Lekció: Zsolt. 45.
Textus: Csel 27,1-8:
1Miután úgy határoztak, hogy hajón Itáliába szállítanak bennünket, átadták Pált a többi fogollyal együtt a császári csapatból való Júliusz nevű századosnak. 2Azután felszálltunk egy adramittiumi hajóra, amely Ázsia tartomány partvidékének kikötőibe készült, és elindultunk. Velünk volt a makedón Arisztarkhosz is Thesszalonikából. 3Másnap befutottunk Szidónba. Júliusz emberségesen bánt Pállal, és megengedte, hogy elmenjen barátaihoz, és azok gondoskodjanak róla. 4Onnan továbbindulva az ellenszél miatt Ciprus szélárnyékos oldalán hajóztunk el. 5Majd Kilikia és Pamfília partja mentén haladva befutottunk a líkiai Mirába. 6Ott a százados egy Itáliába induló alexandriai hajót talált, és arra szállított át minket. 7Több napig tartó lassú hajózás után nagy nehezen jutottunk el Knidoszig; de a szél miatt nem tudtunk kikötni, ezért elhajóztunk Kréta szélárnyékos oldalán Szalmóné közelében. 8Nagy nehezen elhaladtunk mellette, és eljutottunk egy helyre, amelyet Szépkikötőnek neveznek, és amelyhez közel van Lászea városa.
Kedves Testvérek!
„Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat” – Mondta az Úristen, amikor megteremtette Ádámot. A teremtéstörténet leírása szerint állatokat, madarakat vezetett Isten az ember elé, hogy elnevezze, de azt olvassuk, hogy „emberhez illő segítőtársat nem talált” Ádám. Végül Isten megteremtette az asszonyt.
Összekuszálódott, értékvesztett, értékeit átalakító, újradimenzionáló világunkban egyre nehezebb emberhez illő segítőtársat találni. Általában véve is, bármilyen munkafolyamathoz, bármilyen tervhez vagy programhoz nehéz segítőt, és/vagy társat találni. Emberi kapcsolataink nem az egymás segítésére, az egymás kölcsönös tiszteletére, elismerésére épülnek elsősorban, hanem sokkal inkább alá- és fölérendelt kapcsolatrendszerekben élünk és gondolkodunk. Akiket fölöttünk állónak ítélünk, az az ember felé tiszteletet mutatunk, akiről viszonyt úgy ítéljük meg, hogy társadalmi helyzete, képessége vagy az adott formális kapcsolat miatt alattunk áll, azzal sokszor lekezelően, kioktatóan, rendre- és helyreutasítóan kommunikálunk, és cselekszünk.
Látszólag más a helyzet a „Nem jó az embernek egyedül lenni” kijelentéssel. Első, második, és talán a sokadik gondolatunk is az, hogy valóban, mennyire igaz, tényleg nem jó az embernek egyedül lenni. De ilyenkor nem az Isten ígéje szerinti társas viszonyulások munkálják gondolkodásunkat, hanem a legtöbb emberben egyre jobban uralkodó szorongás – a magánytól való félelem. Félünk egyedül maradni a lakásban, inkább bekapcsoljuk a rádiót, a tévét. Félünk egyedül maradni a gondolatainkkal, inkább belekezdünk valamiféle tevékenységbe. És egyre magányosabbaknak érezzük magunkat. magányosak vagyunk, mert nem merünk őszinték lenni a másik emberhez, nehogy kiszolgáltatottá váljunk. Valóban, nem jó az embernek egyedül lenni, de nem a magány elkerülése miatt, hanem azért, mert az Úristen, amikor az embert teremtette, az emberi mivolt, az emberiesség jellemvonásával teremtette, melynek lényege volt – és ma is ez – a közösség Istennel és közösség az embertársainkkal.
