babuval törődik!
Bár épp most kezdtem el olvasni egy könyvet a testvérféltékenységről, ez a szituáció nagyon megnyugtatott: ezek szerint eddig azért nem volt hasonló (Hármaska féltékenykedéseit jól ismerem), mert valahogy sikerült mindig úgy lavíroznom a három gyerek igényei között, hogy mind a három úgy érezhette, hogy elegendő figyelemben részesül. Ez nem az én érdemem, mert egyébként nem kell félteni őket, kikövetelik maguknak a figyelmet, képesek ezerszer elmondani, megkérdezni valamit, és követelik, hogy válaszoljak... .
Szólj hozzá!
2016.02.12. 13:05
Birizga
Címkék: szoptatás
Sztorik, emberek - tanulságos lehet másoknak is. Sokszor gépen, papíron készítek egy jelképes feljegyzést, aztán ha van időm, megírom.
De Hármaska rájött, hogyan kell kikapcsolni a számítógépet, így még mielőtt elmenthettem volna a file-t, elveszett. A pontos megfogalmazás is... . Amikor három nap múlva kerestem, nem találtam. De a fejemben sem... ., bár megpróbálom.
Az egyik nagy megpróbáltatás a gyerekek mellett az örökös befejezetlenség, töredékesség. A fejben jegyzetelés, hiába a tematikus, vázlatos gondolkodásmód és a maximálisan működő memória, már kevés. A mindennapi teendők, mindenki igényei és szükségletei telítik. Valamelyik nap, mivel délelőtt nem volt víz, este indítottam el egy mosást, 11-kor jutott eszembe, hogy még nem teregettem ki. Lábujjhegyen, két részletben (egyik gyermek visszaaltatásával) sikerült abszolválni. Általában feledékenységből miattam egyik családtag sem szokott lemaradni semmiről. De néha nagyon nehezen élem meg, hogy ezek a teendők telítik az életemet.
És még nehezebben élem meg, hogy kevés a pozitív visszajelzés, legtöbbször nincs visszajelzés, mindent egyedül kell kitalálnom, kikutatnom, megoldanom, mert visszajelzés vagy valódi jótanács helyett inkább kritikát, abból is a rombolót kapom.
De hogy mi az, ami "elveszett", amit elfelejtettem? Vannak értékek, amelyeket már egyre inkább felvállalok, bár nagyon jól tudom, hogy sokak számára érthetetlen. Egyik ilyen érték a szoptatás. Bár nagyon sokan voltak, sokan vagyunk, akik hosszan szoptattak, szoptatunk, és ezt nem "hirdetjük", mégis furcsa, sokszor elítélendő tevékenységnek számít. Függetlenül attól, orvos-szakmai szervezetek is jónak tartják, ebben is megmutatkozik az általam "gyerekgyűlöletnek" nevezett beállítódottság - minél hamarabb el kell választani a gyereket az anyától intézményesíteni kell, az anyának folytatnia kell előző életmódját. Nyilván, így minél hamarabb véget ér a szoptatás, annál könnyebbnek tűnik az anya és a gyermek szétválasztása is.
Szóval, nagy szokás nálunk a "cicibirizga", sokan megpróbálták lenevelni erről a gyermeküket, nekem lassan két éve nem sikerül. Érdekes az is, hogy a nagyoknak gyakorlatilag eszükbe sem jutott, talán azért nem, mert ők évekig tandemeztek, így lehetőségük is jóval kevesebb volt rá, Hiába tudom, hogy tejtermelés szempontjából hasznos (serkenti az oxitocin-termelést), és a gyerek részéről teljesen normális tevékenység, nagyon idegesítő tud lenni, amikor a nagy kortyolások mellett a másik mellbimbót babrálja. Már a régi vicc is alig jut eszembe:
- Nagymama, játszhatok a ciciddel?
- Igen, csak ne vidd messzire!
Épp megint kezdtem ideges lenni, szó szerint a következőt mondtam neki:
- Kérlek, ne birizgáld a mellbimbómat, mert nagyon idegesít!
Mire ő rám néz, és felháborodottan megszólal:
- De anya! De anya! (ha jól emlékszem, hatásszünettel, kétszer mondta.) A cici segít meggyógyítani az ujjamat! És mutatta azt az ujját, amin egy pici sebecske volt, és amire azóta azt mondja:
- Kézebel, begyulladt az ujjam!
