Tisztelt hölgyeim és uraim! Ünneplő egybegyűltek!
Hallgassuk meg Isten ígéjét a Zsoltárok könyve 67. fejezetéből:
67. zsoltár (Isten áldásai)
1 A karmesternek: Húros hangszerre. Zsoltárének.
2 Legyen kegyelmes hozzánk az Isten, áldjon meg bennünket, és ragyogtassa ránk orcáját! (Szela.)
3 Ismerjék meg utadat a földön, szabadításodat a népek között!
4 Magasztaljanak a népek, ó, Isten, magasztaljon minden nép!
5 Örüljenek, ujjongjanak a nemzetek, mert pártatlanul ítéled a népeket, és vezeted a nemzeteket a földön. (Szela.)
6 Magasztaljanak a népek, ó, Isten, magasztaljon minden nép!
7 Meghozta termését a föld, megáld bennünket Istenünk, az Isten.
8 Megáld bennünket az Isten, féljék őt mindenütt a földön!
Amikor a Biblia, különösen az Ószövetség az útról beszél, akkor ez az út életformát, életmódot, cselekvésformát, cselekvésmódot jelent. Azt az utat, amit Isten ad, vagyis ahogyan Isten vezeti az embert és szabadítja meg a benne hívőt. A megszabadított ember pedig, amikor felismeri, hogy Isten útján jár, magasztalja Istent, hálát ad a szabadításért, másokat is arra szólít fel, hogy adjon hálát Istennek.
A mai ember is úgy tekint sokszor a saját életére, mint egy olykor nehezebben, máskor könnyebben járható útra. Életformája, cselekedetei határozzák meg, milyen ez az út és milyennek ítéli meg egy-egy szakaszát. És útja találkozik mások útjával, olykor párhuzamosan halad, máskor keresztezik egymást, van, hogy évekig, évtizedekig, máskor csak egy rövid időre, de hatással van egyik ember a másikra, egyik ember útja a másikéra. Így van ez rendjén, Isten az embert társas lénynek teremtette, a hallott zsoltárban is megjelenik mindez: az Isten megtapasztalt szabadításán és áldásain örvendező ember, az Isten útját felismerő ember örül, és mindenkit arra hív, hogy vele együtt örüljön. A szakemberek univerzális zsoltárnak hívják a 67. zsoltárt, mert a föld minden népét – hívőt és hitetlent, a Mindenható Istenben hívőt és a bálványokban, istenségekben hívőket is egyaránt arra szólítja fel, hogy Isten áldásait látva magasztalják Őt, a Mindenhatót.
Közhely ugyanakkor, hogy mi, mai emberek, testi és lelki értelemben is egészségtelen, Istentől eltávolodott életmódot folytatunk, a mi életformánk és cselekvésmódunk távol került attól, ami az Isten terve, ami az Isten útja. Hiába a technikai fejlődés, aminek következtében gyakorlatilag nem létezik távolság, hiszen a világ szinte bármely pontjáról szinte bármikor nemcsak hang- hanem képüzenetet is küldhetünk egymásnak, azt tapasztaljuk, hogy a köztünk lévő távolság nő. Semmi nem pótolja hosszú távon a személyes találkozásokat. Hiába a sok ismeret, a sok lehetőség, hogy egészségesebben éljünk, nincs időnk, nincs erőnk megtartani ezeket.
Éppen ezért, akár a zsoltáros szavaival is van ma okunk az örömre, van okunk Isten magasztalására a mai napon, hiszen olyan útért, olyan lehetőségért adhatunk hálát, ami a távolságokat élhetőbbé teszi, leküzdhetőbbé teszi, a személyes találkozásokat segíti, és amely úton járva, pontosabban kerekezve, a testi és a lelki egészségünkért is – biztonságosan – tehetünk. Adja Isten, hogy jól éljünk ezzel a lehetőséggel, óvja Isten mindazokat, akik használják és használni fogják ezt az utat!
Ebben a reménységben fogadjuk Isten áldását azokkal a szavakkal, amiket a hallott zsoltár is említ, a Mózes 4. könyvének 6. részéből:
Istennek népe: Áldjon meg titeket az Úr, és őrizzen meg titeket. Ragyogtassa rátok orcáját az Úr, és könyörüljön rajtatok! Fordítsa felétek orcáját az Úr, és adjon nektek békességet! Ámen.
Megint rájöttem, van mit tanulnom a gyerekeimtől.
Aki praktikusabb megoldást tud ( a "ne játsszon ilyenekkel a gyerek" vagy a "ne legyen gyerek a háznál" - on kívül), ne tartsa magában, ossza meg velem!
A feladat az volt, hogy az őszre jellemző dolgokat színezzék ki. Épp a kisszobában ültünk, ráláttam a diófára. Épp olyan csupasz volt, mint az Abu által kiszínezett (ám a feladat megoldókulcsa szerint téli) fa. Rámutattam a diófánkra, és arra kértem Abut, hogy legközelebb mondja meg bátran, hogy most ősz van, és ami diófánkon nincs egyetlen levél sem.