Hogyan kapcsolódik mindez a mai ígénkhez? Ha címet kellene adni a mai igehirdetésnek, azt a címet adnám, hogy „Az Isten szerinti emberséges bánásmód okai és következményei”. Ugyanis Pál apostol különös, híres hajóútjának kezdetét hallottuk Jeruzsálemből Rómába, ami nem csupán az egyik legjobban dokumentált hajózási feljegyzés az ókorból (történészeknek igazi csemege), hanem sokkal több annál, egy izgalmas, akciófilmbe illő eseményekkel teli kaland. Szinte filmhez illően kezdődik: már-már megjelenik előttünk a kép: szépen csillog a nap a kisimult víztükör felett... . Aztán feltámad a szél, de felhangzik a mondat: Juliusz emberségesen bánt Pállal. Életünk, mint egy kis hajó a viharos tengeren… . Közösségünk, mint egy nagyobb hajó, a viharos tengeren… .
Pál apostol Rómába vezető kalandos, csodás megmenekülésekkel teli viharos tengeri hajóútja példamutató számunkra, mai keresztyének számára is, de most figyeljünk erre az egyetlen rövid mondatra: Júliusz emberségesen bánt Pállal.
Mi kire szoktuk mondani, hogy emberséges[1]?
A jóindulatú, szívélyes, jámbor, barátságos, kedves, szelíd, rendes, aranyos, jót akaró, szimpatikus, megértő, együttérző, engedékeny, belátó, türelmes, toleráns, empatikus, elnéző, lágyszívű, jólelkű, melegszívű, galamblelkű emberre? Az önzetlen, nemes, jóságos, jó, vajszívű, nagylelkű, készséges, segítőkész, szíves, figyelmes, tapintatos emberre? A finom modorú, előzékeny, jóakaratú, jószívű, kedves, kegyes, aranyos, emberi, tiszta szívű, humánus, emberközeli, becsületes, emberszerető, udvarias, aranyszívű emberre? Arra, aki jótékonykodik, aki emberbarát, aki másokat aktívan segítő?
És mindezt el tudjuk képzelni/mondani magunkról? Vagy el tudjuk képzelni másokról? Szoktunk emberségesek lenni másokkal? Szoktak velünk emberségesen bánni?
És el tudjuk képzelni egy katonáról?
A mára kijelölt igeszakasz – ahogy korábban mondtam – egy nagy kalandfilmbe illő történet kezdete Pál apostol élete vége felé. De egyáltalán nem vidám kalandról van szó. Jeruzsálemben, pünkösd ünnepén Pál apostol vádlói elfogták őt, és csak úgy menekülhetett meg az apostol, hogy római polgárságára hivatkozott, így többször volt alkalma római helytartók előtt bizonyságot tenni, és bár mindannyian elismerték, hogy szabadon lehetne bocsátani, ha nem fellebbezett volna a császárhoz, a törvény miatt útnak indították.
Egy teherszállító hajón kelt útra, civilekkel és rabokkal. Így vele tarthatott Lukács is, az evangélista, az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv szerzője, aki pontosan lejegyezte az eseményeket. Egy Júliusz nevű századosra volt bízva Pál apostol, több rabbal együtt, talán köztörvényes bűnözőkkel is, akiket talán a cirkuszba vittek, hogy oroszlánok elé vessék, és másokkal is, akik szintén a császárhoz fellebbeztek. De Júliusz századosnál álljunk meg. Merthogy egy újabb római századossal találkozunk az Igében[2], és nagyon érdekes, hogy eddig minden római százados, akikről az Újszövetségben olvashatunk, valóban figyelemreméltó ember volt, az Ige nagyon pozitívan ír róluk. (1.) Talán emlékeznek a testvérek arra, amikor Jézust Kapernaumban felkereste egy százados, akinek beteg volt a szolgája, és elmondta Neki, hogy a szolgájának szörnyű kínjai vannak. Akkor Jézus felajánlotta, hogy elmegy a századossal, és meggyógyítja a szolgát, de a százados ezt felelte rá: „Uram nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Mondom az egyiknek: Menj el! - és elmegy, a másiknak: Jöjj ide! - és idejön, vagy szólok a szolgámnak: Tedd meg ezt! - és megteszi”[3]. Vagyis azt mondja ezzel a százados Jézusnak, hogy: „Tudom, hogy Neked is van hatalmad, és elég csak egy szót szólnod, és meggyógyul a szolgám.” Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott és így szólt kísérőihez: „Bizony mondom néktek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben”[4].