És ez azt jelenti, hogy meggyógyult... .
Szóval, nem tudok rá haragudni, mert megint bebizonyította, hogy a szoptatás jóval több és jóval hasznosabb, mint az amúgy is aranyat érő anyatej önmagában... .
Szólj hozzá!
2016.02.12. 12:48
38 hónap - 19 fog
Címkék: fogzás
Bátorító lehet sok anyának (ha már nincs időm összefoglalva leírni ismereteimet fogzás témakörében), hogy Hármaskának 38 hónaposan áttört a 19. tejfoga (jobb felső ötös). Készülődik a 20. is, remélem, nem 40 hónaposan mutatkozik meg :-). (Tankönyv szerint legkésőbb 33 hós korra mindnek kinn kellene lennie.)
Tisztában vagyok a protokollal - nem foglalkoznak tejfog esetén szinte semmivel, csak esetleg a fájdalomcsillapítással - , de azért jó tudni, hogy hiánytalan (és egyelőre hibátlan) tejfogsora lesz hamarosan. Már nem várok semmi változást, mert Hármaska az a gyermek, akinek a túlzott rosszkedve vagy nyugtalan alvása vagy egy kis orrfolyása bármikor megmagyarázható fogzásból is, de egyéb okokkal is. De egy figyelnivalóval kevesebb lesz hamarosan!
Szólj hozzá!
2016.02.11. 15:19
Helyzetelemzés: Gyerekgyűlölet.
A másik, ami nagyon hangsúlyos lett számomra, az a minket körülvevő nagyfokú gyerekgyűlölet. Természetesen ezt nem vallja be a legtöbb ember magának, sőt, kifejezetten élvezi, hogy van végre valaki, akin levezetheti a felgyülemlett agresszióját. Talán nem túlzás, - és szoktam is mondani, - hogy a rabszolgák felszabadítása már megtörtént, részben a nőké is, de a gyerekeké még egyáltalán nem. Ha valaki gyereket lát, azonnal kifejezi az érzéseit irányába. Kétféle irányt látok legtöbbször, mindkettő nagyon káros. Az egyik ember az, aki (bár nem vallja be sokszor magának) a gyereket szükséges rossznak, hátráltató, zavaró tényezőnek látja. Alig várja, hogy valami olyat csináljon a gyermek, ami miatt rászólhat - például kérdez, amikor a "felnőttek" beszélgetnek, vagy követ rugdos, vagy szaladgál. És egyre több szülő is így tekint a gyermekére... . A másik irányt azok az emberek képviselik, akik gondoskodónak tartják magukat, sőt, gyerekszeretőnek, és kifejlesztették az érzékeiket, hogy minden "rosszat" észrevegyenek, amit csak csinál vagy készül csinálni a gyermek. És azonnal le is csapnak. Nem csak a saját gyerekükre, hanem bármelyik gyereknek vélt emberkére, akkor is, ha ott az anyja. Rendre utasítják, siettetik, parancsolnak neki, kioktatják. Mérhetetlenül sok kárt tudnak okozni ezek az emberek.
És mindez oda vezet, hogy mindenki mást vár el a gyerektől, mindenki mástól várja a megoldást, a gyermek pedig csak sodródik a saját és a felnőttek világában. Persze megtanul közben sok mindent. Azt, hogy farkastörvények vannak, és azt is, hogy csak magára számíthat. Azt is, hogy körülötte minden kiszámíthatatlan, sokszor félelmetes, és hogy sehol nincs ok és hátsó szándék nélküli szeretet. Attól függően, hogy ebben a sodródásban mik a hangsúlyosabb tapasztalatai, eldől az élete is: felnőtt életében agresszor lesz, vagy depressziós, választ a káros szenvedélyek közül is magának egyet-kettőt, hogy mindezt el tudja viselni. Mert a berögzült, az örökölt mintákat nagyon nehéz fölülírni. Honnan is lenne ereje hozzá?! Egész gyermekkorában arra nevelték, azt várták el tőle, hogy féljen, hogy gondolkodás nélkül engedelmeskedjen, hogy csak a szükséges feladatok elvégzéséhez használja az eszét, de nehogy elkezdjen kilógni a sorból. Aztán mindenki csodálkozik, csodálkozunk... .
