A gyermekeim is jól ismerik a Hol jártál, báránykám? c. népdalt. Sokat énekelünk, és már korábban is, de most, hogy sorra előkerülnek a gyereknevelés kérdései, megdöbbentett, mellbevágott a szövege:
Hol jártál, báránykám?
Zöld erdőben, asszonykám.
Mit ettél, báránykám?
Édes füvet, asszonykám.
Mit ittál, báránykám?
Forrásvizet, asszonykám.
Ki vert meg báránykám?
Szomszéd legény, asszonykám.
Sírtál-e, báránykám?
Sírtam biz' én, asszonykám.
Hogy sírtál, báránykám?
Ühüm-bühüm, asszonykám.
Miért? Mert szerintem mindent elmond a keresztyén gyereknevelésről. A szülő, mint az Atya, elengedi a gyermekét, aki megkerül, mint a bárányka, akit nem támad le, nem okít ki, még ha látszik is, hogy baj volt, hanem segítő kérdésekkel hagyja, hogy mindent elmondhasson a gyermek. Talán picit rá is vezeti, de nem fogalmazza meg helyette, hogy bizony rossz úton járt... . Újra és újra. Szeretnék ilyen szülő lenni, és szeretném, ha a gyermekeim is újra és újra "megkerülnének". Tovább magyarázni sem nekik, sem egyébként sosem szeretném.