(2.) Egy római százados volt az is, aki Jézus halálakor azt mondta, hogy: „Bizony, Isten fia volt ez!”[5].
(3.) Sőt az első pogány, aki megtért, szintén egy római százados volt: Kornéliusz, akiről szintén az Apostolok cselekedeteiben olvashatunk.
És most, Juliusz az a római százados, aki emberséges volt Pál apostollal, szintén egy kiváló ember, aki kedvelte Pált, nagyon jól bánt vele, és a későbbi leírásokból tudjuk, hogy megmentette Pál apostol életét.
Kutattam, de keveset találtam Júliusz századosról. És talán jobb is így, hogy a nevéhez egyetlen jelző, az emberséges jelző ragad meg az emlékezetünkben. Mert az Isten szerinti emberséges bánásmód okát jelzi számunkra. Biztosan volt emberi motivációja is Juliusznak: talán csak szimpatikus volt neki Pál kiállása. Vagy a hosszú úton könnyebben megtalálta a közös hangot a nagy római műveltséggel bíró, egyébként sokat hajózó, világot látott utazó apostollal. De az emberséges bánásmód furcsa, természetellenes volt részéről, hiszen akkoriban sem volt elfogadott, hogy egy vezető katona, egy százados emberségesen bánjon egy rá bízott fogollyal, és önzetlenül kiváltságban részesítse – ahogy olvastuk az ígében, a Szidóni kikötőben kiengedte Pált, aki így találkozhatott az ottani keresztyénekkel. Állítólag a rendszerváltás előtt volt egy felirat a magyarországi börtönőrök öltözőjében: „Ne csak őrizd, gyűlöld!”[6] Sokkal jellemzőbb és elfogadottabb ez a magatartás egy katona részéről.
Ugyanakkor az emberi okok mögött ott volt Isten, akinek terve volt Pál apostollal, aki tudta, milyen nehéz lesz ez a hajóút, és a pogány százados Isten csodálatos – emberséges – eszköze lett ezen az úton. Isten ad szünetet, ha már nagyon feszül a húr. Pál apostol kiszállhatott a hajóból a szidóni kikötőben Juliusz embersége által, és a szidóni barátok gondoskodhattak róla. Milyen elgyötört lehetett Pál apostol testiekben-lelkiekben, és milyen felüdülést jelenthetett neki ez a szidóni „pihenő”![7]
Isten ma is adhat nekünk ilyen római századosokat, olyan embereket, akik emberségesek hozzánk. És Isten ad nekünk ilyen „szent szüneteket”, erőforrás gyanánt, amikor ott vannak mellettünk szeretteink, Krisztusban testvéreink, akik testileg táplálnak, lelkileg erősítenek, miközben fellélegzünk, hogy legyen erőnk tovább menni az Úr által kijelölt úton.
És az Isten szerinti emberséges bánásmód következményei nem csupán Pál apostol és a vele tartó keresztyének életén látszanak meg, hanem a velük utazó, a fölöttük álló vagy épp az apostollal együtt elítélt, vele pillanatnyilag egyenrangú rabok életén is – a történet folytatásából tudjuk, hogy bár a hajó a tengerbe vész, de Isten terve megvalósul, mivel Pálnak Rómába kell érnie, így a hajótörés során mindenki megmenekül.
Mik az Isten szerinti emberséges bánásmód okai és következményei? Mind az oka, mind a következménye az Isten csodálatos vezetése, ahogyan a sokszor háborgó, viharos tengernek tűnő életünket kormányozza. A kérdés az, hogy rá merünk-e hagyatkozni erre a vezetésre? Ha igen, akkor mi is találkozhatunk Juliuszokkal, akik emberségesek velünk, akik eszközei, segítői Isten tervének az életünkben. És akkor a mi életünkben is lehetnek szidóni pihenők, amikor erőre kaphatunk, amikor testi és lelki értelemben gondoskodhatnak rólunk.