Igen, még mindig nem ismertük fel, hogy a jövőnk, az életünk függ attól, hogy hogyan neveljük a gyermekeinket. Mert ha gyűlöljük őket, ha zavaróknak tartjuk, vagy olyan lényeknek, akiket idomítani kell, akiket következetesen rá kell venni a feltétel nélküli engedelmességre, akkor jaj nekünk.
De ha felismerjük, hogy a gyermek Isten ajándéka, és a gyermekért felelősséggel tartozunk, hiszen tőlünk is függ, hogy milyen ember lesz, akkor mindent más szemmel nézünk, minden döntésünk és kommunikációnk elsődleges mozgatórugója a felelős szeretet, és mindehhez nekünk magunknak is meg kell változnunk. Nagyon nehéz út ez, nagyon nagy árat kell érte fizetni, de mást nem tehetünk... .
Szólj hozzá!
2016.02.10. 13:18
Helyzetelemzés: Változás.
Az elmúlt hetek, hónapok, sőt évek tanulságaiból most néhány nagyon hangsúlyos lett számunkra.
Az első, és talán legfontosabb, hogy nagyon megváltoztunk. Mind. Nem csak a gyerekek nőnek, okosodnak, és nem csupán a mi testi-lelki képességeink romlanak, és nem is csak a nagyszülők öregednek, és nem csak a minket körülvevő világ lett bonyolultabb, nehezebb. Mi változtunk, változunk. És ez nagyon jó, nagyon hasznos. Nem azért változunk, mert alkalmazkodnunk kell a körülményekhez, hanem azért, mert valami megmaradt, valami nem változott: az, hogy a hitünk, a meggyőződésünk szerint cselekszünk. Meglátásom szerint ez nemcsak ránk, szülőkre igaz, hanem a gyerekekre is - értelmük és érzelmeik szüntelen megfigyelésre, cselekvésre, kommunikációra serkentik őket, sosem unatkoznak, mindenre figyelnek, számon kérik az igazságosságot, a következetességet és mindent megkérdeznek, mindenre rákérdeznek.
De most inkább csak magamról szólnék: megváltoztam. És ez rengeteg konfliktussal jár. Nem csupán belső konfliktussal, bár azzal is, hiszen olyan dolgokat teszek meggyőződésből, amiknek éppen az ellenkezőjét tartottam helyesnek a gyerekeim megszületése előtt. Ehhez szellemileg, érzelmileg is változásra van szükség, ez belső konfliktussal jár és nagyfokú tudatosságot követel és eredményez is. Egyik ilyen belső konfliktus, hogy mindig úgy képzeltem, a gyermek születése lényeges változást nem okoz, csak egy feladatot jelent, és ha jól látom el ezt a feladatot, akkor a korábbi életvitel nagyrészt folytatható. Ezt a képzetet erősítette a környezetem, tulajdonképp máig ez a fő elképzelés a mai nőről - "nevelje" "jól" a gyereket. Az, hogy "jól" "neveli", elsősorban abból látszik, hogy pár hónap múlva a korábbi életét 90%-ban folytatni tudja. De ez a változás számtalan más konfrontációval is jár. Mert ha nem az elvárt, a ma is élő elképzelést követem, akkor szembekerülök a legtöbb környezetemben lévő emberrel is. Vannak súlyos konfliktusok is, de vannak jelentéktelenek is, mint például a mai: az óvodában Abura és Babura várakozva Hármaska a folyosó padlóján lévő téli dekorációval játszott. Nem először tette, legalább két hónapja hozzá-hozzányúl (december eleje óta seprik egyre kisebbé a sarok-dekorációt). Arra jött egy takarítónő, félelemmel rákiáltott: "Nem szabad, nem szabad, tedd vissza, eltöröd!" Azonnal kedvesen szóltam, hogy itt vagyok, vigyázok rá, nem fogja eltörni, mindjárt visszateszi. Korábban hasonló szituációkban és is hasonlóan reagáltam volna, hiszen a gyereknek "jónak" kell lennie, nem nyúlhat hozzá semmihez, mert jaj, eltöri, jaj, kárt tesz benne, jaj, megfázik, jaj, amúgy is csak nézni szabad, jaj, a gyerek nem tud vigyázni a felnőtt dolgaira. Az már teljes mértékben lényegtelen, hogy a közlekedő folyosón, a bejárat melletti sarokban a földön miért található olyan téli mesebeli tájat formázó dekoráció, amihez elméletileg nem nyúlhat hozzá a mellette naponta legalább kétszer elhaladó gyermek. Van, hogy naponta többször keveredek hasonló szituációkba, amikor ismerősök, és ismeretlenek is "meg akarják nevelni" a gyerekeimet. Ha van erőm, megelőzöm a beszólásokat, sokszor viszont nem tudom megvédeni a gyerekeimet. És közben nem értem az embereket, egyre kevésbé értem... . De ezekről külön is írok.
