Talán tavaly (vagy tavalyelőtt) készült a fotó, egy adag sötét mosás kiteregetve, hogy leírhassam ide, ilyen az, amikor a gyerekek focitornán voltak, anya pedig (erre sem emlékszem pontosan) vagy vasárnapi istentiszteletet tartott, vagy temetett. A mezek mögött az én "szolgálati" ruhám szárad a torna és az azt megelőző esti edzés fekete mezei, sportszárai.
Sose tudtam semmit a fociról. Gyerekkoromban, ha nem volt elég játékos, beálltam a fiúkhoz kapusnak, igaz, volt, hogy a szemüvegem bánta. Fogalmam sem volt az EB és a BL mibenlétéről, a les valamiféle bonyolult, csak a bírók számára értelmezhető manővert jelentett számomra. Aztán kaptak labdát a gyerekek, nőttek, és a dobálás mellett rúgták is. Végül, előbb Abu és Babu kezdett járni edzésre, majd Hármaska már nem csak elkísérte őket, hanem beállt, végül volt egy nyár, amikor az edző helyett az apjuk tartotta az edzést, és amikor nem ért haza időben, akkor én tartottam meg helyette. És bár sokkal többet nem tudok a fociról, de Babu újságból és egyéb forrásokból olyan szinten tájékozott, hogy az alapfogalmakkal mára már tisztában vagyok. Minden reggel behozza a megyei napilapot és kiolvassa a sporthíreket. Mindent megjegyez. De ami ezeknél sokkal fontosabb: az edzőjük sok hibája ellenére is fejlődnek és nagyon ügyesek, szeretnek focizni, jó az erőnlétük, ügyesen futnak és cseleznek és jó csapatjátékosok. Szóval, szívesen mosom, rendezgetem az összes, a focihoz kapcsolódó felszerelésüket, mert számomra megéri, még ha továbbra sem ez a kedvenc sportom.