Az Isten csodálatos vezetésére való hagyatkozás mellett feladatunk is van: ahogy az irgalmas samaritánus példázata végén Jézus mondja a hallgatóságnak: Menj el, te is hasonlóképp cselekedj! – Mi is legyünk emberségesek másokkal! Ne azt nézzük, hogy rangban, helyzetben, megítélés szerint ki van fölöttünk és ki alattunk, hanem legyünk mi is emberségesek másokkal. Akkor is, ha emiatt furcsán néznek ránk. Akkor is, ha ez nem elfogadott. Akkor is, ha esetleg valóban „rangon alulinak” tűnik. Legyünk eszközei Isten vezetésének, tanuljuk újra emberi mivoltunk alapját, azt, hogy valóban segítőtársak legyünk, és így teljesítsük a legnagyobb parancsolatot: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” [8]
Adja Isten, hogy az úton, amelyet az ő akaratából járunk, vegyük észre a mi Juliuszainkat és váljunk mi is Juliuszokká. Tapasztaljuk meg az emberséges bánásmódot és legyünk mi is emberségesek a ránk bízottakkal, emberségesek azokkal, akiket ezen az úton elénk vezet Isten. Ámen.
Imádkozzunk! Mennyei Atyánk a Jézus Krisztus által! Hálás a szívünk, hogy nem hagysz magunkra, nem kell magányosnak lennünk, hanem a benned való hit arra indít bennünket, hogy kapcsolódjunk a másik emberhez! Köszönjük, hogy adsz nekünk segítőtársakat, olyan embereket, akik emberségesek velünk. Köszönjük, hogy mi is lehetünk a te szeretetednek eszközei mások életében! Add, hogy életünk egyre több területén legyünk emberségesek másokkal a te akaratod szerint! Formálj bennünket, formáld át a gondolkodásunkat, hogy ne a vélt vagy valós alá- és fölérendeltségi viszonyokra tekintsünk, hanem ha tudunk jót cselekedni, akkor tegyük meg bátran! Tudjuk, Urunk, hogy saját erőnkből nehéz megváltoztatni a régi szokásainkat. Nehéz önzetlenül, jóindulattal, szeretettel, empatikusan odafordulni a másik emberhez. De azt is tudjuk, hogy te megváltoztathatod gondolkodásmódunkat, aminek a következtében képesek lehetünk a te szeretetedet közvetíteni. Cselekedd ezt meg életünkben! Kérünk, maradj velünk a hétköznapok gondjai és örömei közepette is! Vigyázz családunkra, áldd meg szeretteinket! Könyörgünk az úton lévőkért, azokért, akik pihenésük vagy munkájuk során távol vannak otthonuktól, óvd meg őket minden bajtól! De könyörgünk azokért is, akik úgy érzik, hogy életük hajója viharba került, veszedelmes úton járnak, te adj számukra menekülést, leljék meg a kivezető, a hozzád vezető utat, hogy nyugalmat találjanak. Kérünk, Urunk azokért, akik megterheltek, betegségek között járó életet élnek. Kérünk a magányosokért. Kérünk a válságban lévőkért, azokért, akik gyászolnak. Urunk, te legyél az ő erősítőjük, vigasztalójuk, gyógyítójuk. Jézus Krisztus érdeméért kérünk, hallgass meg bennünket! Ámen.
Énekek
89,1
261 (1-4)
173
299 (1-5).
[1] ld. szinonímaszótárak
[2] http://web.ccbce.com/ext/media/Magyarul/usz/htm/44-ACT-026-001.htm
[3] Mt 8:8-9
[4] Mt 8:10
[5] Mt 27:54
[6] Bibliaolvasó Kalauz, 2017.07.09. magyarázata
[7] http://igemellett.blog.hu/2011/03/14/3_juliusz_embersegesen_bant_pallal_cselekedetek_27_1_8
[8] Mt 22,37-39