Van képem is a sztorihoz, bár korábban készült, ha ezt a szituációt látta volna a takarítónő, megkaptuk volna a jaj, vigyázz a ruhádra és a jaj, megfázol sápítozást is. Mivel akár 20-25 perc csúszás is előfordul az ebédeltetés kezdésében, így van idő játszani olykor-olykor... . Viszont a dekoráció bal oldalán nehezen felismerhető mécses mit keres ott hetek óta, az már csak költői kérdés részemről... .
Szólj hozzá!
2016.02.13. 17:45
Mentős
Szólj hozzá!
2016.02.12. 18:51
Formakirakó 6 évesen
Minden idegszálammal és erőmmel csökkenteni próbálom a gyerekjátékok mennyiségét. Ezért is kerültek elő újra a formakirakók, amiket kb. másfél éves kortól ajánlanak, az én megfigyelésem szerint viszont kb. két és fél évesen érdeklődnek iránta a gyerekek, és akkor nagyon hamar megtanulják, rá is unnak. Hét ilyen formakirakó fa táblánk van, háromból hiányzik 1-1 (egyet így vettem, kettőt így örököltünk). Kb. kéthavonta egyszer került elő, Abu és Babu mindig odament játszani, de hamar otthagyták, Hármaska viszont olyankor élvezettel rakosgatta. Most is, így ezektől sem válhatok meg még, de most odajött Babu segíteni, hogy mindet kirakjuk és elpakoljuk, és egyszer csak megszólal:
- Mindegyik táblán kilenc van!
Gyorsan elkezdtem számolgatni (van vadállatos, farmos, brit rendőrös, járműves, tyúkos stb.), és tényleg! Sose gondoltam volna, hiszen nem is teljesen logikus, de valóban, egy átlagos formakirakó táblára kilenc formát kell illeszteni... .
Szólj hozzá!
2016.02.12. 18:34
Testvérféltékenység
Címkék: testvér
Abu, Babu és Hármaska is segített fát pakolni. Babu nagyon türelmetlen volt, mert megígértem, hogy ahogy végzünk a fával, elkészítem a focikapujára a hálót. Szinte az utolsó fadaraboknál tartottunk, amikor türelmetlensége miatt hevesen nyúlt egy fáért és egy forgács a szemébe esett. Beküldtem ugyan arcot mosni, kértem, hogy ne dörzsölje, és a hálót is megcsináltuk, de késő délutánra már elviselhetetlenül zavarta a kidörzsölt szem. Nyűgösségének sok oka volt, de a lényeg, hogy mire befejeztük a napot, csepegtettem a szemébe, nyugalmat teremtettünk neki, Abu bevágta a durcásat. Nagyon. Előbb csak idegesítő volt (egyfolytában beszélt mindenféléről és kérte, hogy figyeljünk rá), aztán már dacos, sértődött is. Többszöri kedves kérésre sem volt hajlandó elmondani, hogy mi a baja. Fél óra múlva, másodszori nekifutásra belekezdett:
- Elmondjam, hogy mi a bajom?
- Igen.
- Az, hogy mindenki csak Babuval törődik!
Bár épp most kezdtem el olvasni egy könyvet a testvérféltékenységről, ez a szituáció nagyon megnyugtatott: ezek szerint eddig azért nem volt hasonló (Hármaska féltékenykedéseit jól ismerem), mert valahogy sikerült mindig úgy lavíroznom a három gyerek igényei között, hogy mind a három úgy érezhette, hogy elegendő figyelemben részesül. Ez nem az én érdemem, mert egyébként nem kell félteni őket, kikövetelik maguknak a figyelmet, képesek ezerszer elmondani, megkérdezni valamit, és követelik, hogy válaszoljak... .
Szólj hozzá!
2016.02.12. 13:05
Birizga
Címkék: szoptatás
Sztorik, emberek - tanulságos lehet másoknak is. Sokszor gépen, papíron készítek egy jelképes feljegyzést, aztán ha van időm, megírom.
