Négyeske ma, hét és fél hetesen hasáról a hátára fordult. A szokásos esti mozgás, játék során épp fotóztam, ahogy meztelenül próbál előre kúszni, amikor addig-addig tolta magát, míg sikerült ellöknie az egész testét. Hogy korai? Igen. Hogy véletlen volt? Igen. Tudom, hogy akár intő jel is lehet, feszes izomzatú csecsemőknél épp a feszesség következménye. Nem, nem tűnik feszes izomzatúnak. Korának megfelelően fejlődik, mivel sokat van hordozókendőben rajtam és mivel igyekszem hagyni, hogy kedve szerint ficánkoljon, mikor nem akar rajtam lenni, látom, hogy erős. Nincs is különösebb jelentősége, hogy ez történt. Amiért mégis fontos, az a nagymamák sok véleménynyilvánítása. Múlt héten kedden az egyik, a mai napon pedig a másik nagymama élőben elhangzott mondatai emlékezetesek.
Nem tudom, miért gondoltam, hogy ennyi év után, miután felhalmoztam ennyi ismeretet, tapasztalást és utánaolvastam/jártam kérdéseknek, talán már beletörődtek abba, hogy a gyerekeimről a saját elképzeléseim szerint gondoskodok. Naív voltam, ugyanazokkal a témákkal kell megküzdenem. Mintha nem lenne mögöttem 9 és fél sikeresen végigszoptatott év, mintha nem hordoztam volna sosem egyik gyermekemet sem, mintha nem válaszkészen, kötődően neveltem volna őket eddig is. Úgy, hogy eközben én sosem hívtam fel a rokonság figyelmét arra, hogy talán néhány dolgot jobb lenne, ha ők is hasonlóan csinálnának. Úgy, hogy mindig odafigyeltem, hogy az ő módszereiket, múltbéli cselekedeteiket ne kritizáljam. (Már a puszta tény, hogy én másképp csinálok valamit, mint ők tették 30-40 évvel ezelőtt, sértés számukra, akkor is, ha a két nagymama egymástól gyökeresen ellentétes módon tett valamit.) Úgy, hogy soha nem magyaráztam a tetteimet. Úgy, hogy igyekeztem az ő igényeiket is kielégíteni, amennyire csak lehetett, akár a gyerekek igényeinek a kárára is, akár a meggyőződésem ellenében is. Van is emiatt lelkifurdalásom. De akkor lássuk a néhány óra magvas megjegyzéseit:
- Van elég tejed?
Nem, nincs, látszik is a gyermeken, hogy éhezik, egyébként is, ha nagyon hosszan, igény szerint szoptattam hármat, akkor a negyediknél miért ne lenne? Megjegyzem, Hármaskával ugyanezt végigjátszottuk, ott azzal fűszerezve, hogy neki nem jut elég, mert trindem szoptattam. Ezért hízott ő is, és Négyeske is ezért hízik nagyon-nagyon jó ütemben (havonta több mint 1 kg-t eddig), és ezért nincs és nem is volt soha a házban tápszer, cumisüveg is csak Abunál és Babunál a szekrényben, mert míg meg nem születtek, fogalmam sem volt a szoptatásról.
- Nem rossz a hátának, hogy így fogod? /hogy ilyen görbe rajtad?
Nem, nem hordoztam soha a Hármakat, sosem voltak ölben/rajtam, nálunk mindenki a saját ágyában, egyenes háttal aludt mindig is. Ja, és (szintén elhangzott) őket nem nyomorítottam így össze szoptatás közben. Ja, igen, mindenkit szigorúan pólyába kötöttem. (Itt jegyzem meg, sajnos kínódtam Abu és Babu pólyázásával, bár már akkor éreztem, nem ez a megfelelő eszköz a csecsemő számára. azt is itt jegyzem meg, hogy a pólya tökéletesen alkalmas a babakocsi mózeskosarának a kibélelésére, jól mutat abban a napi néhány percben, amikor épp onnan nézelődik a gyermek.)
Ehhez kapcsolódik a két másik megjegyzés:
- Jaj, de jó, végre kényelmesen alhatsz a babakocsiban! (2 perc múlva felébredt).
