Újra és újra, számtalanszor megtapasztalom, hogy sokkal többre tartok, sokkal többet nézek ki emberekből, sokkal jobbnak/okosabbnak/életrevalóbbnak gondolom őket, mint amennyit érnek/mint amik valójában. Általában ismerem ezt a "hibámat", megtanultam (jól) élni vele, de néha nagyon-nagyon mellélövök, néha óriási a különbség, és ilyenkor csalódok. Nagyon. Nem a másik emberben, mert őt csak kicsit sajnálom. Hanem saját magamban. És magamat is sajnálom. Sajnálom, hogy az erőmet, az energiámat, a bizalmat a másik ember jó(l)léte felé irányítottam, ahelyett, hogy saját magamra és a családra fordítottam volna. Mert vannak menthetetlen emberek, akik saját magukat is és a környezetüket is tönkreteszik. Ember nem tud rajtuk segíteni, nem tudja felébreszteni bennük a jobbra törekvést. Az újabb és újabb eséllyel sem képesek élni. És talán nem is őket sajnálom, hanem azokat, akik tőlük függnek, akiket ők tartanak függésen.
Mielőtt elmerülnék az önsajnálatban, az energiámat inkább magamra és a családomra fordítom... .
2017.06.14. 20:56
Csalódás
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://abubabu.blog.hu/api/trackback/id/tr212593853
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok
értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai
üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a
Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
2017.06.14. 20:56
Csalódás
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://abubabu.blog.hu/api/trackback/id/tr212593853
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.