De Hármaska rájött, hogyan kell kikapcsolni a számítógépet, így még mielőtt elmenthettem volna a file-t, elveszett. A pontos megfogalmazás is... . Amikor három nap múlva kerestem, nem találtam. De a fejemben sem... ., bár megpróbálom.
Az egyik nagy megpróbáltatás a gyerekek mellett az örökös befejezetlenség, töredékesség. A fejben jegyzetelés, hiába a tematikus, vázlatos gondolkodásmód és a maximálisan működő memória, már kevés. A mindennapi teendők, mindenki igényei és szükségletei telítik. Valamelyik nap, mivel délelőtt nem volt víz, este indítottam el egy mosást, 11-kor jutott eszembe, hogy még nem teregettem ki. Lábujjhegyen, két részletben (egyik gyermek visszaaltatásával) sikerült abszolválni. Általában feledékenységből miattam egyik családtag sem szokott lemaradni semmiről. De néha nagyon nehezen élem meg, hogy ezek a teendők telítik az életemet.
És még nehezebben élem meg, hogy kevés a pozitív visszajelzés, legtöbbször nincs visszajelzés, mindent egyedül kell kitalálnom, kikutatnom, megoldanom, mert visszajelzés vagy valódi jótanács helyett inkább kritikát, abból is a rombolót kapom.
De hogy mi az, ami "elveszett", amit elfelejtettem? Vannak értékek, amelyeket már egyre inkább felvállalok, bár nagyon jól tudom, hogy sokak számára érthetetlen. Egyik ilyen érték a szoptatás. Bár nagyon sokan voltak, sokan vagyunk, akik hosszan szoptattak, szoptatunk, és ezt nem "hirdetjük", mégis furcsa, sokszor elítélendő tevékenységnek számít. Függetlenül attól, orvos-szakmai szervezetek is jónak tartják, ebben is megmutatkozik az általam "gyerekgyűlöletnek" nevezett beállítódottság - minél hamarabb el kell választani a gyereket az anyától intézményesíteni kell, az anyának folytatnia kell előző életmódját. Nyilván, így minél hamarabb véget ér a szoptatás, annál könnyebbnek tűnik az anya és a gyermek szétválasztása is.
Szóval, nagy szokás nálunk a "cicibirizga", sokan megpróbálták lenevelni erről a gyermeküket, nekem lassan két éve nem sikerül. Érdekes az is, hogy a nagyoknak gyakorlatilag eszükbe sem jutott, talán azért nem, mert ők évekig tandemeztek, így lehetőségük is jóval kevesebb volt rá, Hiába tudom, hogy tejtermelés szempontjából hasznos (serkenti az oxitocin-termelést), és a gyerek részéről teljesen normális tevékenység, nagyon idegesítő tud lenni, amikor a nagy kortyolások mellett a másik mellbimbót babrálja. Már a régi vicc is alig jut eszembe:
- Nagymama, játszhatok a ciciddel?
- Igen, csak ne vidd messzire!
Épp megint kezdtem ideges lenni, szó szerint a következőt mondtam neki:
- Kérlek, ne birizgáld a mellbimbómat, mert nagyon idegesít!
Mire ő rám néz, és felháborodottan megszólal:
- De anya! De anya! (ha jól emlékszem, hatásszünettel, kétszer mondta.) A cici segít meggyógyítani az ujjamat! És mutatta azt az ujját, amin egy pici sebecske volt, és amire azóta azt mondja:
- Kézebel, begyulladt az ujjam!
És ez azt jelenti, hogy meggyógyult... .
Szóval, nem tudok rá haragudni, mert megint bebizonyította, hogy a szoptatás jóval több és jóval hasznosabb, mint az amúgy is aranyat érő anyatej önmagában... .
Szólj hozzá!
2016.02.12. 12:48
38 hónap - 19 fog
Címkék: fogzás
Bátorító lehet sok anyának (ha már nincs időm összefoglalva leírni ismereteimet fogzás témakörében), hogy Hármaskának 38 hónaposan áttört a 19. tejfoga (jobb felső ötös). Készülődik a 20. is, remélem, nem 40 hónaposan mutatkozik meg :-). (Tankönyv szerint legkésőbb 33 hós korra mindnek kinn kellene lennie.)