- Jaj, de jó lesz a hátadnak, mindjárt belefekhesz az autóban a babahordozóba! (Szoptatni vittem az autóhoz, a Négyeskével használt autóshordozóhoz ráadásul nincs újszülött szűkítő és kemény is, csak azért nem cseréltem még le, mert örököltük és keveset használjuk, és esztétikusabb, mint amit Babutól örökölt Hármaska és amiben most itthon szokott néha pihenőszék helyett ülni.)
- Jaj, egy kis angyalka! Egy hangja sincs!
Ma már sokadjára hangzott ez el, Hármaska odavetette (csak én hallottam): - Majd fog ordítani este!
De sajnos ma már tovább lett fejlesztve a fenti kijelentés:
- Már csak az kellene, hogy a kiságyban aludjon, akkor lenne igazán angyalka. Akkor lenne anyjának ideje mindenre. ... Minden nap azért imádkozom, hogy csak egyen és aludjon egész nap ez a kis angyalka.
És én nem jeleztem, hogy ez már valóban bántó számomra. A mai napig nem jelzek semmit, hogy mi mindennel kapcsolatban kellene picit gondolkodniuk és picit kevesebbet beszélniük. Egyrészt, felfoghatatlan számomra, hogy miért adnak csak általuk használt becenevet az unokáiknak. Az angyalka elnevezés ráadásul foglalt, napjainkban az elvetélt magzatokat, a halvaszületett vagy kis korban meghalt gyermekeket szokták így hívni. Nem vagyok érintett, mégis zavar. Az pedig méginkább zavar, hogy akinek volt már 1-2-3 gyermeke, az tudhatja (érdekes, amikor a közelemben sem volt gyermek, én akkor is tudtam), hogy ha egy csecsemő csak eszik-alszik, ott valami gond van a háttérben. Tudhatja, hogy egy kisgyermek egészséges fejlődéséhez hozzátartozik a nyűgösködés, az ingerek feldolgozása stb., ami teendőt igényel az anya részéről. Ráadásul láthatnák, hogy nem teher számomra a gyermekem, és soha eszembe nem jutott olyan gyermekre vágyni, aki csak eszik és alszik.
Mai két ráadás-megjegyzés is volt:
- Nem rossz így a fejének?
- Nem, szereti így tartani, ha meg is igazítom, visszafordítja.
- Jajj, az baj! Ez volt XY 3. lányával is, ferde is maradt a feje.
- Nem, nincsenek letapadva az izmai, teljesen szimmetrikusan használja és forgatja mindenét.
(Annyira nem tudok mit kezdeni ezzel a két szemlélettel - a mindenhol a bajt keresővel és az anyai kompetenciát mindig kétségbe vonóval.)
- És, nem találta még meg a kezét, nem szopja az ujjacskáját, nincs cumija?
Erre is csak szeliden válaszoltam, hogy nem, nincs. Sajnos tovább folytatódott a párbeszéd, és szegény Abu nagyon bölcsen hallgatott. Ugyanis őt nagyon zavarja, hogy tudja, csak 13 hónapos korában volt elég bátorságom és ismeretem, hogy többé ne kerüljön elő a cumi. És most, legnagyobb döbbenetemre azt kellett hallania, hogy nehéz volt tőle elvenni a cumit!!! Hogy emlékezhet valaki épp az ellenkezőjére annak, mint amit ő csinált?! Hiszen ő volt az aki mindig a szájába tolta... . És Abu észre sem vette, hogy többé nem került cumi a szájába!
És a bónusz:
- Jaj, ne ringassátok, nem jó ez neki!
Én kedvesen: - Dehogynem, a ringatás fejleszti az idegrendszert.
Pár másodperc múlva felháborodással::
- Én ilyet még sosem hallottam, hogyan fejleszthetné?!
Én, továbbra is nyugodtan:
- Azt nem tudom, de azt igen, hogy akinék valalami gond van, ott a neurológus is a sok hintázást javasolja.
A tanulság csak annyi: Vagy nem változik semmi, vagy ha változik is, akkor is csak az és csak annyi, hogy belássam: ezekben a kapcsolatokban az én feladatom józannak maradni és tűrni... .
2019.07.25. 22:16
Mozgásfejlődés indította gondolataim
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://abubabu.blog.hu/api/trackback/id/tr1314980512
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok
értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai
üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a
Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
2019.07.25. 22:16
Mozgásfejlődés indította gondolataim
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://abubabu.blog.hu/api/trackback/id/tr1314980512
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.