Tisztában vagyok a protokollal - nem foglalkoznak tejfog esetén szinte semmivel, csak esetleg a fájdalomcsillapítással - , de azért jó tudni, hogy hiánytalan (és egyelőre hibátlan) tejfogsora lesz hamarosan. Már nem várok semmi változást, mert Hármaska az a gyermek, akinek a túlzott rosszkedve vagy nyugtalan alvása vagy egy kis orrfolyása bármikor megmagyarázható fogzásból is, de egyéb okokkal is. De egy figyelnivalóval kevesebb lesz hamarosan!
Szólj hozzá!
2016.02.11. 15:19
Helyzetelemzés: Gyerekgyűlölet.
A másik, ami nagyon hangsúlyos lett számomra, az a minket körülvevő nagyfokú gyerekgyűlölet. Természetesen ezt nem vallja be a legtöbb ember magának, sőt, kifejezetten élvezi, hogy van végre valaki, akin levezetheti a felgyülemlett agresszióját. Talán nem túlzás, - és szoktam is mondani, - hogy a rabszolgák felszabadítása már megtörtént, részben a nőké is, de a gyerekeké még egyáltalán nem. Ha valaki gyereket lát, azonnal kifejezi az érzéseit irányába. Kétféle irányt látok legtöbbször, mindkettő nagyon káros. Az egyik ember az, aki (bár nem vallja be sokszor magának) a gyereket szükséges rossznak, hátráltató, zavaró tényezőnek látja. Alig várja, hogy valami olyat csináljon a gyermek, ami miatt rászólhat - például kérdez, amikor a "felnőttek" beszélgetnek, vagy követ rugdos, vagy szaladgál. És egyre több szülő is így tekint a gyermekére... . A másik irányt azok az emberek képviselik, akik gondoskodónak tartják magukat, sőt, gyerekszeretőnek, és kifejlesztették az érzékeiket, hogy minden "rosszat" észrevegyenek, amit csak csinál vagy készül csinálni a gyermek. És azonnal le is csapnak. Nem csak a saját gyerekükre, hanem bármelyik gyereknek vélt emberkére, akkor is, ha ott az anyja. Rendre utasítják, siettetik, parancsolnak neki, kioktatják. Mérhetetlenül sok kárt tudnak okozni ezek az emberek.
És mindez oda vezet, hogy mindenki mást vár el a gyerektől, mindenki mástól várja a megoldást, a gyermek pedig csak sodródik a saját és a felnőttek világában. Persze megtanul közben sok mindent. Azt, hogy farkastörvények vannak, és azt is, hogy csak magára számíthat. Azt is, hogy körülötte minden kiszámíthatatlan, sokszor félelmetes, és hogy sehol nincs ok és hátsó szándék nélküli szeretet. Attól függően, hogy ebben a sodródásban mik a hangsúlyosabb tapasztalatai, eldől az élete is: felnőtt életében agresszor lesz, vagy depressziós, választ a káros szenvedélyek közül is magának egyet-kettőt, hogy mindezt el tudja viselni. Mert a berögzült, az örökölt mintákat nagyon nehéz fölülírni. Honnan is lenne ereje hozzá?! Egész gyermekkorában arra nevelték, azt várták el tőle, hogy féljen, hogy gondolkodás nélkül engedelmeskedjen, hogy csak a szükséges feladatok elvégzéséhez használja az eszét, de nehogy elkezdjen kilógni a sorból. Aztán mindenki csodálkozik, csodálkozunk... .
Igen, még mindig nem ismertük fel, hogy a jövőnk, az életünk függ attól, hogy hogyan neveljük a gyermekeinket. Mert ha gyűlöljük őket, ha zavaróknak tartjuk, vagy olyan lényeknek, akiket idomítani kell, akiket következetesen rá kell venni a feltétel nélküli engedelmességre, akkor jaj nekünk.
De ha felismerjük, hogy a gyermek Isten ajándéka, és a gyermekért felelősséggel tartozunk, hiszen tőlünk is függ, hogy milyen ember lesz, akkor mindent más szemmel nézünk, minden döntésünk és kommunikációnk elsődleges mozgatórugója a felelős szeretet, és mindehhez nekünk magunknak is meg kell változnunk. Nagyon nehéz út ez, nagyon nagy árat kell érte fizetni, de mást nem tehetünk... .
Szólj hozzá!
2016.02.10. 13:18
Helyzetelemzés: Változás.
Az elmúlt hetek, hónapok, sőt évek tanulságaiból most néhány nagyon hangsúlyos lett számunkra.
Az első, és talán legfontosabb, hogy nagyon megváltoztunk. Mind. Nem csak a gyerekek nőnek, okosodnak, és nem csupán a mi testi-lelki képességeink romlanak, és nem is csak a nagyszülők öregednek, és nem csak a minket körülvevő világ lett bonyolultabb, nehezebb. Mi változtunk, változunk. És ez nagyon jó, nagyon hasznos. Nem azért változunk, mert alkalmazkodnunk kell a körülményekhez, hanem azért, mert valami megmaradt, valami nem változott: az, hogy a hitünk, a meggyőződésünk szerint cselekszünk. Meglátásom szerint ez nemcsak ránk, szülőkre igaz, hanem a gyerekekre is - értelmük és érzelmeik szüntelen megfigyelésre, cselekvésre, kommunikációra serkentik őket, sosem unatkoznak, mindenre figyelnek, számon kérik az igazságosságot, a következetességet és mindent megkérdeznek, mindenre rákérdeznek.
De most inkább csak magamról szólnék: megváltoztam. És ez rengeteg konfliktussal jár. Nem csupán belső konfliktussal, bár azzal is, hiszen olyan dolgokat teszek meggyőződésből, amiknek éppen az ellenkezőjét tartottam helyesnek a gyerekeim megszületése előtt. Ehhez szellemileg, érzelmileg is változásra van szükség, ez belső konfliktussal jár és nagyfokú tudatosságot követel és eredményez is. Egyik ilyen belső konfliktus, hogy mindig úgy képzeltem, a gyermek születése lényeges változást nem okoz, csak egy feladatot jelent, és ha jól látom el ezt a feladatot, akkor a korábbi életvitel nagyrészt folytatható. Ezt a képzetet erősítette a környezetem, tulajdonképp máig ez a fő elképzelés a mai nőről - "nevelje" "jól" a gyereket. Az, hogy "jól" "neveli", elsősorban abból látszik, hogy pár hónap múlva a korábbi életét 90%-ban folytatni tudja. De ez a változás számtalan más konfrontációval is jár. Mert ha nem az elvárt, a ma is élő elképzelést követem, akkor szembekerülök a legtöbb környezetemben lévő emberrel is. Vannak súlyos konfliktusok is, de vannak jelentéktelenek is, mint például a mai: az óvodában Abura és Babura várakozva Hármaska a folyosó padlóján lévő téli dekorációval játszott. Nem először tette, legalább két hónapja hozzá-hozzányúl (december eleje óta seprik egyre kisebbé a sarok-dekorációt). Arra jött egy takarítónő, félelemmel rákiáltott: "Nem szabad, nem szabad, tedd vissza, eltöröd!" Azonnal kedvesen szóltam, hogy itt vagyok, vigyázok rá, nem fogja eltörni, mindjárt visszateszi. Korábban hasonló szituációkban és is hasonlóan reagáltam volna, hiszen a gyereknek "jónak" kell lennie, nem nyúlhat hozzá semmihez, mert jaj, eltöri, jaj, kárt tesz benne, jaj, megfázik, jaj, amúgy is csak nézni szabad, jaj, a gyerek nem tud vigyázni a felnőtt dolgaira. Az már teljes mértékben lényegtelen, hogy a közlekedő folyosón, a bejárat melletti sarokban a földön miért található olyan téli mesebeli tájat formázó dekoráció, amihez elméletileg nem nyúlhat hozzá a mellette naponta legalább kétszer elhaladó gyermek. Van, hogy naponta többször keveredek hasonló szituációkba, amikor ismerősök, és ismeretlenek is "meg akarják nevelni" a gyerekeimet. Ha van erőm, megelőzöm a beszólásokat, sokszor viszont nem tudom megvédeni a gyerekeimet. És közben nem értem az embereket, egyre kevésbé értem... . De ezekről külön is írok.
Van képem is a sztorihoz, bár korábban készült, ha ezt a szituációt látta volna a takarítónő, megkaptuk volna a jaj, vigyázz a ruhádra és a jaj, megfázol sápítozást is. Mivel akár 20-25 perc csúszás is előfordul az ebédeltetés kezdésében, így van idő játszani olykor-olykor... . Viszont a dekoráció bal oldalán nehezen felismerhető mécses mit keres ott hetek óta, az már csak költői kérdés részemről... .